Debrecenből kapta élete egyik legnagyobb ajándékát a színésznő
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.07.23. 14:03 | Frissítve: 2016.07.23. 14:03
Debrecen – Olyan vagyok ebben az egészben, mint egy darab kő – mondja Varga Klári, aki ezen a télen tizenhét sapkát kötött. Interjú.
Varga Klári sokféle arcát megmutatta a Csokonai Színház idei évadában. Láthattuk a Nyolc nőben a nagyvilági, hűvös Gaby szerepében, Luciferként A magyar Faustban, Szabó Magda alteregóját, alakította Az ajtóban, Rodin szerelmét, az alkotó nőt a Camille-ban. Ez utóbbiban kiváló mozgásképességeit is megmutatta a prózai színésznő, aki azt gondolta, egész életében csak egy színházban fog dolgozni. Eddig megjárt több mint tízet. Debrecenben révbe ért.
Dehir.hu: Ráckevei Anna hívta Debrecenbe. Milyen érzésekkel érkezett a városba?
Varga Klári: Miután Anna eldöntötte, hogy leszerződtet, meghívott az évadzáróra. Az égvilágon senkit nem ismertem. Kimentünk egy tanyára, üldögéltem egyedül, amikor Teri, a szabótár vezetője szólt, hogy ne árválkodjak, üljek közéjük. Így aztán a szabótárral buliztam végig az első debreceni évadzárómat. Mintha egy nagyon kedves, rég nem látott rokonom azt mondta volna, hogy majd ő gondoskodik rólam. Aztán nyáron a Mária rockballadába kellett beállnom és a fiamnak, Mátyásnak kerestem óvodát. A Svetits hűvös falai között ráébredtem, hogy hazajöttem.
Dehir.hu: Azóta eltelt három év, és az idei évadzárón két elismerést is kapott: az egyik Nívódíj, a másik pedig Máthé András Foto Art díja. Ez utóbbi azért is érdekes, mert András évtizedek óta látja belülről a színházat, a próbafolyamatokat, a kulisszák mögötti életet.
Varga Klári: A szeretet minőségétől vagyok meghatva, amire, mint egy tükörfelület reflektálok. Olyan vagyok ebben az egészben, mint egy darab kő. Ahhoz hogy hullámot vessen ez a kő, kell a víz közege. Ha beejtik egy poros sarokba, senki sem tudja, hogy ott van.
Dehir.hu: Volt olyan időszak a színészi pályafutásában, amikor ezt a közeget nem érezte?
Varga Klári: Csak olyan volt eddig. Sokat kellett várnom, hogy Jóisten azt nézze, hogy ajjaj, az a színésznő mennyire kínlódik. Menjen csak Debrecenbe, és ott jó lesz neki!
Dehir.hu: Mesélne az ezt megelőző évekről, évtizedekről?
Varga Klári: Nagyon fájdalmas dolgok voltak benne, de gondolom, ez kellett ahhoz, hogy az első percétől tudjam, ez mekkora ajándék. Voltak korábban is szép dolgok, de nagyon sokszor el kellett azon gondolkodnom, hogy biztos, hogy ezt akarom csinálni. Jó emlék a Madách, a főiskola után játszhattam az Édes Anna főszerepét, de ezek történelem előtti idők, és aztán jött egyik színház a másik után. Volt egy pillanat, amikor tudtam, hogy vagy megbolondulok, vagy kirángatom magam a hajamnál fogva. Elkezdtem futni, vagyis belekezdtem valamibe, ami korábban iszonyú nehéznek tűnt. Azt éreztem, ha ebben átlendítem magam a túloldalra, akkor új korszak kezdődik.
Dehir.hu: Visszatekintve látja, hogy akkortájt mi működhetett másként?
Varga Klári: Tudom, hogy még most sem vagyok sehol, nincs végpont a fejlődésben, de a hullámvasút, ami idáig vezetett, megtanított szeretni azt, hogy nem vagyok senki és semmi. Viszont arra is rádöbbentett, hogy az életemnél is jobban szeretem ezt csinálni. Nem baj, ha nem dicsérnek, nem baj, ha nem ismerik a nevem, mert imádom csinálni, mert ez a szenvedélyem és a szenvedélyemnek élhetek. Ha az isten háta mögött, akkor ott, ha ebben a csodálatos városban, Debrecenben, akkor ezerszer megköszönöm.
Dehir.hu: Három évada a Csokonai Színház társulati tagja. Mennyit lát a nézőkből? Ismerik már Varga Klárit?
Varga Klári: Debrecenben kaptam életem egyik legnagyobb, civil szférából érkező ajándékát. Egy doktornőt, Hallay Juditot. Aneszteziológus főorvos az Auguszta Klinikán. Megnézte a Piaf-, és a Karádi-estet, aztán a Chioggiai csetepatét, a Nyolc nőt és barátság szövődött köztünk. Olyan gondoskodás terült fölém, mint amikor az angyalok kiterjesztik a szárnyukat. Figyel. Vigyáz rám. Ha beteg vagyok, antibiotikumot hoz az éjjel közepén. Bekerültem egy testet öltött angyal látókörébe.
Dehir.hu: Könnyen fogadja az ilyenfajta segítséget?
Varga Klári: Nem. Halálosan zavarba jövök, de az ő esetében ez természetes, hisz nem kérdezi meg, hogy adhat-e. Leteszi. A gránátalma levet, a joghurtot, az almát. Mindent.
Dehir.hu: Játszott már számos nőtípust, amióta itt van. Melyik szerepében érezte nagyon otthon magát?
Varga Klári: Lucifert imádtam (A magyar Faust- a szerk.), holott a próbák elején, amikor még csak olvastuk, néztem a megszólalásaim után a többieket, elhiszik-e, hogy ez én vagyok. Megkérdeztem A rendezőt (Árkosi Árpádot - a szerk.) a vége monológnál, az egyik legfontosabb résznél, hogy ezt ne húzzuk ki? Aztán rájöttem, hogy személyes mondandóm van ezzel. Luciferhez, a gonoszhoz nem tudok kapcsolódni, de mi az, ami mozgat egy embert? A számomra legfontosabb lény, az apám tizenkét éve hagyott itt, és ahogy a szerepben az istennel harcolok, az az, ahogy nap, mint nap veszekszem az apámmal, hogy miért kellett elmenjen ilyen hamar. „Ha kérdezed tőlem, miért a lázadásom?” – ez a mondat az, ahogy perlekedem az apámmal. Nekem erről szól ez a szerep. Ezért lehetek rettentően esendő, ezért mindegy, hogy fiú játssza vagy lány, mert ez egy gyerek, aki az apjába kapaszkodik, és a szeretetét akarja visszakövetelni. És a lelkét is eladja. Az ajtóban is számtalanszor van, ahogy Anna mondja a szövegét és jönnek a képek a múltból, mintha nem is szerepben lennénk. Pedig hogy tartottam Kubik Annától! Hogy nem leszek neki elég jó. Aztán mentünk haza karácsony előtt mondott egy mondatot. Megnyugodtam.
Dehir.hu: Tanult Kubik Annától?
Varga Klári: Nem azt mondanám, hogy tanulok, hanem ájultan nézem, hogy mit művel. Nem játszik, hanem él, létezik előttem millió színnel, nőiséggel, sugárzással. Valami mindenen túlmutató derűvel és életigenléssel.
Dehir.hu: Van olyan társulati tag, akinél várja, hogy mondjon véleményt egy-egy szerepformálásodról? Fontos, hogy kapj visszajelzést?
Varga Klári: Katona Gábor koreográfus nekem a viszonyítási pont. Ráckevei Anna nagyon pontos dolgokat mond, nagyon fontos pillanatban. Finoman bök meg.
Dehir.hu: Hogyan áll neki egy-egy szerepnek?
Varga Klári: A vesztesek nyugalmával csapok bele.
Dehir.hu: Alapvetően kishitű?
Varga Klári: (Nevet). Kubik Annától kaptam születésnapomra egy tündéri kis karperecet és egy kis levelet. A levélben az állt: „ A Jóisten nagyon szeret, te csak ennyire szeresd magad!” És átbökte a golyóstoll hegyével a papírt és bekarikázta. Hát igen! Megvan bennem az a páratlan érvényesülési képesség, hogy magamnál mindenkit előrébb helyezek!
Varga Klári: Hogyan tud balanszírozni a Budapest és Debrecen közötti ingázásban? Hogyan tudja megoldani a fia felügyeletét? Egyáltalán: milyen forgatókönyv alakult ki, amelyben működni tud a családja?
Varga Klári: A Debrecenbe szerződés előtt a drága férjem már kérte, hogy váltsak. Ha lehet, jöjjek Debrecenbe. Vett egy nagy levegőt azért, hogy én boldog lehessek, és ameddig lehet, maradjak és csináljam. Sokkal többet volt együtt ebben az évadban édesanyámmal, aki távollétemben vigyáz Mátyásra, a fiamra, mint velem. Miután édesanyám Kaposváron él, ilyenkor a mi otthonunkban lakik. Ez bizony heteket és hónapokat jelent. Olyankor én nem vagyok ott.
Dehir.hu: Hogy kezeli ezt?
Varga Klári: Vannak gyengébb pillanataim, de ebben nem én vagyok az érdekes, hanem az, hogy ezt a férjem megcsinálja, annak ellenére, hogy rengeteg nehézséggel jár.
Dehir.hu: De lehet, hogy egy elkeseredett anya kevésbé erősítene egy családot, még a mindennapos jelenlétével sem.
Varga Klári: Ugyanezt mondta a férjem is. Én nem láttam magam kívülről, de a családom azt mondta, hogy az igazi színházi-színészi munka hiányából fakadó hangulatot nem szívesen látnák rajtam újra. Pedig otthon voltam Budapesten és minden nap láttam a fiamat.
Dehir.hu: Volt családi indíttatása a színészet felé?
Varga Klári: Kevesen tudják, de édesapám színész volt. Az egész színészettel megfertőzött furcsa életünk Zsuzsival, az ikertestvéremmel innen ered. Zsuzsi két évesen megmondta, hogy ő színész lesz, én pedig mondtam, hogy ha ő az lesz, én biztos, hogy nem. Vámos Laci volt apám mentora, ő szerződtette az Operetthez. Az apámnak nagyon kalandos, ugyanakkor nagyon küzdelmes élete volt. Képzeld el, amikor hároméves voltam, akkor volt fiatal Lehoczky Zsuzsi és Galambos Erzsi. Ezen nőttem fel. Jöttek a bonvivánok a színpadra és én ott álltam a szép, virágos ruhámban Zsuzsival és egy kicsit megpróbáltam észrevetetni magam, és ha esetleg tényleg észrevettek, és megdicsértek, kész voltam. Attól is, ahogy Lehoczky Zsuzsi a Mária főhadnagyban betrappolt gatyában, csákóval, huszárcsizmában. Mélyen vésődött be.
Dehir.hu: Ezek az élmények már terelgették a színészet felé?
Varga Klári: Sokáig tartott a csak azért se. Aztán tizenhét évesen elmentem a Pince Színház rendezői tanfolyamára, mert megmaradt bennem a színház iránti érdeklődés, és mert úgy gondoltam, hogy ott izgalmas emberek vannak, különös dolgokat tudnak és a magyartanárom egyáltalán nem így szokott beszélni a színdarabokról, mint Ascher, aki órákat tartott nekünk. Ebben az időszakban készült a vizsgarendezésére a barátnőm, akkor Kristóf Tünde, most Selmeczi Tünde. Mondta, hogy nincs az Elefántemberbe színésznője és kért, hogy legyek én. Hosszú délutánokon keresztül nem beszéltünk, csak járkáltatott egyik helyről a másikra. Az Arany János Színházban (most Új Színház) volt a vizsga, ahol beálltak a fények és olyan csönd lett, amilyen azóta sem volt bennem. És amikor ez a csend körbe ölelt és beléptem, onnantól tudtam, hogy én soha semmi mást nem akarok csinálni, csak ezt! És akkor jött a Nemzeti Stúdió, mert elsőre nem vettek fel. Kubik, Bubik, Agárdi. A velük töltött időszak képei máig nagyon elevenen élnek bennem.
Dehir.hu: Kiderült már, hogy mániákusan fut télen-nyáron, hóban-fagyban. Mi tölti még ki az életét a színházon kívül?
Varga Klári: Ezen a télen tizenhét sapkát kötöttem. Megtaláltam azt a tevékenységet, amihez azon kívül, hogy számolni kell a szemeket, nulla agy kell, ráadásul a színek megnyugtatnak, így amikor egy sapka elkészül, elajándékozom és kezdem a másikat. Aztán a legfontosabb a kisfiammal való létezés: hogy foghatom, megölelhetem, veszekszik velem. Van. Mátyás érzelmi intelligenciája sokat segít, hogy csinálhatom ezt az egészet. Nem hisztizik. Amikor hat napja nem látott és a betegsége miatt nem tudtak utazni, nekem meg itt kell lennem, mert főpróbahét volt, akkor a hetedik napon csak annyit mondott: „Sokáig nem jöttél!” Nem sikít, nem toporzékol. Elfogadó.
Dehir.hu: Most pedig itt a nyár. Mit fognak csinálni?
Varga Klári: Megyünk Horvátországba és Zsuzsihoz, a testvéremhez, akit Mátyás imád. Mindent lehet: falat mászni, őrültködni. Ezek mindig nagyon jó együttlétek!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)