A nő, aki nem félt a haláltól – az élet a Kincseshegyen
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.04.27. 09:07 | Frissítve: 2014.04.28. 11:02
Debrecen – A mesés gazdagság reményében sokan keltek útra egykoron a Csapókert alsó karéjának meghódítására. Az ottani homokbuckák végül minden bizonnyal csalódást okoztak az aranyásóknak, ám a városrészben azóta is bárki megtalálhatja a maga drágaságait.
A Huszár Gál, a Budai Nagy Antal, a Kurucz és a Keresszegi utcák által határolt övezet valaha szerves része volt a Csapókertnek, amelyet 1675-ben hoztak létre. Ennek a területnek a délkeleti sávjait 1702-től nevezték Kincseshegynek – tudható meg Tóth Pál helytörténeti leírásából –, némelyek ugyanis azt feltételezték, hogy az ottani homokhalmok elásott kincseket rejtenek. Erre utal a mai Kincseshegy utca neve is.
Ugyancsak a városrész nevét viselte az a tó is, amelyik a mai Liget tér helyén terült el. A tér északi részét 1927-ben osztotta ki a város, főként vagongyári dolgozóknak, de rendőrök, katonatisztek is kaptak 300 négyszögöles ingatlanokat. Ezek között csillogott a Kincses-tó, amit Vasas Gusztáv bérelt a várostól. Minden tavaszon hallal telepítette be, így egész nyáron lehetett pecázni benne. A parton állt a pihenőtanyája, télen ez volt a korcsolyázók melegedője.
Egy Fipula János nevű fiatalember még csónakot is épített, s azzal ringatóztak a tükrön. A jázmin- és vadrózsabokrokkal ölelt téren lampionok világítottak, s nyáron halvacsorás mulatságokat tartottak. E paradicsomot a II. világháború után temették be, ám az így létrehozott park se mindennapi: hatalmas fák, tágas terek, sportpályák, pihenőpadok és játszótér is a része. Itt szólítottuk meg Kerekes Lajost, aki a családjával élvezte a jó levegőt.
– Épp azt beszéltük, hogy a játszóteret időszerű lenne felújítani, gyarapítani – hallhattuk a fiatalembertől –, hiszen sok a gyerek a környéken, hadd érezzék jól magukat. Ettől függetlenül tetszik nekünk ez a városrész, s elfogadható a közlekedés; mifelénk a rendőrök is gyakran járőröznek, és örülünk annak is, hogy hamarosan nyit a Faraktár utcai, új áruház.
A Falógerben épülő üzletnél tett látogatásunkkor a Zsuzsi-vonat csapata is felvonult a szomszédos Ruyter utcában, készülve a közelgő kisvasutak-napi rendezvényükre. A hős holland Ruyter admirális neve egyébként – a prédikátorok megmentőjeként – szorosan egybeforrott a reformációval, s ennek megfelelően a Kincseshegy megannyi utcája tiszteleg egykori püspökök, egyházi írók és/vagy prédikátorok, lelkészek előtt.
Ilyen Alvinczi Péter (1570–1634), Hodászi Lukács (1550–1613), Huszár Gál (1512–1575), Kálmánchey Sánta Márton (1500–1557), valamint Keresszegi Herman István (?–1641), Köleséri Sámuel (1634–683) és Melotai Nyilas István (1571–1623) is. Ugyancsak az ő sorukat gazdagítja Radán Balázs (?–1553), Szárazi Ferenc (?–1610), Szegedi Gergely ((1511–1566), továbbá Tornai István (1602–1665) és Ulrich Zwingli (1484–1531) is.– Nagyon kedveljük ezt a zöldterületet, és sokszor szoktunk kijárni ide – mondta el érdeklődésünkre Rózsahegyi István, aki a parkban focizott többedmagával. – Igaz, ide is jó volna egy kondipark, ahogy a közeli Fényes udvarba is építettek, de majd csak eljön az ideje ennek is. Nagyon jó itt az is, hogy mindenki ismer mindenkit, összhangban vagyunk, és figyelnek egymásra az emberek!
Utcanév őrzi Kincseshegyen annak a Bálint papnak az emlékét is, aki egy Ambrosius nevű, katolikus pappal vitázott; az leszúrt egy líciumgallyat a földbe, s kacagva azt mondta: „Akkor lesz ebből a vallásból valami, amikor ez fává nő!” A gally azonban fává nőtt, a reformáció pedig Debrecenben lett a legvirágzóbb! Szintén utcája van itt Budai Nagy Antalnak (?–1437), az erdélyi parasztfelkelés mártír vezérének, ugyanakkor utcát kaptak Dózsa György keresztesei is, a kurucok.
Őket földesuraik a törökök ellen akarták küldeni. II. Rákóczi Ferencnek debreceni kurucai is voltak, hiszen például Szatmári György ilyen vitézekkel foglalta el a naményi révet; Esze Tamás hadnagya, Szabó Tamás is debreceni volt, s a kuruc seregben kollégiumi diákok is harcoltak, akárcsak a professzoruk, Huszti István. De ki volt az a bizonyos halált megvető nő?
Nem más, mint – a korábbi iskolanévből is ismert – Bányai Júlia (1824–1883), a szabadságharc hős asszonya. Ő ugyanis az elhunyt férje, Sárossy Gyula ügyvéd nevén állt be a honvédseregbe, melynek tagjaként sok veszélyes feladatot teljesített: Kolozsvárnál például a csapataival ő fedezte a mieink visszavonulását. A szabadságharc végén már százados volt, és a bukás után sem tette le a fegyvert, hanem Törökországba emigrált, ahol továbbra is részt vett a Habsburg-ellenes szervezkedésekben.
Ilyen történelmi kötődések hallatán bárki beláthatja, hogy a városrész valóban egy csodakert. Az utcáiban most egyébként mindenfelé orgonák és lila akácok is virítanak – ez a szín- és illatkavalkád pedig további ok lehet arra, hogy elinduljunk megtalálni a „homokbuckák aranyát”.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)