A bulvárban pedofil, a moziban zseni
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2010.07.28. 13:34 | Frissítve: 2010.07.28. 13:34
Azon lehet vitatkozni, hogy a liliomtipró Roman Polanskinak börtönben kellene-e megrohadnia, az viszont kétségtelen, hogy ő korunk egyik legnagyobb rendezője. A Szellemíróba beleírta „meghurcoltatását”, de nem ezért lett jó film. Kritika.
Polanskit ma már az is ismeri, aki egy olyan filmet nem nézett meg életében, amiben ne lett volna autósüldözés és ne hangzott volna el benne a „Nincs vesztegetni való időnk!” felkiáltás. A rendező két hete újra szabad ember, tömegek szemében azonban ő mindörökre egy akasztanivaló pedofil marad. Persze amikor már nem lesz se Fókusz, se Aktív, se Blikk, akkor bizonyára nem ez lesz a fontos. Az Őszi sanzont és a Pál utcai fiúkat is a tanítják az iskolákban, holott Verlaine-nél vagy Molnár Ferencnél megátalkodottabb szörnyeteget elképzelni is nehéz.
Polanski új filmje, a Szellemíró reagál mindarra, amit ő átélt azóta az 1977-es éjszaka óta, süt belőle az Amerika iránti ellenszenv is, de a hangsúly nem ezen van. A direktor rendre kikacsint, ellenben hagyja, hogy éljen a filmje.
A Szellemíróban Ewan McGregort egy háttérben dolgozó író szerepében látjuk, aki elvállalja a volt brit miniszterelnök, Adam Lang (Pierce Brosnan) önéletrajzának szerkesztését, korrigálását. Valójában neki kell megírnia a memoárt, ő Adam Lang szelleme. A rutinmunkának ígérkező egyhónapos elfoglaltság azonban rémálommá válik, amikor a volt miniszterelnököt azzal vádolják meg, hogy háborús bűnökhöz asszisztált (íme a korábban elkövetett bűn motívuma), ráadásul egyre valószínűbb, hogy a szellemíró elődje nem balesetben halt meg. Polanski bámulatos hidegvérrel kergeti bele a főhősét a kétségbeesésbe, aki ugyan a humorral próbálja tartani magát, de hamar rájön, ebből a kalandból lesz aki jól jöhet ki, de az biztosan nem ő lesz.
Fél óra sem kell ahhoz, hogy rájöjjünk, mestermű pörög a szemeink előtt. Intelligencia – ez volt az első gondolatom a vége főcím alatt. Nem néztek hülyének, nem rágta senki a számba, hogy a volt miniszterelnök és a titkárnője között több is van, mint munkakapcsolat, mert elmesélték a képek, elmesélte a Szex és New Yorkból ismert Kim Cattrall minden gesztusa. Nem kellett megmutatni a holttestet, anélkül is tudtam, mi történt, sőt, anélkül éreztem át igazán. Hiába mutatta meg Hitchcock, mennyire működik, ma már nagyon kevesek mernek így filmet készíteni. Félő, hogy Polanski generációja lesz az utolsó.
Persze ne csak a rendezőnek szórjuk az elismerést! Kellett ehhez Robert Harris angol újságíró bestsellere, amiből Polaskival közösen írták a forgatókönyvet. A szintén lengyel Pawel Edelman gyönyörű, súlyos képei nélkül meghalna a film, és még a színészek is hiba nélkül játszanak. Ewan McGregor és Pierce Brosnan szinte valószerűtlenül jó együtt, az alá-fölérendeltségi viszony ott van minden egyes másodpercben. Olivia Williams is kiváló depressziós miniszterelnök-feleségként, James Belushi meg egészen hátborzongató tarkopaszon.
Polanski mindemellett jó érzékkel zárja be a történetét egy New York melletti szigetre, a politikai thrillert házasítja így a kamaradrámával. Érdekes, hogy nemrégiben egy másik rendezőnek is hasonló jutott eszébe. Míg itt McGregor lesz egyre paranoiásabb, Martin Scorsese Viharszigetjében Leonardo DiCaprio próbálta meggyőzni magát arról, hogy nem őrült. A két rendezőikon meccsében eredményt nem hirdetnék; mindkét film zseniális.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)