Debrecenben megtudjuk végre, milyen a negyvenes nők élete
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2017.10.26. 09:20 | Frissítve: 2017.10.26. 09:47
Debrecen – Két magas nő, meg ő, plusz Dani és Szani próbálják elmagyarázni. Kritika.
Két magas nő, meg ő. Ilyen címen furcsa, sajátos humorú filmvígjátékot képzelne el az ember. Nem kizárt, hogy egyszer majd talán a moziban is találkozhatunk vele, mi a Víg Kamaraszínházban láttuk a dán szerző, Annagrete Kraul darabját. Az elmúlt évadban játszottak itt kifejezetten jó előadásokat (Művészet, Hogyan nevezzelek?), így meglehetősen nagy várakozásokkal ültünk be a nézőtérre.
Egyszerű, visszafogott, jószerével szinte bármilyen kicsi színpadon elhelyezhető díszlet: ez volt az első találkozásunk a darabbal, még mielőtt elkezdődött volna bármi is. Aztán lendületes zene csendült fel, Hegedűs Dani gitározott, a borzas hajú Szani különleges stílusban énekelt, majd megismerkedhettünk két negyvenes nővel. Vikke szerepében Bacsa Ildikót láthattuk, Nellie-t pedig Varga Klári játszotta, az egyetlen debreceni színész – mivel bár bérletbe került, vendégjátékként érkezett ide a darab.
Ez a tény különben sajátos helyzetet teremt a recenzes számára, mert a produkció az évad repertoárjának része ugyan, viszont mégsem lehet helyi, itt teremtett értékként tekinteni rá. Ugyanakkor az is igaz: ki se kell mozdulni a városból, és mégis láthatjuk, szóval simán kezelhetjük úgy, mint egy ajándékot.
Vikke és Nellie élik a maguk szürke életét. Szeretnének többet, jobbat, szebbet – de ez jutott nekik, ezt dobta a gép. Vikke kapcsolatra vágyik, Nellie pedig arra, hogy az élete család mellett is elviselhetőbb legyen. Nem túl káprázatos pálya, de akármilyen kicsi és uncsi is, ez az életük, ezzel kell valamit kezdeniük.
Aki ismeri a kortárs magyar drámák világát (akár a hazai fesztiválok sorában az egyik legszínvonalasabbnak számító Deszka jóvoltából), az képben lehet: a kortárs magyar drámaszerzők ötletesek, szellemesek, jó szövegekkel állnak elő. Ez a sztori ezzel szemben valahogy nem elég erős, a dialógusok elég haloványak mondjuk egy Háy Jánoshoz képest, s bármennyire reménykedünk, sem mellbevágó dráma, sem térdcsapkodásra késztető poénhegyek nem kerülnek elő. Pedig mindkét színésznő hitelesen és jól játszik (ha belefér némi lokálpatriotizmus: Varga Klári különösen), de
a szöveg nem elég merész, nincs elég súlya, nem elég abszurd, nem elég provokatív.
Pedig a negyvenesek világát nem lehetetlen feltérképezni, zseniálisan mutatja meg például moziban Judd Apatov, de itt az az érzésünk, hogy a dán szerző mintha halászlékockából meg pangasiusból próbált volna igazi halászlevet főzni, ami nem egyszerű küldetés.
Szerencsére ott a két zenész,
akik nélkül igen rövid lenne a játékidő, s akik a '80-as évek zenei világát remekül idézik meg akusztikus és enyhén underground változatban. Külön pont jár a tépett punkfrizurás Szaninak sajátos rikácsolásba hajló, szórakoztatóan eredeti énekéért. Ami persze meglehet, mellbe vágja a hatvanas és hatvan pluszos nézőket, mert az azért nem hétköznapi élmény, mikor egy szál gitáron csendül fel Sabrina örökbecsű dala, a Boys, boys, boys, Prince-től a Purple Rain, vagy valamelyik (amúgy szolidabb) Nick Cave-sláger és Szani csipog egyet-kettőt a dal közepén meg a végén.
Nagy kérdés viszont, ha már címkézünk, és ez a fiatalok évada, a tizen- és huszonéveseket vajon mennyire fogja lázba hozni,
mit sóhajtozik két negyvenes nő arról, milyen szürke az életük?
Ők még elég távol vannak ettől a problémahalmaztól. (Ahogy emlékszem, kamaszként én öreg kispolgároknak tartottam már a harmincasokat is.)
A darab azért nem marad meg a szürke egyhangúságnál, egy ügyes csavar színpadra húzza Nilset (Baksa Imrét), és ezzel némi erőteljesebb cselekményt is kapunk. Nő az egy főre jutó mosolyok száma, s bár minden kiszámítható marad, amikor eljön a vége, azt érezzük, valahogy összerendeződtek a szálak. Ha nem is lett belőlük kabát, de valami sálszerűség igen, ami ránk fér a hirtelen nagy lehűlésben.
Az előadásnak mindenesetre van egy határozott és pozitív tanulsága: a kortárs magyar dráma sokkal, sokkal jobb, mint a dán.
Még több fotót, további részleteket itt találnak a darabról.
Cím | dátum |
---|---|
A desszert esete a szójafasírttal a Csokonai Színházban | 2017.10.08 |
Ilyenre csak a franciák képesek, meg a debreceni nők | 2017.10.05 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)