Tovább Amerika útjain – 11. rész – Maci Laci nem volt „otthon”
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2012.02.25. 10:02 | Frissítve: 2012.02.26. 08:29
Yellowstone, Wyoming (USA) – Ha nagy szerencsénk van, láthatjuk Maci Laci és Bubu rokonait. Ha kicsi, akkor néhány csodálatos farkast. Bölényhez viszont annyi sem kell – mellettünk, körülöttünk sétálnak egész nap. Amerika első nemzeti parkjában, a Yellowstone-ban jártunk.
Sok élmény érhet bennünket az Amerikai Egyesült Államokban, de igazából kétféle látnivaló fogad. A gigantikus, „felhőkarcolós” nagyvárosok, vagy a csodás vidéki városkák a maguk építészeti remekeikkel az egyik oldalon. Másrészt a kontinensnyi ország megszámlálhatatlan természeti szépsége. Szinte hihetetlen, hogy az 50 szövetségi állam közül 49-ben látogathatunk meg szebbnél szebb nemzeti parkot. Harminckétmillió hektárnyi területen barangolhatnánk – ha lehetne. Mondjuk életünk végéig. De nem lehet, mert nem csak időnk, lehetőségünk sincs a természet e csodáit végigjárni. Hatalmas erdők vagy éppen sivatagos területek lopják el tőlünk a részleteket, de hát nem Amerikában lennénk, ha nem találnánk jól kiépített utakat minden park területén.
Ilyen az USA elsőként alapított nemzeti parkja, a Yellowstone is. Összesen 8980 négyzetkilométeren terül el, három állam osztozik rajta. Nagy része persze Wyomingé, e hatalmas terület 96 százaléka itt található. Három százaléka Montanáé, míg egy Idahóé. Az egész Yellowstone a Sziklás-hegység „legyalult” fennsíkján, a tengerszint felett majdnem 2500 méter magasságban fekszik. Több mint tízezer hőforrás és gejzír működik itt, a világ összes ilyen képződményének több mint a fele. Hihetetlen adatok ezek, de egészen elképesztő a látvány is, amely a látogatót fogadja.
Magunk a „háromszázalékból”, azaz Montana felől „támadunk”. A West Yellowstone-i bejárathoz közel fekszik az „Öreg Hűséges”, azaz az Old Faithful gejzír. Mégsem érünk oda hamar, mert már az első fa tetején észrevesszük az amerikai címerállatot, a fehérfejű rétisast. Nagy szó ez, mert néhány évvel ezelőtt még attól is tarthattunk, hogy ezt a csodálatos madarat tényleg csak az USA címerén láthatjuk. A kihalás szélére jutott. Pedig az 1600-as évek elején, amikor az első európai telepesek megjelentek, még körülbelül félmillió fehérfejű sas élt Amerikában. Hogy aztán az 1960-as évekre mindössze négyszáz szaporodni képes pár maradjon. A fajmegmentő program aztán sikeresnek bizonyult, 2004-ben már ismét 7678 fészkelő párt számoltak meg az ornitológusok. Jelentjük, egyet mi is, fényképes bizonyítékunk van róla!
Nincs viszont Maci Laciról és társairól. Pedig mindenütt olvastuk, hogy rengeteg medve él a Yellowstone Nemzeti Parkban. A leggyakoribb a fekete medve, de az elzártabb részeken több mint kétszáz grizzly is él. Nos, ezek mind jól „elzárkóztak” előlünk. Hiába jártunk tehát itt, nekünk a Yellowstone és a medve továbbra is Maci Laci és Bubu marad. No meg a parkőr, akit persze láttunk. Sőt, mi az hogy, nagyon is! Még ránk is kiabált. Egyáltalán nem volt olyan esetlen és bárgyú, mint a rajzfilmes változat – határozottan jelezte, hogy ha még egyszer letérünk a kijelölt gyalogútról, megbüntet, elkobozza képrögzítő eszközeinket, vagy kidob e csodálatos parkból. Úgy véltük, jobb, ha maradunk a „korlátok” között.
Ha nincs medve, biztos lesz farkas – gondoltuk. Aztán ahogy telt a nap, egyre kilátástalanabbnak tűnt ez is, mígnem a fák közül előjött egy fehér példány. Hogy ugyanazzal a lendülettel faképnél is hagyjon bennünket. Később aztán az egyik mintha megsajnálta volna az európai utazót, elbandukolt kocsink mellett az úton. Mint ahogy elbandukolt mellettünk nem egy, de több tucat bölény. Nos, erre az egykori mozgó „indiánvacsora húsra” nem kell sokáig vadászni. A több mint háromezer egyedből álló yellowstone-i bölénycsorda a legnagyobb a világon. Szabadon kószálnak a parkban, néha még a forgalmat is megakasztják. Egyik-másik „benéz” az ablakon – jobban tesszük, ha nem megyünk túl közel. Állítólag szelídebb fajták, ám fújtatásuk alapján azért nem szívesen simogatnánk meg őket.
Szóval Old Faithful. Ez a gejzír talán a legismertebb, gőzölgő csóvája akár 55 méter magasra is fellövell. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy odamegyünk aztán fotózkodunk, majd megyünk tovább (mert mégiscsak nagy ez a park, és sok látnivaló akad). Hihetetlennek tűnhet, de igaz: meg kell várni, míg felforr a föld alatt a víz. Ez körülbelül másfél óráig tart. Így egy darabig nézelődünk – egy New York-i fickóval megvitatjuk, hogy érdemes-e elmenni a közeli turistaközpontba ebédelni, de akkor lemaradhatunk a következő „kilövésről”. Amikor éppen itt tartunk, nagy lendülettel elrobog mellettünk egy csapat turista, élükön egy kukkeres fazonnal, aki azt kiabálja, hogy a közeli Lone Star gejzír mindjárt „támad”. És valóban, miáltal végignézhetjük a „főpróbát”. Szerencsére az Old Faithful közelében lévő információs központban segítenek: egy fatáblára írják ki, hogy a következő kitörés fél kettőkor (plusz és mínusz 5 perc bekalkulásával) lesz. Így lett: a Yellowstone jelképe fél kettő után három perccel elkezdett gőzölögni, majd elindult a műsor: néhány perc alatt közel 32 ezer liter vizet spriccelve ki a föld gyomrából.
Az „Öreg Hűséges” után mentünk volna a yellowstone-i Grand Canyonhoz. A két vízeséssel 152 métert zuhanó Yellowstone folyó vájta ki ezt a 32 kilométeres kanyont. Nem tudtuk megnézni, mert bár május elejét mutatta a naptár, de a parkban még mindig másfél méteres hó fedte a terület nagy részét. Mentünk volna akkor a nagy tóhoz, de az odavezető utakat is mind lezárták. Maradt hát a Mammoth Hot Springs. Azt sem szabad kihagyni!
Geotermikus források százai bugyborékolnak a parkban, sok helyen megszínezve a köveket. Egészen csodálatos, több színben játszó kőteraszokat vájt ide az idő. Közel lehet menni a csordogáló kis erekhez, de mindenhol figyelmeztetik a látogatót arra, hogy nem érdemes belenyúlni, mert igencsak forró az a víz. A káprázatos természeti csodát egy, a közelben legelésző és lustálkodó bölénycsorda teszi teljessé, majdhogynem giccsessé. Persze bármerre megyünk, annyira hihetetlen, amit látunk – és még Maci Laci sem hiányzik. No jó, azért igen. Egy kicsit…
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)