Csikos Sándor: nem kellett futnom sem a szerepek, sem a barátságok után
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2012.01.13. 11:32 | Frissítve: 2012.01.14. 17:31
Debrecen – A valódi színjátszás kulcskérdése a „miért”. Amire nincs válasz, az kipukkan, mint a lufi – mondja az év színésze. A Dehir.hu interjút készített Csikos Sándorral.
Az utóbbi időszak Csikos Sándor számára mintha a jubileumokról és díjakról szólna. A nemrég 70. születésnapját ünneplő művész a Dehir.hu választásán az év színésze lett, a színházban pedig a 70. előadáshoz érkezett A gyertyák csonkig égnek. Bár nem itt született, pályája jórészt Debrecenhez kötődik. Kis megszakításokkal három évtizedet töltött a Csokonai Színházban, melynek máig meghatározó tagja.
Dehir.hu: Hogy került Debrecenbe?
Csikos Sándor: 1957-ben kirúgtak a karcagi gimnáziumból, és itt folytattam tovább, a Fazekasban, ahol akkor nagyon élénk diákélet volt. Sokféle önképzőkor működött, és az is hagyomány volt, hogy a Csokonai Színház rendezői, Fényes Márta néni és Thuróczy Gyurka bácsi előadásokat rendeztek a gimnáziumban. Játszottam Max Frisch És a holtak újra énekelnek című darabjában, nagy sikerem volt, jókat írt rólam az újság is, biztattak, próbáljam meg a színművészetit. Jelentkeztem, sorra továbbjutottam a szűrőkön, s végül egy kis kanyarral felvettek – a származásom miatt ugyanis elsőre letiltottak. De egy év múlva mégis bejutottam, mert akkor, a 60-as évek elején már megindult az olvadás, túl voltunk Hruscsov híres beszédén a sztálinizmus bűneiről...
Dehir.hu: Említette a származását. Talán épp a családi indíttatás miatt játszik gyakran történelmi hangulatú szerepeket?
Csikos Sándor: Karcagról kerültem ide, ahol azt tapasztaltam, közös vonása a kunsági meg a hajdúsági embereknek, hogy erősen tartják az identitásukat. Én is azt vallom magamról, hogy kun vagyok, szívós természet, hoztam magammal egy erkölcsiséget, ami életre szóló útravalót adott. Szívósság, munkabírás, a vállalt feladat elvégzése – ezek bennem vannak. Úgy gondolom, ezt is látták bennem a rendezők. Meg azt, hogy én egy alföldi ember vagyok, aki elég jól beszél magyarul, és alkatánál fogva alkalmas arra, hogy tipikus magyar embereket megjelenítsen.
Dehir.hu: Ugyanakkor az elmúlt szezonban vígjátéki szerepet is kapott: Plautus komédiájában pénzéért reszkető fösvényt játszott.
Csikos Sándor: Nagyon szeretem Ratkótól a Segítsd a királyt, vagy Németh Lászlótól a Széchenyit, mert különlegesen szép a nyelvük. Ugyanezért kedveltem a Szabó Magdától kapott szerepeket is, aki szintén nagyon szépen írt magyarul. S persze, érdekelt is ez a világ, a mi történelmünk. Anyám sokat mesélt a családunk történetéről, láttam, hogyan fut bele a mi történetünk abba a nagyobb történetbe, a magyar történelembe. Ugyanakkor teljesen más karaktereket is megformálhattam – például Sütő András Pompás Gedeonjában, vagy A patikusban, Goldoni darabjában. Ezek végletek: ez egyik szinte szó-színház, a másik meg komédiázás. Számomra az is öröm, ha felszabadultan lehet bolondozni.
Dehir.hu: Szavaiból úgy tűnik ki, hogy a magyar nyelvet és költészetet hangsúlyosnak tartja. Miért?
Csikos Sándor: A mi időnkben a versmondás nagyon fontos volt a főiskolán – és nem csak a felvételin. Nem utolsósorban azért, mert olyan tanáraink voltak, mint Sulyok Mária, Gosztonyi János, vagy a versmondás nagy öregje, Gáti József, akikre nagy szeretettel és tisztelettel emlékszem a mai napig. A versmondást pedig azért tartom fontosnak, mert az lehetetlen, hogy egy magyar színész ne ismerkedjen meg a magyar nyelvvel. Lehetetlen, hogy egy magyar színész ne mondjon el Petőfi verset, Arany balladát, ne szavaljon Tóth Árpádot, Adyt, József Attilát, Radnótit vagy a későbbiekből Weöres Sándort, Nagy Lászlót, Csoórit. Részint azért, hogy megtanuljon magyarul beszélni. Másrészt meg azért, mert ha a verset megtanulja elemezni, akkor megtanul elemezni egy szituációt. Barta János professzor mondta azt, hogy van egy vershelyzet, amiben a vers megfogan. Ezt a szituációt a magunk számára értelmezzük, s amit lényegesnek tartunk, azt megpróbáljuk közvetíteni. S ehhez nagyon pontos elemzés szükségeltetik. Ha egy színész megtanul elemezni egy verset, akkor megtanul egy szituációt is elemezni, és akkor – mivel szituációkból épül fel egy szerep – már egy szerepet is képes elemezni. Ebben rejlik a versmondás hallatlan fontossága.
Dehir.hu: Nemcsak tanulta ezt, hanem tanítja is az Ady Gimnáziumban. Milyenek a debreceni diákok? Látjuk majd őket színpadod, filmen?
Csikos Sándor: A mi diákjaink nagyon felkészülten érkeznek a felvételire. Van év, hogy 5-6 főt is felvesznek. Lesz, aki aztán visszatér Debrecenbe, mint Mercs Jancsi például. De sokan vannak rajta kívül is, akiket ismer a szakma és a közönség: Tenki Réka, Keresztes Tamás, vagy korábbról Szarvas József, Eszenyi Enikő, Csuja Imre például.
Dehir.hu: Más itt „színészkedni”, mint Budapesten? Nem bánta meg, hogy debreceni színész lett?
Csikos Sándor: Semmiképpen nem bántam meg, bár az igazság az, hogy én azért bejártam az országot, hiszen a főiskola után játszottam Egerben, Miskolcon. Töltöttem 3 évet Budapesten is, az Irodalmi Színpadnál, és megfordultam Győrben, Nyíregyházán is. S azt láttam, hogy bár egy ország ez, de a közönség nem mindenütt egyforma. Győrben erős lokálpatriotizmust tapasztaltam, Miskolcon viszont nem igazán. Nyíregyházán meg azt, hogy ott nagyon büszkék az emberek a színházukra – s ugyanazt éreztem Debrecenben is. Itt a közönség egy realista, költői realista színházra nevelődött, ugyanakkor ott voltak a kísérletek a stúdióban vagy a kamaraszínházban, ahol a klasszikusok mellett játszottunk kortárs darabokat is: Parti Nagy Lajostól, Darvasitól és Garaczi Lászlótól például.
Dehir.hu: Azért ez a mostani színház nagyon más, mint mondjuk tíz éve volt.
Csikos Sándor: Ma már nem lehet úgy játszani, mint tíz vagy húsz éve, mert sokféle hatás érte a közönséget is az évek során. Az, amiben én hittem és amit nagyon szerettem, az a szép beszédre épülő, lélektanilag megalapozott színház. Egressy Gábor már 1844-ben azt írta, hogy mielőtt bemegy a színpadra, azt kérdezi magától, miért megy be, miért mondja, amit mond. Ez a miért kulcskérdése a valódi színjátszásnak. Nádasdy Kálmán, a magyar színházművészet nagy alakja is meg tudta őrjíteni a rendezőket azzal, hogy folyton azt kérdezte, miért, miért, miért. S amire nem tudtak választ adni, az kipukkant, mint a lufi, mert csak látszat volt.
Dehir.hu: S hova sorolható az, amit Vidnyánszky Attila csinál?
Csikos Sándor: Az egy más színházi esztétikára épül, a totális színházhoz van közelebb, ami az orosz színpadi hagyományokhoz kötődik, és a látvány, a zene még erősebben része az alkotásnak. Ott volt a Halotti pompa, mely Borbély Szilárd versesköteteiből született. Amikor elolvastam ezeket a könyveket, azt mondtam, te jó Isten, hogy lesz ebből előadás. Aztán elmentünk Zsámbékra, és amikor Attila elmondta az elképzeléseit, és elkezdte elhelyezni az elemeket a térben, olyan fantasztikus dolgok születtek meg, olyan sokrétű, képileg nagyon gazdag előadás, ami számomra nagyon nagy élmény volt. A másik: jöttek Debrecenbe színészek. Ha jó színészekkel, jó partnerekkel játszik az ember, akkor nem csak az előadás lesz jobb, hanem ő maga is.
Dehir.hu: Mire készül mostanában?
Csikos Sándor: A 60 éves opera tiszteletére lesz egy előadás a magyar kultúra napján, ezzel foglalkozom mostanában, illetve azzal kapcsolatban vannak dolgaim, hogy az idén 100 éves a debreceni egyetem. Ezenkívül egy biztos feladatom van: Borbély Szilárd Jászai Mariról szóló darabjában fogok játszani.
Dehir.hu: Pályája során nagyon sokféle szerepet eljátszhatott. Van, ami esetleg kimaradt, vagy amire nagyon vágyott volna?
Csikos Sándor: Hála a jó Istennek, nem kellett futnom sem a szerepek, sem a barátságok után. Megadta a sors, és tehetséges, érdekes emberekkel hozott össze pályám során. Említhetem Szakonyi Károly, Ratkó József, Szabó Magda nevét, vagy Ruszt Józsefet, Vámos tanár urat, Lengyel Györgyöt például. S azért is hálás vagyok, mert Debrecenben azt csinálom, amiért erre a pályára jöttem. S külön öröm számomra, hogy kaptam a színház mellett a tanítást is, mint lehetőséget, ami sokat jelent számomra szakmai és emberi értelemben is. Ez olyan egyébként, hogyha elmégy valahova és azt gondolod, rosszul fogod magad érezni, akkor bármit csinál a házigazda, valóban rosszul fogod érezni magad. Én viszont nem vágyakozom olyan után, amit nem érek el, mert akkor keserűség lesz bennem. Nem vágyok el innen, hanem örülök annak, ami van. Mert ez az én életem: debreceni színész vagyok, akit a közönség és a szakma díjakkal jutalmaz a játékáért, a hűségért.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)