Az álmok világába repíti nézőit a legnagyobb showman
Szerző: Som Balázs | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.12.31. 14:30 | Frissítve: 2018.01.02. 13:12
Debrecen - Hugh Jackman legújabb filmje egy igazi boldogságbomba szerethető betétdalokkal és remek színészekkel. Kritika.
A legtöbb musical alapvetően az álmok és a realitás küzdelméről szól. Tavaly Damien Chazelle Kaliforniai álom című filmje a realitást választotta karakterei számára, azonban Michael Gracey a cirkusz feltalálójáról készített filmjével teljesen az álom és a vágyakozás erejére helyezi a hangsúlyt.
A legnagyobb showman
A legnagyobb showman pedig egy üdítő, szívvel teli boldogságbombává válik ettől a húzástól, de nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy néhány kompromisszum is kell ahhoz, hogy megszeressük a filmet.
Éneklés ide vagy oda – a musical mint filmes műfaj népszerűségéről szóló vitát félretéve – Hugh Jackman legújabb filmje meglehetősen merész, mégis könnyed szórakozássá tud válni, amely után a székből felpattanva mi is táncolgatva akarjuk majd elhagyni a termet, ehhez azonban kompromisszumokat kell kötni. Azért az már sejthető, hogy ha musicalként filmesítik meg a cirkusz feltalálójának életét, akkor nem egy komoly lélektani drámát fogunk kapni, amely tényeket halmoz egymásra, de a showman különös szabadossággal kezeli P. T. Barnum életét és az egész 19. századi miliőt, ezzel pedig igencsak támadhatóvá válik.
A történet szerint Phineas Taylor Barnum (Hugh Jackman) lentről kezdve emelkedik a legmeghatározóbbak közé: egy szabó fiaként csupán a képzelőereje által vezérelve egy rendkívül látványos műsort hozott létre, amelyet mára már csak úgy ismerünk: cirkusz. Azonban a felemelkedéshez vezető út akadályok sorát hozza: a cirkuszalapítónak meg kell küzdenie gyermekkori szerelméért, Charity-ért (Michelle Williams), az új vállalkozása pedig még több nehézséggel szembesíti. Ugyanis a társadalom számára láthatatlan, magukat felvállalni félő különös embereket rivaldafénybe helyezve kivívja maga és különc társulata ellen a New York-iak ellenszenvét...
A műfaj központi elemei a betétdalok, amelyek a showman esetében a film legmegosztóbb részét is adják.
A rendező a klasszikus helyett sokkal inkább modernebb, One Republic szerű hangzást választott.
Ez furcsa összképet nyújthat az első percekben, viszont minden dal működik, a dalszövegek is jól megírtak, illeszkednek a cselekmény pontjaihoz, nem olyan kényszerből beollózott hatást keltenek. Még úgy is, ha egy részük nem igazán van felvezetve, hanem csak egyik pillanatról a másikra kezdődnek.
A betétdalok mellé meseszép látvány is társul: talán túlzásnak tűnhet, mégis leginkább ez a szó írja le leghitelesebben a látottakat.
Az árnyékok időnként szinte életre kelnek, a romantikus éjszakai tánc közben a fehér lepedők háttértáncosként libegnek a szélben, a hold pedig szinte teljes egészében kitölti az éjszakát,
megvilágítva az egymás karjaiba fonódott párt. Ilyen és ehhez hasonló képi megoldásokkal érezteti a film, hogy a képzelet és a realitás világa kéz a kézben jár Barnum számára, az álmaink nincsenek szöges ellentétben a valósággal, csak a képzelet szab határt számunkra. Ezeket az apró trükköket a rendkívül dinamikus vágás és ötletes koreográfia, valamint a kivételes operatőri leleményesség csak még inkább erősíti.
Az a 19. századi világ, amit gyakran sötét, embertelen és piszkos helynek ábrázolnak, a showmanben tiszta és mesébe illő, már-már a fantasy határát súrolja. Időnként azért a cirkuszt ellenző tömeg megjelenésével ez a sötét és erőszakos oldal is felbukkan ellensúlyként szolgálva. Az ábrázolásmódból feltételeznénk, hogy ez a különleges társulat még varázslatra is képes, de egyedüli mágiájuk különösségükben rejlik. Ahogyan a zenében, úgy a látványban is vannak modern kikacsintások, ez az érzet pedig csak tovább fokozódik a jelmezekkel, amelyek többnyire idézik a 19. századi divatot: a különc társulat tagjai egyébként ezt is újraértelmezik színeiben kirívó öltözékeikkel.
Egykoron P.T. Barnum is újraértelmezte – mi több – megteremtette a szórakoztatás fogalmát azzal, hogy beemelte a groteszket és a különcséget. Ezt a szellemiséget próbálja meg visszaadni a film is:
rendkívül szokatlan elemek beemelésével igyekszik elérni azt, hogy kihangsúlyozza és egyben ünnepelje az egyedit, a különöset, ami mindenkiben ott rejtőzik.
Ahogy a film egy pontján a Paul Sparks által is alakított szőrös szívű kritikus karaktere is kimondja: a cirkusz az emberiség ünneplése. A legnagyobb showman is egy ünneplés, tele energiával és lélekkel. Legnagyobb érdeme pedig az, hogy képes hű maradni Barnumhoz, és továbbítani azt, amit képviselt, miszerint a legnemesebb művészet mások boldoggá tétele. Még ha mást nem is igazán, de ezt mindenképp eléri A legnagyobb showman.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: január 3-ig. Apolló mozi, Miklós u. 1. el.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál: 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)