Az a csodás 66-os – 12. rész – megtaláltuk „a” térképet!
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2011.07.24. 10:02 | Frissítve: 2011.10.20. 11:50
Ludlow, Kalifornia (USA) – Üzemanyagért álltunk meg az autópálya mentén, és nem gondoltuk, hogy ekkora szerencsénk lesz. Hiába a sok (úti)könyv és internetes beszámoló, az itt vásárolt „speciális” térkép mindennél többet ér. Kár, hogy lassan utunk végéhez közeledünk, na de legközelebb…
Kissé sokat időztünk Arizonában (igaz, megérte), ideje hát, hogy folytassuk 66-os kalandozásunkat, egyre közelebb a Santa Monica-i óceánparthoz. Ahol véget ér a 3943 kilométer hosszú „Anyaút”. Persze évtizedekkel ezelőtti állapotokról beszélünk, mert bár Chicago és Santa Monica távolsága maradt a régi, a legendás 66-os sok helyen már nem járható. Így van ez az utolsó államban, Kaliforniában is.
Nehéz szívvel hagytuk ott legutóbbi kitérőnket, Las Vegast. A nevadai kaszinófővárost természetesen nem érinti „Amerika főútja”, de talán bűn lett volna kihagyni a „bűn városát”. No, nem elsősorban az olthatatlan játékszenvedélyünk, hanem a monumentális kaszinók és látnivalók miatt. Szerencsére Los Angeles irányába ott megyünk, ahol jöttünk, azaz vissza vagy kétszáz kilométert a 93-ason, hogy aztán ismét ráforduljunk a 40-es államközi sztráda nyugatra tartó vonalára. Szinte ismerős az út és az érzés: mellettünk a jó öreg 66-os, a maga hangulatával, történeteivel és emlékeivel. Ráadásul közeledünk az álomállamhoz, Kaliforniához.
A Colorado folyónál „lépünk át” az Egyesült Államok legnépesebb államába. Egy keskeny sávot foglalt magának az Unióból az 1542-ben felfedezett szövetségi állam. Joao Rodrigues Cabrillo, egy portugál hajós kötött ki elsőként a mai San Diego partjainál. Igaz, várost jóval később, 1769-ben alapítottak itt a ferences szerzetesek. Amerikaivá pedig csak 1846-ban vált Kalifornia, amikor egy sikeres felkeléssel kivált Mexikóból. Két évvel később kitört a híres aranyláz, és csak jöttek és jöttek a meggazdagodás reményében az aranyásók. Kalifornia 1850-ben csatlakozott az Amerikai Egyesült Államokhoz.
Észak-déli irányban rendkívül hosszú (1300 kilométer) állam ez, ezért nem meglepő, hogy a földrajzi ellentétek igazi gyűjtőhelye. Nyugatról a Csendes-óceán nyaldossa partjait, keleten és északon csodálatos nemzeti parkok határolják. Déli részén perzselő sivatagok, északon hófödte magas hegyek várják az utazót, valamint két világszerte ismert nagyváros: San Francisco és Los Angeles. Ez utóbbinál ér majd véget utunk, a 66-os.
A Mojave sivatag vezeti be Kaliforniába az utazót. Barstowig szinte végig sivatagon vezet át a 66-os megmaradt szakasza, még ma is ajánlatos bőséges vízkészletet vételezni az „Aranyállam” határánál, Needlesben. Kevés helység és emlék, sok úgynevezett ghost town (szellemváros) kereshető fel az egykori virágzó „Anyaút” mentén. Mégsincs bennünk szomorúság vagy valamiféle megfogalmazhatatlan nosztalgia egy igazából nem ismert korszak és annak városai, tárgyai iránt. De mintha éreznénk azt a szellemiséget, ami áthatotta mondjuk a Bagdad Café falait jó 40-70 évvel ezelőtt. Ugye ismerősnek tűnik a hely?
Lehet is, hiszen a Mojave sivatagban lévő kamionos kávéházat és motelt Percy Adlon 1987-ben forgatott azonos című filmje tette világszerte népszerűvé. Az pedig külön szerencse, ha egy rockzenei rádióadó éppen az Eagles együttes Hotel California című számát sugározza. Mert az ember – ahogy Kaliforniába érkezik – valahogy ezt a slágert kezdi dúdolgatni, és folyton tekergeti a fejét, hogy hol is áll az a szálló. Pedig aki ismeri a dal szövegét, rájöhet, hogy ez a hotel nincs: az Eagles az 1970-es évek hedonista és önpusztító életmódját kigúnyolta ki. „You can check out anytime you like, but you can never leave” – szól a dalszöveg híres mondata, azaz „bármikor kijelentkezhetsz, de soha nem távozhatsz”. Don Henley, az egyik szerző így jellemezte a művet: „ez a mi interpretációnk a Los Angeles-i nagy életről”.
Mielőtt azonban az Egyesült Államok egyik legnagyobb városába megérkeznénk (a 2000-ben végzett népszámlálás szerint Los Angelesben körülbelül 3 millió 700 ezer ember él, a teljes agglomerációban viszont 17 és fél millióan!), megállunk útközben az egyik szellemvárosnál. Fogytán az üzemanyag, Ludlownál letérünk a pályáról. Igen kis település ez, összesen tízen lakják. Az Atlantic-Pacific Vasútvonal vízfelvevő helyének épült 1883-ban. Az 1940-es évektől aztán virágzott az élet, köszönhetően a 66-os út nagy népszerűségének. Benzinkút, autószerelő műhely, szálláshely, kávézó épült, gyakorlatilag minden, ami az Anyaút virágkorában Chicago és Los Angeles között sok helyen kiszolgálhatta az ételre, italra, üzemanyagra és pihenésre vágyó utazókat. Az 1960-as évek végéig tartott a jólét, majd a 40-es államközi autópálya elkészítése után a település együtt kezdett hanyatlani a 66-os út népszerűségével.
Az eredeti Ludlow ma szellemváros. Létezik viszont egy újabb, „kis” Ludlow, amit a 40-es mellé építettek az 1970-es években. Az új út is „igényelte” a megfelelő kiszolgálást, így felépült a motel, a kávéház, az ajándékbolt, a benzinkút, és a műhely. S bár az itt „állomásozó” járművek sem maiak, ahogy körülnézünk, kitör rajtunk az igazi 66-os érzés. Elkészítjük a fotókat, megtankoljuk a bérautót, és fizetünk. Azaz csak fizetnénk, mert a kasszánál igazi értékre, egy kiválóan illusztrált, információ gazdag, államonként városokra és azok 66-os nevezetességeire bontott „történelmi” térképre lelünk. Megvesszük gyorsan, és arra gondolunk, hogy milyen jó lett volna ezt már Chicagóban beszerezni. Talán több helyre is benézhettünk volna, több élményt szerezni. De hát ilyen esetekben vigasztaltuk magunkat egész úton azzal, hogy legalább lesz miért valamikor visszajönni. Mert a 66-osra ráhajtani, nos, az valami leírhatatlan érzés. A(z út)történelem részesei lehetünk…
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)