Trabantok moraja és a lőpor illata – ilyen az élet Apafán
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.02.24. 08:18 | Frissítve: 2014.02.25. 08:57
Debrecen – A Guth-Keled nemzetség Apa nevű ágának emlékét őrző debreceni városrészben ma is lövészek gyakorlatoznak. A dombon kovácsműhely áll, a kémény pedig nemzeti színű, és a szent korona mása „ékesíti”.
Az egykori Göcs-teleptől kifelé, a négyes főút mentén elterülő városrész a régi Bellegelő és Pallagpuszta között terül el. Tóth Pál helytörténeti leírásából azt is megtudhatjuk, hogy Apafa (Apafája) a város külterületéhez tartozó, észak-keleti irányban elterülő, 3000 hektáros zárt erdő. Megérkezvén az övezet határára, máris több meglepetés fogadott.
A szélső utcának ugyanis Falat sétány a neve, ugyanakkor egy ottani kémény nem csak piros-fehér-zöld, de a magyar államiság jelképére emlékeztető kompozíció is díszlik rajta. A szomszédos tisztáson kis birtok bújik meg, szintén egy különlegességgel: az udvaron egy oda nem illőnek tűnő, de mindenképpen megkapó szoborhölgy szomorkodik.
– A nagyanyámról mintázta Teremi Gábor szobrász, a művet pedig a nagyapám készítette, aki sírköves volt – mesélte el érdeklődésünkre a házigazda, Eidam Vilmos. – Van nekem egy régi Csepel-teherautóm is, az meg megjárta a Szovjetuniót is, amikor még Vorosilov marsall idejében rendeztek hadgyakorlatot.
– Nem fél itt lakni a fák között? – kérdeztük a nyugdíjastól.
– Volt már úgy, hogy a huszonhét tyúkomból csak négyet hagytak meg a tolvajok, aztán meg a hajléktalanok is sokszor táboroznak mellettem, de azért nem félek. Szeretek itt lenni, kiskorom óta ez az otthonom. Igaz, egyre gyűlik az illegálisan idehordott hulladék is – állati tetemekkel és mindenféle más szörnyűséggel –, s az útra meg nagyon kellene a szilárd burkolat, főként, hogy némelyek idejárnak terepralizni.
Nagyon sajnálják, hogy „kimaradtak a tervezésből”, és nekik nem jutott vezetékes gáz és víz. A portán fúrott kút van, de annak meg egészségtelen a vize. Csak mosásra fogadható el, innivalót a boltból kell vásárolni, cipelni – hallhattuk vendéglátónktól. Eidam Vilmos egy darabig továbbkalauzolt bennünket, s megmutatta a régi erdészházat, aminek a tetőcsillagja Borsos József építészeti szellemiségét idézi.
Megtudhattuk azt is, hogy a dombon sárgálló, különleges épületben hajdan az erdészet kovácsműhelye volt; az idősebbek még emlékeznek, ahogy vezették hozzájuk a patkolandó, szép lovakat. Láthattuk azt a kanyargós ösvényt (szekérutat) is, amit a régiek még Bökönyi útnak neveztek. Meglátogattuk Szilágyi Gábort is, aki épp a házuk előtt fűrészelgetett léceket, miegyebet egy kis gyújtósnak valónak. Pár éve őket is kifosztották, miközben a szobában aludtak.
– Hát ez meg hogy történhetett?
– A lakás messze van a feltört helyiségtől, nem hallhattuk. Lefeszítették a kaput, s elvitték az autónkat, a hegesztőtrafónkat és a permetezőnket is. Szerencsére később a kocsi előkerült – mesélte a házigazdánk, aki szintén 60 éve él ezen a vidéken. Szeretik a tájat, azonban – miként a neje elmondta – egy kerékpárút nagyon sokat segítene nekik is és másoknak is.
Útban a MÁV-pályaépítő munkásszázad elhagyott telepére, Eidam Vilmos azt is felidézte, hogy gyerekként még ő is besegített a Göcs építésébe. S mivel a fák – egyre zöldebb – alján lépdeltünk, azt is megállapítottuk, hogy furcsa mód itt még nem nő hóvirág, miközben például már a Tócóskertben és Józsán is van. A nevezett MÁV-telep ma nem igazán a fénykorát idézi, de így is látszik, hogy jól megtervezett, élhető kolónia volt. A közeli lőtéri területen viszont eleven élet zajlik, sportszervezetek és autósiskolák is működnek ott.
Még megvannak a régi – felszámolt – lőszerraktárak is (az egyiknek a kéményéből füst gomolygott), a telep jobbján pedig, a Lőtér utcában MÁV-gépállomás és külföldi karbantartó cég is működik. Ezek mentén is el lehet jutni az apafai vasútállomásra, ami onnan jó félórányi járásra található. A retró hangulatot árasztó hely ma is üzemel. A krónikák szerint a MÁV mentesíteni akarta Debrecen belterületét a vasút forgalmától, s ezért a nyíregyházi vonalból 6 kilométer új résszel kötötte be a nyírbátori vasutat az apafai kiágazással.
Ez Dombostanyánál csatlakozott a meglévő vasúti pályához, a szakaszt pedig 1951. február 25-én adták át. Meglepetésünkre az állomáshoz vezető útnak és a leágazásainak a tábláin nem Apafa, hanem végig Gáspár György-kert szerepel. A hölgy, akit erről megkérdeztünk, azt mondta, hogy nemrég rakták ki ezeket, de ők akkor is apafaiaknak tudják magukat, s a lakóhelyüknek is Apafát tekintik.
A Lőtér utcai vasúti átjáróhoz visszatérve, újabb különös dolgot fedeztünk fel: rohamsisakos sírkereszt áll az örökzöldek mellett. Egy honvéd szakaszvezetőnek állít emléket, aki életmentés közben hősi halált halt, 1989. július 16-án. „Élt 22 évet.”
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)