A debreceni alpinista szeretné felrázni képeivel az embereket
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.02.17. 09:00 | Frissítve: 2019.02.17. 09:00
Debrecen – Nem egy felhőkarcoló vagy egy torony tetején találkoztunk Barta Szilárddal, hanem a saját kiállítása megnyitóján, ahol szívesen mesélt a veszélyes életről és a kreativitásról is. Interjú.
Nem fél a magasban. Még akkor sem, ha olykor szélsőséges időjárási körülmények kell dolgozni. Barta Szilárd autószerelőként kezdte a pályáját az iskolák után, de foglalkozott rajzfilmkészítéssel, animációval is. Most éppen a felhőkhöz közel, alpinistaként keresi a kenyerét, emellett pedig egy különleges, nagyon kreatív tevékenységgel színesíti napjait.
Munkás hétköznapok: ilyen a magasból nézve a világ - ahogy Barta Szilárd látja
Dehir.hu: Hogy került ebbe a világba? Hogy indult az alpinista pályájáa?
Barta Szilárd: Gyerekkoromban sokat természetbúvárkodtam, minden érdekelt, ami csúszott, mászott, repült, mozgott vagy csak valamiféle furcsaságot fel lehetett fedezni rajta. Képes voltam bebújni a legkisebb romok lyukain, vagy felmászni egy fa tetejére, néha még a háztetőkre is akármilyen magasra, avagy mélyre. Akkoriban természetesen bele sem gondoltam a veszélyekbe, szemben jó anyámmal, aki viszont épp ezért beíratott egy barlangász tanfolyamra. Ha már veszélyes, amit teszek, azt legalább ellenőrzött körülmények között tegyem… Azt hiszem így indult el ez az oldal, és ezt a tapasztalatot használhattam később az első alpinista munkáim során is.
Dehir.hu: Nincs tériszonya?
Barta Szilárd: Természetesen nincs. Sőt, a magasban végzett munka még mindig részegítően fel tud dobni, főleg ha esetenként szélsőséges időjárási körülmények is adódnak. Az adrenalin még megvan bennem!
Dehir.hu: Miből áll a munkája? S mit szól ehhez a családja, hiszen elsőre nem tűnik veszélytelennek ez a pálya?
Barta Szilárd: Mikrohullámú összeköttetéseket csinálunk, érthetőbben fogalmazva internetes szolgáltatásoknak a rádiós részét telepítjük. A szép kerek dobantennákat szerelem különböző magas tereptárgyakra, legtöbbször tornyokra. A magasság mindig az adott terepviszonyokhoz igazodik, de mindenhol a csúcsot veri. A tengerszinthez képest a Bánkúti torony teteje a volt eddig a legmagasabb, ahol dolgoztam, de önmagában a földtől 180 méteres torony teteje sem volt rossz hely... A család eleinte természetesen aggódott, de mára már megszokták, hogy ez a munkám, bár ha nem érkezünk időben és nem jelzek, azért aggódnak otthon.
Dehir.hu: Mit szeret ebben a munkában?
Barta Szilárd: Szerencsés vagyok, mert ez csakis egy kissé őrülten szerethető munka. A munkatársaim egyben barátaim is, mind megszállottak vagyunk és mindenkinek megvan a maga szerepe ebben. Nyugodtan mondhatom, hogy a miénknél ütősebb csapat – már ami a hozzáállást és a kivitelezést illeti – nincs is.
Dehir.hu: Merrefelé szoktak dolgozni? Debrecenben a nagyon magas épületek száma azért korlátozottnak tűnik.
Barta Szilárd: A munkaterület túl van a város határain is, úgy is fogalmazhatok, hogy a Dunán innen, északtól délig tart. Amit nem szeretek, az a várakozás, és ha emiatt később érek haza a családomhoz.
Dehir.hu: Miközben a hétköznapokban alpinistaként dolgozik, szabadidejében a képzőművészet szerelmese. Ez a terület hogy került képbe?
Barta Szilárd: Mindig jelen volt, mint egy árnyék. Már gyerekként szerettem rajzolni, a munkáimmal versenyeken is szerepeltem. Ám ezzel együtt is elsősorban hobbinak kezeltem, bár azért néha volt egy-egy megrendelésem képre, grafikára, festményre. Közben foglalkoztam a fazekassággal és dekorációs munkákkal is. A korai festményeim sikerén és a lelkes baráti körnek köszönhetően kezdtem el erőteljesen koncentrálni a festészetre.
Dehir.hu: Milyen technikával dolgozik? Milyen képei vannak?
Barta Szilárd: Ez egy nagyon sajátos világ. Minden, amit használok, az a közvetlen környezetemből kerül ki. Kezdve az alapként szolgáló keret anyagától, amely a legtöbb esetben bontott tetőlécek alkotnak (szegtelenítve, vágva, csiszolva), esetenként bontott raklapok lécei vagy bútorelemek. Erre a „keretre” kerül fel a rugalmas vászon, különböző módon extrudálva, alátámasztásokkal és a talált fakéreg, amelyet előzetesen megmunkálok, anélkül, hogy megváltoztatnám a textúráját. E két fő elemet használom, a látható, egyszerre minimál és reflexiókkal átszőtt felület kialakítására, amely mind a térbeli megjelenésével, mind a színében erős hatást gyakorol a környezetére. Az alkotás folyamatában én vagyok közvetlen kapcsolatban – fizikálisan és mentálisan is! – az anyaggal, amikor viszont elkészül a mű, onnantól kezdve a szemlélődő az, aki folytathatja ezt a kommunikációt. Jelenlegi munkáimmal
szeretném felrázni az embereket, formálni a látásmódjukat, arra késztetni őket, hogy próbáljanak meg másképpen hozzáállni a művészethez és a közvetlen környezetünkhöz is.
Egy sajátos szimbiózisról és kommunikációról van szó ugyanis mind a közvetlen környezetünkkel, amely mellett elrohanunk minden nap, és azzal, a nem látható világgal, amely látásmódunk által befolyásolja gondolatainkat. Mint egy manapság olyan népszerű virtuális hálózat, amihez nemtől és kortól függetlenül mindenki kapcsolódhat.
Dehir.hu: Kik a példaképei?
Barta Szilárd: A hazai művészek közül Moholy Nagy László, de leginkább a külföldi mesterek, mint a minimalizmus atyja, Enrico Castellani és az olasz kortársa: Alberto Burri, Agostino Bonalumi, vagy egy kevésbé ismert Ferruccio Bortoluzzi. De a szemléletmód tekintetében a japán Hisao Domoto vagy akár az amerikai Robert Rauschenberg nevét is említhetem.
Dehir.hu: Aki szeretné látni a képeit, hol találkozhat velük?
Barta Szilárd: Jelenlegi kiállításom az egyetem területén, az Élettudományi Galériában látható március elejéig. Emellett természetesen a weboldalamon is meg lehet tekinteni az alkotásaimat, vagy akár egyeztetés után, nálam is.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)