Szeretetet oktatott Fanni, miközben beleszeretett a televíziózásba
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2016.11.12. 10:02 | Frissítve: 2016.11.14. 12:13
Debrecen - Hegymegi Fanni sok jó tanácsot adott már másoknak. Most ő kapott egyet: jelentkezzen a DTV tehetségkutatójára!
Kihirdették a DTV és a Debrecen Rádió FM95 tehetségkutató versenyének győzteseit. Tavaly nagy sikert aratott a pályázat, idén is nagyon sokan jelentkeztek, akiket vonz a média világa. A szerencsés nyertesek ugyanis a Debrecen Rádió FM95-ön vezethetnek műsort, vagy meghódíthatják a Debrecen Televízió képernyőjét. A zsűri döntése alapján a 2016-os közös tehetségkutató televíziós fődíjasa Hegymegi Fanni lett.
Határozott, magabiztos, eltökélt – ezt sugározza a tekintete, minden mozdulata. Erőt sugároz a hangja, mégis jó hallgatni. Leülünk, hogy beszélgessünk. Elvileg az lenne a rendszer, hogy én kérdezek és ő válaszol – hiszen végül is be kellene mutassam –, de a szereposztás folyton felborul, mert időről időre azon veszem észre magam, hogy én beszélek, miközben azt érzem, belelát a gondolataimba. Persze, hamar kiderül, miért van ez így.
„Nohát, ilyen sem történt még velem. Évek óta az a dolgom, hogy én kérdezek másokat, én írok profilokat emberekről, engem viszont még nem kérdezett senki. Hát most ez is elérkezett..”
Fanni meséli: világosan él benne egy kép a gyerekkorából. Lovaglás közben ábrándozott arról, hogy ismert, elismert ember szeretne lenni, mikor majd felnőtt lesz.
Halvány mosoly fut át az arcán.
„Talán már nem látszik rajtam, de gyerekkoromban kifejezetten önbizalomhiányos voltam, haragudtam is magamra emiatt. De már tudom, jó volt ez így, hiszen tudtam honnan hová fejlődni. És emiatt megmaradt bennem az alázat, ilyen mentalitással közelítek mindenhez, minden feladathoz. A mostani televíziós lehetőséghez is, amit kaptam, kapok. Mert tudom, a lehetőség nagy, de a hozzá társuló felelősség is."
Megint változik a dramaturgia, újra én sodródom bele abba a helyzetbe, hogy beszéljek, mert beszéltet. Muszáj mesélnem a világról, ahol dolgozunk, arról a munkáról, aminek ő is a részesévé válhat. Fürkésző tekintettel figyel, szinte látom, ahogy a fejében már rajzolja a profilomat. Hiába, igazi lélekbúvár.
„Hat éve viszünk édesanyámmal együtt egy társkereső irodát. Nagyon szeretem ezt, mert szeretek beszélni, beszélgetni, beszéltetni. És szeretem, ha a dolgaim haladnak, épülnek, igyekszem felkészülni az előttem álló feladatokra. Így jött létre a videóblogom is, ami végül is az alapja lett a pályázatomnak.”
Azt mondja, lehet, hogy ezek után furcsán hangzik majd, de nincs mit tenni, ez az igazság: édesanyja beszélte rá, hogy jelentkezzen a Debrecen Televízió versenyfelhívására. Magától talán nem tette volna meg ezt a lépést, de amikor már benne volt a versenyben, minden nap arra gondolt: ennek sikerülnie kell. A győzelem persze nagy örömmel töltötte el, hiszen – mint mondja – jó visszacsatolást jelent a számára.
Nem könnyű magamhoz ragadni a kezdeményezést, de egy pillanatra mégis összejön: meg tudom kérdezni, hogyan érezte magát az első tévés próbafelvételein.
Felcsillan a szeme.
„Nagyon jól! És tudod, mi volt benne a legjobb? Hogy hosszú idő után végre drukk volt bennem, érezhettem igazi izgalmat. Én ugyanis szeretem, ha mély vízbe dobnak, mert hozzászoktam ahhoz, hogy megharcoljak mindenért. Például három éve járok személyi edzőhöz, hogy karban tartsam magam és tudom, akkor is menni kell, ha pillanatnyilag kényelmesebb lenne otthon maradni. Így vagyok mindennel, azzal is, ami remélhetően előttem áll. Szeretek csapathoz tartozni, emberekhez szólni. Nagy bizakodással várom, mit tartogat számomra a jövő. Sokszor adok a társkereső irodában másoknak tanácsokat, adhatok tehát magamnak is. Az szoktam mondani: soha nem tudjuk előre, hogy mi, vagy ki, miért érkezik az életünkbe. Egy biztos. Ha nem engedjük be, nem vagyunk nyitottak, nem tudhatjuk meg, hogy milyen irányba vitt volna minket például egy új találkozás..."
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)