Dr. Nagy László: már gyermekként az érdekelt, miért leszünk betegek
Szerző: Takács Péter Levente | takacs.peter.levente@dehir.hu Közzétéve: 2013.01.28. 08:28 | Frissítve: 2013.01.29. 13:26
Debrecen – Génekről, személyre szabott orvoslásról, bioinformatikáról és az úszás jótékony hatásáról beszélgettünk az év tudósának választott professzorral.
A Debreceni Egyetem legtöbbet idézett kutatóját, Prof. Dr. Nagy László akadémikust választották a Dehir.hu olvasói az év tudósának. Nagy László a DE OEC Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének egyetemi tanára és a Klinikai Genomikai és Személyre Szabott Orvoslási Központ igazgatója.
Dehir.hu: Mikor döntötte el, hogy orvos lesz, és milyen indíttatásból?
Dr. Nagy László: Már általános iskolás koromban orvos akartam lenni, de nem az emberiség megmentőjének vagy Albert Schweitzer utódának képzeltem magam. Egy furcsa oka volt érdeklődésemnek: beteges kisgyermek voltam, sokszor jártam orvosnál, és szerettem volna érteni, hogy mi történik velem. Azt akartam tudni, hogy miért alakul ki a betegség, hogyan veszi ezt észre az orvos, mi alapján dönti el, hogy mit kell csinálni. Később kinőttem a betegségeket, de az érdeklődés megmaradt. Szüleim is motiváltak, hiszen édesanyám gyógyszerész, édesapám pedig állatorvos. A Tóth Árpád Gimnáziumban már emelt óraszámban tanultam biológiát, kémiát, s egyre nőtt bennem az elkötelezettség, nemcsak az orvoslás, hanem a megismerés, a kutatás iránt is. Érdekelt, hogy mi hogy működik az élőrendszerekben, hogyan lehet ezeket vizsgálni.
Dehir.hu: Ezek szerint már egyetemi évei elején tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni?
Dr. Nagy László: Az orvosin az első két évben vannak a legfontosabb alapozó tárgyak, az ember ekkor ismeri meg a sejtek, a szövetek, az emberi szervezet felépítését és működését. Engem nagyon izgatott, hogy tudóstanároktól lehetett ezt hallgatni, sokkal magasabb szinten, mint ahogy gimnáziumban tanultam. Az oktatók sokat utaltak kutatási eredményekre, valamint beszéltek azokról a területekről, amelyeket még nem ismerünk. Borzasztóan vonzott, hogy megérthetjük, felfedezhetjük, hogy miként működnek sejtjeink, szöveteink, ezért úgy gondoltam, kutató leszek. A lelkesedésem töretlen volt, különösen, amikor harmadik és negyedik évben a klinikai tárgyak is megjelentek, ahol sokkal inkább a praktikumra került a hangsúly az okokról. Akkor azt tanultuk meg, hogy milyen betegségre milyen gyógyszert adunk, de arra nem volt válasz, hogy a betegség miért alakul ki, vagy a gyógyszer hogyan hat, ezért azt gondoltam, hogy inkább olyan területtel szeretnék foglalkozni, ahol választ kaphatok kérdéseimre. Egyetlen kisebb visszaesés volt a lelkesedésben, a belgyógyászati curriculum során, amikor Udvardy Miklós – akkor még adjunktus, ma már professzor – magas színvonalon, kimagasló tudományos igénnyel tartotta a gyakorlatokat. Akkor felmerült bennem, hogy mégis gyakorló orvos leszek, hiszen ott is meg lehet találni a válaszokat, de utána inkább visszatértem a kutatásba, persze a betegségekkel kapcsolatos felfedezések azóta is érdekelnek. Igyekeztem mindig olyan kérdésekkel foglalkozni, ahol megérthető egy alapvető biológiai folyamat, de ugyanakkor az orvoslásban is lehet használni, vagy olyan klinikai problémára felel, amelyet a betegágynál tapasztal az orvos.
Dehir.hu: Az MTA Lendület programjában arra keresi a választ, miként szabályozódik a gének kifejeződése akkor, ha egy adott sejt külső és belső környezete egészséges állapotban, illetve betegségekben megváltozik. Kifejtené, hogy mit jelent ez?
Dr. Nagy László: Genomnak szokták nevezni azt az információhalmazt, ami a sejtjeinkben található. Ez egy rendkívül új és izgalmas, az elmúlt tíz évben kiteljesedett kutatási terület, a genomot ugyanis csak 2001 óta ismerjük részletesen. Minden sejtben ugyanaz az információ van, mégis sok sejt különböző módon működik. Ha az információhalmazt egy könyvtárnak nevezzük, akkor én arra vagyok kíváncsi, melyek azok a mechanizmusok, amelyek kiválasztják a könyvtárból azokat a könyveket, amelyek a sejt működéséhez szükségesek. Különösen akkor, ha változik a sejt környezete. Ez egy nagyon komplex dolog, sok irányból lehet megközelíteni. Én modellként egy olyan fehérjecsaládot vizsgálok, amelyiknek az a feladata, hogy „rákapcsolódjon” a DNS-re, és „megmondja”, hogy ki az, aki „működni fog”, melyik gén igen, és melyik nem. Az immunrendszert illetően ezeknek a speciális eseteit elemzem a kutatócsoportommal. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy különböző anyagok, amelyek a fehérjéket ki-, illetve be tudják kapcsolni, hogyan mondják meg a sejtnek, hogy bizonyos gének be legyenek kapcsolva, bizonyosak pedig ne. Az immunrendszer sejtjei – amelyeket vizsgálunk – számos betegségben vesznek részt: gyulladásos betegségekben, elhízásban, érelmeszesedésben, cukorbetegségben. Azt próbáljuk kideríteni, hogy a betegségekhez vezető úton hogyan változik ezeknek a fehérjéknek a működése, hogyan lehet őket mint a betegséget segítő, vagy éppen megállító faktorokat „megfogni”.
Dehir.hu: A Klinikai Genomikai és Személyre Szabott Orvoslási Központ vezetője, mely biobankolási és génexpressziós projektekben vesz részt. Ez elég futurisztikusan hangzik, vagy ma már ez az orvostudomány jelene?
Dr. Nagy László: Igen, ez már része napjaink orvostudományának, de azt ne gondolja senki, hogy ha elmegy a körzeti orvoshoz, akkor egyből egy biobank-programba kerül. Ahogy már említettem, 2001-ben ismertük meg a genomot, azóta rengeteget tanultunk, de nem eleget. Óriási volt a várakozás, azt hittük, ha megismerjük, akkor rögtön meg tudjuk mondani, hogy ki lesz beteg, ki nem, ki „válaszol” egy gyógyszerre, azaz meggyógyul tőle, ki nem. De nem jutottunk idáig. Ennek a fő oka, hogy 2001-ben egy általános genomot ismertünk meg, nem pedig egy-egy ember genomját. Most szedjük össze az egyedi mintákat, egyre több emberét tárjuk fel, 5-10 éven belül pedig valószínűleg mindenkié meglesz.
Dehir.hu: Miért lesz jó, ha mindenki genomját összegyűjtjük?
Dr. Nagy László: Ez azért szükséges, mert viszonylag nagyok közöttünk a különbségek, és ezek a genomok határozzák meg a hajlamokat: az elhízásra, a cukorbetegségre, a szívbetegségre. Nagyon fontos, hogy meg tudjuk mondani, hogy a genetikai információ milyen hajlamokat, betegségeket vetít előre egy-egy betegnél. A biobank ahhoz kell, hogy minél több paciensnek a genomját megismerjük. Jelenleg különböző kutatási programokban – lehet a jövőben már a rutinvizsgálatok részeként – leveszünk egy kémcsőnyi vért a betegtől, abból kinyerjük a DNS-üket, meghatározzuk a genomjukat, és ezzel próbálunk klinikai kutatást végezni. Ekkor kiderülhet, hogy egy adott betegségnél, egy bizonyos sejttípusban egy gén magasabb vagy alacsonyabb szinten „fejeződik ki” – ezt nevezzük biomarkernek. Ez jelzője lehet egy betegségnek, s így hozzájárulhat a személyre szabott orvosláshoz. Sok betegség esetében ezek a markerek a betegség további kategorizálásához szükségesek. Például nem minden diabéteszes ugyanúgy reagál a kezelésekre. Bár minden ilyen beteg azt mondja, hogy cukorbeteg, nagyon nagy különbségek vannak közöttük, s ezeket lehet a markerrel differenciálni. Megemlíthetjük a véralvadási problémákat, hiszen ott hatalmas szükség van a személyre szabott orvoslásra, hogy pontosan beállítsuk a véralvadásgátlók lebomblásának sebességét. A ritka betegségek gyógyításánál is fontos szerepe van a genomnak, ugyanis sok esetben felmerül, hogy ezeket a betegségeket genetikai tényezők okozzák, ezért tud segíteni a genom információnak a megismerése.
Dehir.hu: A háziorvosnál mikor és hogyan találkozhatunk majd ezzel az új technológiával?
Dr. Nagy László: Ha már feltárták a genomunkat, akkor azt az ember egy kis kártyán viszi magával vagy egy adatbázisban tárolják. Amint már összegyűlt elég klinikai információ, hogy például egy vérnyomáscsökkenő mely esetekben hatékonyabb, akkor az orvos csak rápillant, és megmondja, hogy melyik lesz a megfelelőbb gyógyszer a paciensnek. De azt még nem lehet megjósolni, hogy mikor terjed el. Kis lépésekben fogunk haladni, arra ne számítson senki, hogy ez már jövőre működni fog, inkább egy folyamat lesz, az orvosok apránként egyre több és több információt fognak használni.
Dehir.hu: A magyar kutatóorvosoknak milyen szerepe van ebben a folyamatban?
Dr. Nagy László: A genom-programramokban nem vettünk részt, nálunk nem voltak úgynevezett „genomszekvenálások”, a felelősségünk viszont nagy, mert a különböző országok népeinek más lesz a „válaszkészsége” egy-egy betegségre vagy gyógyszerre. Bár nem különbözünk nagyban a környező országoktól, de az életmódunkban drámai különbségek vannak, ezért mindenféleképpen meg kell határozni az egészséges magyar ember genetikai hátterét. A feladat megvan, ezt nem lehet megspórolni, Magyarország legfeljebb le fog maradni, ha nem fordít rá elég pénzt, hogy minél több ilyen azonosítás és klinikai kutatás induljon el a következő években.
Dehir.hu: Ez elég nagy feladatnak tűnik, emiatt könnyebben tudnak majd érvényesülni a fiatal tudósok?
Dr. Nagy László: Óriási szükség van a fiatalokra. Most könnyebben kerülhetnek be a tudományos életbe, mivel más típusú tudás kell, mint öt-tíz évvel ezelőtt. Hatalmas léptekkel fejlődik a bioinformatika, ahol a génekből kinyert információhalmazokat kezelik. Ez lényegesen bonyolultabb, mint mondjuk egy Excel-tábla, ezerszer annyi adattal dolgozik. Ehhez ismerni kell a klinikai folyamatokat, a biológiai jelenséget, illetve a bioinformatikát. Ez jelentős kihívást és lehetőséget biztosít a mai fiataloknak.
Dehir.hu: Hogy képzeljék az olvasók, hogyan telik a napja egy orvoskutatónak?
Dr. Nagy László: A „tipikus kutató” szinte egész nap az irodában ül, egy számítógép képernyőjét bámulja, ötpercenként jönnek emailek, amelyekre válaszol, cikkeket ír és olvas, adminisztrál. Én igyekszem ezt oldani azzal, hogy óránként-kétóránként kimegyek a laboratóriumba, és ott beszélgetek. Szándékosan azt kérem a kollégáimtól, hogy ne hozzák be az eredményeket, inkább én megyek a laborba, és ott beszéljük át a dolgokat, ugyanez egy kávé vagy egy beszélgetés közben is megtehető. És ott vannak még a hallgatóknak tartott előadások és szemináriumok is.
Dehir.hu: Mennyire hatja át a tudomány a kutató életét, mire jut még ideje a munkán kívül?
Dr. Nagy László: Én nagyon sokat gondolkozom tudományos problémákon – ezt egy pozitív dolognak tekintem, szoktam is mondani, hogy nekem a hobbim a szakmám. Ha éppen kirándulok vagy sportolok, akkor is gyakran tudományos kérdések járnak a fejemben. Egyébként szeretem a szabadidőmet a családommal – két fiammal és a feleségemmel – tölteni. Szeretek utazni, ráadásul az egy pozitív dolog a kutatásban, hogy a konferenciák és előadásmeghívások révén hódolhatok ennek a szenvedélyemnek. Kikapcsolódásként úszok, síelek, teniszek, a legjobb ötletek például úszás közben ugranak be. A síelés is annyira kikapcsol, annyira különbözik attól, amit egész nap csinálok, hogy olyan dolgok is eszembe jutnak, amelyek az íróasztal mellett soha.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)