Ilyen volt a debreceniek élete tévé és internet nélkül
Szerző: Bögre Zoltán | bogre.zoltan@dehir.hu Közzétéve: 2015.06.15. 08:33 | Frissítve: 2015.06.15. 16:01
Debrecen – Több száz éve Debrecen volt az ország egyik legműveltebb városa, a 18. században a lakosság zöme tudott írni és olvasni.
Televízió és internet nélkül is tudtak élni az emberek Debrecenben. Sőt. A könyvkultúrának és az emberi kapcsolatoknak kifejezetten használt az a fajta életstílus, ami a várost a 18. században jellemezte. A régi hétköznapokról, a debreceniek életviteléről is beszélgettünk Gáborjáni Szabó Botonddal, a Református Kollégium gyűjteményi igazgatójával új könyve kapcsán.
Dehir.hu: Debreceni hétköznapok jó 200 évvel ezelőtt: milyen volt a városi élet akkoriban, mit csináltak az emberek az internet és a televíziózás kora előtt?
Gáborjáni Szabó Botond: A debreceni könyvkultúrával kapcsolatos könyvemben a 18. század második felétől foglalkozom a témával. Ma már közhely azt mondani, hogy nagy falu volt ekkoriban a város, az összes nyugat-európai utazó így írta le Debrecent, egy luxemburgi jezsuita egyenesen kínai jellegűnek találta házait, bár azt is megemlítette, hogy fontos kulturális és vallási központ. A debreceniek űzhettek bármilyen foglalkozást, lehettek akár céhes mesterek, orvosok, kereskedők, főbírók, kollégiumi professzorok, kivétel nélkül gazdálkodtak. A házakhoz járó belső telkek után külső földeket kaptak, homoki és gyakran hegyi szőlőik is voltak. A híres könyvgyűjtő, Kazay Sámuel patikus sem volt kivétel, belső telkén még üvegház és konyhakert is volt, 15 tehenet tartott. Egy sajátos, úgynevezett parasztpolgári élet zajlott ekkor a városban, és ezzel a fogalommal a tudomány nem nagyon tudott mit kezdeni.
A mentalitásban ugyanis nagyon erős polgárias vonások jelentkeztek, még családon belül sem volt ritka a kamatra adott kölcsön, ugyanakkor 1750 táján a belvárosi házaknak csak a 20 százaléka készült kőből, palotának nevezték az egyszerű emeletes házakat, nagy híddal védekeztek a sár ellen. A falusias látszat mégis sok mindent elrejt. Egy szenvedélyes gyűjtő 3-4 nyugat-európai ország könyvaukciót követhette nyomon, így nemcsak Magyarország legnagyobb, de legértékesebb polgári magángyűjteményét állította össze. Nem feledhetjük, hogy ekkoriban ez a nagy falu lakosságát tekintve tízszer nagyobb volt mint Pest, ahol a török kiverése után mindössze kétezren laktak.
Dehir.hu: Kazay Sámuel egyébként nem magányos gyűjtő volt?
Gáborjáni Szabó Botond: Nem, mivel Debrecenben egy 15-20 fős vezető értelmiségnek volt saját könyvtára. Nemcsak a kollégiumi professzorok, papok, hanem a városi vezetők, kereskedők, orvosok, ügyvédek is kiváló bibliotékát szereztek a városban. A kutatók szerint néhány könyv szinte minden háztartásban jelen volt, ami határozottan összefügg az írni és olvasni tudással. Ez egyáltalán nem volt általános az országban. Szegeden még 1870-ben is 60 százalék fölötti volt az analfabétizmus, Debrecenben a nagy többség már a 18. században tudott írni és olvasni. Ebből a szempontból éllovasnak számított, kereskedő városról beszélünk, ahol az üzlet alapfeltétele volt, hogy elismervényt tudjanak adni.
Dehir.hu: Összefüggött az életmód, a társadalmi berendezkedés a műveltséggel? Inkább a tehetősebbek olvastak többet, nekik volt nagyobb gyűjteményük?
Gáborjáni Szabó Botond: Az, hogy ki mit és mennyit olvasott, az nyilván az értelmiségi léttel is összefüggött. Az 1740-es években a szenátus tagjainak hathetente kellett látogatniuk az iskolákat. Határozott cél volt, hogy minden ember tudjon olvasni, hogy a Bibliát saját maga kézbe tudja venni.
Dehir.hu: Nehéz volt hozzájutni a korabeli divatos irodalomhoz, művészethez mondjuk 200 évvel ezelőtt?
Gáborjáni Szabó Botond: Ennek is vannak anyagi vonatkozásai, a 18 század végén egy angol vagy egy német család egy teljes hétig tudott étkezni egy könyv árából. Debrecen városi jellegéhez az is hozzátartozott, hogy nyomdája és főiskolája is volt, a magyar nyelvű könyvekkel a fél országot ellátta. Bár különféle divatok hatottak, a többség nem szépirodalmat olvasott, domináns volt a vallási indíttatású kegyességi irodalom. Két olvasói kategóriát ismer az olvasástörténet; az egyik az intenzív, a másik az extenzív olvasó. Előbbi az, amikor valakinek van néhány könyve, folyton azokat olvassa, szinte kívülről tudja minden sorát, a tartalmát pedig továbbadja az utódainak.
A debreceni lakosság jelentős része ebbe a csoportba tartozott. Az elit értelmiség ezzel szemben mindig új olvasmányélmények után kutatott, erre igényük és lehetőségük is volt. Tájékozottságukra jellemző, hogy amikor Domokos Lajos főbíróhoz eljutott a tiltott könyvek jegyzéke, már igen sok tartalmilag rokon művet ismert, amelyek ebben a kötetben nem szerepeltek. A vezető értelmiség nyugati egyetemeken tanult, a latinon kívül németül is beszéltek, a külföldi utazókkal többen angolul is szóba álltak. A műveltség mindig hasznosul. A debreceni állami egyetem a kollégiumból nőtt ki, és a komoly alapoknak szerepük volt abban, hogy nem más vidéki városban létesült egyetem. A debreceni könyvkultúrát tehát befolyásolták a város erős kulturális, kereskedelmi, kézműipari és egyéb európai kapcsolatai, a vásárvárosi jelleg, a saját nyomda termésében ugyanakkor dominált a magyar nyelvűség.
Dehir.hu: Milyen volt a debreceniek nyitottsága, aktivitása? Mennyire voltak befogadóak a cívisek? Ha jött valami új irány, akkor azt szívesen, nyíltan elfogadták és beépítették a hétköznapjaikba?
Gáborjáni Szabó Botond: Ennek mértéke és lendülete koronként változó. Az elit megismerte az új eszméket és olvasmányokat, azok közvetítők révén jutottak el a nagyobb nyilvánossághoz. A nagy többség természetesen magyar nyelvű könyveket olvasott, de az akkori nemzetközi nyelv, a latin is nagyon széles körben ismert volt. Ha a főbíró a püspöknek akart feljegyzést küldeni, nemegyszer franciául írt, ellenkező esetben a küldönc is el tudta volna olvasni az írást.
A 18. század közepén Mária Terézia vámrendelete korlátozta a külkereskedelmet, a birodalmon belülre kényszerültek a debreceni kereskedők, szűkült a mozgástér, a város falakba ütközött, gazdaságtörténészek szerint akinek tőkéje volt, az inkább földvásárlásba fektette a pénzét, nem a kereskedelemben forgatta. A szellemi kapcsolatokat ez csak áttételesen befolyásolta, mindenesetre a 19. század végén, a 20. század elején már eltünedeztek a paraszti jegyek, ekkor lett nagyváros Debrecen.
Dehir.hu: Az olvasáson kívül, mivel töltötték még idejük szívesen a debreceniek?
Gáborjáni Szabó Botond: Az emberek gyakran, kikapcsolódás kedvéért is kimentek a kertjeikbe. Csokonairól és Fazekasról is lehet tudni, hogy itt látogatták egymást, ennek versekben is nyoma van, tehát a társasági élet egyik színhelye lehetett. Az emberek nemcsak vasárnap, de hetente 4-5 alkalommal is eljártak a templomokba. Egyébként érik meglepetések az embert azzal kapcsolatban, hogy mi mindennel foglalkozhattak a régiek. Kazay patikus könyvtárának jegyzékében 5 tükrökkel ellátott távcső is szerepelt, azzal kémlelte a patikus az eget, de volt vetítő készüléke is, egy úgynevezett laterna magica, amely az angol pubokban is csak ötven évvel később jelent meg a tömegszórakoztatás eszközeként. A készülék üveglemezekről színes képeket vetített, és ilyen 1770-ben már volt magántulajdonban Debrecenben. A patikus kedvelte a művészeteket is. Gyűjteményében az összes művészeti stílus megjelent, illusztrált könyvek gyűjtésére törekedett, így könyvtárában a legjelentősebb művészek és alkotásaik megjelentek.
Fontos, hogy ez a gyűjtemény nem szóródott szét, hanem a Református Kollégiumba került. Egyes szebb darabjait a múzeumok éjszakáján is láthatják majd a látogatók.
A régi debreceni hétköznapokról és művelődésről ekkor is lehet majd érdekes információkat szerezni a Református Kollégiumban, a múzeum állandó és időszaki kiállításain. Ahogy bármikor, úgy természetesen a múzeumok éjszakájának rendezvényein, június 20-án is, amikor az érdeklődők tárlatvezetéseken, koncerteken, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)