Tovább Amerika útjain – 17. rész – indiánok és hippik földjén
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2013.02.23. 13:49 | Frissítve: 2013.02.24. 11:06
Imlay, Nevada (USA) – Magyarokat kerestünk, őket nem találtuk. Egy hippi-indián telepet ellenben igen. Valahol a „világvégén”, vagy annak tetején? Ha már arra jártunk, betértünk. Még jó, hogy olyan „magyaros” neve van Imlay-nek.
A 19. század második felétől kezdve európaiak milliói emigráltak a kontinensnyi Egyesült Államokba, a jobb megélhetés és meggazdagodás reményében. A kilátástalanság elől menekülő magyarok is megjelentek az „új munkahelyeken”, nem meglepő hát, hogy elsősorban a keleti államok bányavidékein és acélgyáraiban gyakran a magyar - és nem az angol - volt a beszélt nyelv. Ahol pedig egész városrésznyi „kis Magyarországot” alapítottak, és felépültek a templomok, egyértelművé vált, hogy gyökereket eresztettek Amerika földjén – többek között – a magyarok. Árpádhon, Budapest, Balaton, Kaposvár, Új-Buda (és a többi) mind magyarok alapította és lakta amerikai város. És bár ezekben ma többségében nem egykori honfitársaink leszármazottjai élnek, sőt többet közülük átneveztek, mi mégis büszkén látogathatjuk meg őket, mert legalább a helytörténészek tudnak néhány érdekességgel szolgálni a dicső amerikás magyar múltról. Arról nem is szólva, hogy jó néhány magyar nevű, de sokszor már csak angolul beszélő leszármazott gondolja úgy, hogy emléket állít az egykori „alapítóknak”.
A magyarnak titulált településlista egyik legérdekesebbnek tűnő helye a nevadai Imlay. Kaliforniából „támadunk”, északra tartunk, hogy - átkelve a Sierra Nevada hegyormain - a Lake Tahoe-nál Carson City felé vegyük az irányt. Onnan irány Reno, majd bevetjük magunkat a magaslati sivatagba. Csodálatos tájak, zúgó patakok, erdős hegyoldalak, és még májusban is hó mindenütt – néhol a sípályák is nyitva vannak. Ránk esteledik, de „időben” vagyunk, egy-két száz kilométernyi autózás még belefér a napba. Csak azzal nem számolunk, hogy benzinkút errefelé a világon sehol sincs, az üzemanyag-mutató viszont vészesen zuhan a piros tartományban. Egy kamion parkolóban érdeklődünk, ahol „megnyugtatnak”: körülbelül 50 kilométernyire van a következő kút, miközben a kijelző 42 kilométernyi utat irányoz elő. Csökkentett sebességgel - valami csoda folytán - „bedöcögünk”, tankolunk, majd megkeressük a szállást. „Holnap irány Imlay!”
A reggeli napsütésben nem hiszünk a szemünknek: a főút mellett háromutcányi városka várja a „magyarkutatókat”. Persze, ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a legutóbbi cenzus során 171 helyi lakost számoltak össze. Nem csoda hát, hogy közülük egyet sem találunk otthon. Szerencsére a postahivatal nyitva van, ahol aztán gyorsan lelombozódunk: megtudjuk ugyanis, hogy Imlay sohasem volt magyar „város”, a település neve - talán - indián eredetű. Az itt élők szorgos földművelők, akik a környéken gazdálkodnak. Körülnézünk, és egy kicsit a magyar tanyavilágra emlékeztető kép tárul a szemünk elé. Már-már fájdalmas csalódás vesz erőt rajtunk, amikor a főút túloldalán megpillantunk egy fura farmot. Átgurulunk, és megérkezünk bizonyos Frank Dean Van Zant hihetetlen alkotásához.
Ez a „Mennydörgő Hegy Emlékhely”, ahol az 1921-ben Oklahomában született holland-indián Van Zant felépítette öthektáros otthonát. Sok útszéli furcsaságot tartogat a gyanútlan turista számára az Egyesült Államok, ám ehhez foghatót kevés helyen lehet találni. Frank Zant, aki „Hegyen átgördülő mennydörgés” törzsfőnöknek nevezte el magát, útszéli művészeti alkotását az amerikai indiánok emlékhelyének, egyfajta múzeumnak tartotta. Azt vallotta, hogy az itteni indiánok lelkét befogadó közeli Mennydörgő Hegy közelében nem lehet szemetelni, ezért minden olyan tárgyat összegyűjtött a környéken, amiről úgy vélte, hogy beépítheti szabadtéri emlékparkjába. Több mérföldes övezetben szedte össze a kiszuperált járgányokat, az elhagyott fa- és kőanyagot, használati tárgyakat, és ezekből építette fel egzotikus népi és építészeti birodalmát.
Frank Van Zant valójában nem volt „zakkant”, egyszerűen csak nem találta a helyét a huszadik század második felének civilizációs fősodrában. A második világháborúban Európában szolgált, ahonnan már megváltozott én- és világképpel tért vissza az Államokba. Metodista lelkésznek tanult, de látván a hipokrita világot, otthagyta a pályát. Próbálkozott a jog oldalán érvényesülni (seriffként dolgozott Sutter megyében, később magánnyomozóként), majd nyugdíjba ment, és letelepedett Nevada „vidéki” részén. Itt reinkarnálódott a már említett „Hegyen átgördülő mennydörgés” indián törzsfőnökként. Hátralévő életét – ennek megfelelően – az amerikai őslakos indiánlelkek háborítatlan nyugalmának szentelte. Többek között azzal, hogy az összegyűjtött útszéli kacatokból építette emlékparkját. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért változtatta meg ennyire gyökeresen az életét, azt mondta: egyszer álmában egy hatalmas nagy sas szállt le az égből, és azt mondta neki, hogy építse fel a fészkét.
Nos, ha ennél a pontnál mégis azt gondolná a kedves olvasó, hogy Van Zant úr, vagyis egészen pontosan „H Á mennydörgés” törzsfőnök egyszerűen csak bedilizett, téved: ne feledjük ugyanis, hogy az előző század 60-as és 70-es éveit Amerika szerte áthatotta a kommunákban jelentkező, kapitalista civilizációtól való menekvő vidéki életmód, az úgynevezett hippi-mozgalom. A lázadó ifjúság létrehozta a maga kultúráját (egyszerűen ellen-kultúrának elnevezve), és a hirtelen rátört szabad életmód magával hozta ezt a kulturális szabadságot. Szabad volt tehát olyan alkotásokat létrehozni, amelyek meghökkentették a kor „normális” emberét, és ezeket nyilván fontos volt közszemlére tenni. Nem csodálkozhatunk hát, hogy Van Zant is befogadta a hippiket, akikkel aztán együtt „bővítgette” a lakhelyéül szolgáló életművét.
Mi inspirálta Frankot, hogy felépítse a „Mennydörgő Hegy Emlékművet”? Ahogy az örökségét átvevő fia, Dan mondja: egyszer látott egy üvegpalack-házat a sivatagban, valahol a Halál Völgye környékén, és elhatározta, hogy egyszer neki is hasonló lakhelye lesz. 1968 őszén kereste ezt a helyet a „napban”, amikor – 130 mérföldre Reno-tól – Imlay közelében lerobbant a 46-os Chevy teherautója. Háromemeletes házát aztán itt kezdte el építeni. Egyszobásnak indult, de a hulladékgyűjtés előrehaladtával jutott anyag a folyosók és az emeleti lakóterek kialakítására is. Az útszélen összeszedett hulladékok közül minden bekerült az építőanyagok közé, és egyre csak bővült az indián-emlékhelynek szánt hajlék. Nem csoda, hogy egy idő után a hippi művészek kedvelt célpontjává vált Imlay, így újabb és újabb műalkotással gyarapodott az emlékpark.
Az 1970-es évek végén jött a csőd: a hippink visszaköltöztek a városokba, a ház leégett, Van Zantot elhagyta a felesége. Frank egyedül maradt betontársaival, Quetzalcoatl-lal, „Álló Medvével” és Sarah Winnemuccával. Csupán Sid fia tartott ki mellette, aki viszont 19 évesen elhunyt. Frank depressziós lett, majd 1989-ben fejbe lőtte magát. Életműve a nevadai sivatagban maradt, és kérdésessé vált, hogy mi lesz a sorsa. Az állam nem akarta nemzeti parkjai közé besorolni, így Dan fiára hárult a feladat, hogy megmentse az apa életművét. Daniel és felesége „kiszemetelték” a területet, helyrehozták a leégett főépületet, és látogathatóvá tették a parkot. Még adományokat is kaptak, az egyik nagylelkű felajánlás egy húszezer dolláros csekk volt.
Portás és jegyszedő nem várja az arra járó turistát. A körbekerített terület kapuján lévő lakatot könnyű leakasztani. Egy fára tűzött ismertető figyelmezteti a látogatót, hogy ne menjen be az épületbe, de körülnézhet a parkban. Aztán - ha végzett – a lakatot tegye vissza a kerítésre. Így tettünk mi is. Körülnéztünk, megcsodáltuk „Hegyen átgördülő mennydörgés” törzsfőnök életművét – a lavórt, az autókereket, a motorbicikli-vázat, a sok követ és fát beépítve egy-egy köztéri alkotásba. És bár megállapítottuk, hogy Imlay-ben valóban nincsenek magyarok, azért mégsem haragudtunk az egykori amerikai magyar települések listáját pontatlanul összeállítókra, hiszen enélkül bizony sohasem jutottunk volna el e bizarr, de egyben csodálatra méltó, az indián szellemek előtt adózó kultusz-központba.
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)