9/11: debreceniek, akik ott voltak, amikor lerombolták az ikertornyokat
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.09.11. 11:56 | Frissítve: 2012.09.12. 11:12
Debrecen – Tizenegy éve támadás érte Amerikát. Debreceniek visszaemlékezései, akik New Yorkban voltak szeptember 11-én.
Nincs kerek évforduló, ennek ellenére szerte az Egyesült Államokban megemlékezéseket tartanak. Amerika máig nem felejtette el a tizenegy éve történt tragédiát, a nyugati világ elleni terrortámadást, a World Trade Center, a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak lerombolását, a sok halottat. Ez a nap, azaz 9/11 – ahogy emlegetni szokták – sarokpont, viszonyítási alap.
Nemcsak a New Yorkban élők, hanem néhány debreceni számára is örökre emlékezetes szeptember 11-e. 2001 szeptemberében Sz. Katalin éppen New Yorkban tartózkodott. Már hazafelé készült, a repülőjegyét is megváltotta néhány nappal későbbre, amikor a hallotta a hírt, mi történt az ikertornyokkal.
„Először el sem hittem, hogy igaz, hogy nem valami rossz vicc ez az egész. Aztán ahogy láttam a képsorokat a tévében, remegni kezdett a lábam. Az különösen döbbenetes volt számomra, hogy a házigazdám férje például gyakorlatilag ott dolgozott a World Trade Center épülete mellett ügyvédként. Aznapra viszont szabadnapot vett ki, mert volt valami családi programjuk. Amikor látták, mi történt, sírtak ők is, a gyerekeik is. Én azonnal próbáltam azonnal hívni az otthoniakat, hogy beszéljek velük, hogy elmondjam, nyugodjanak meg, semmi gond, én rendben vagyok, de gyakorlatilag lehetetlen volt telefonálni, olyan szinten túlterheltek voltak a vonalak. A barátomnak, aki azóta a férjem, és akkor Budapesten tartózkodott, küldtem egy e-mailt, és kértem, hogy értesítse a szüleimet és a testvéremet. Mivel ők is dolgoztak napközben, ottani idő szerint csak valamikor délután 4 körül hallották, mi történt. Elképedtek, s próbáltak ők is hívni, de természetesen ők sem jártak sikerrel. Csak jóval később tudtuk megbeszélni, ki hogyan élte meg az eseményeket. Nagyon aggódtak, mert nem tudták, milyen következményekkel jár majd ez a tragédia, lesz-e folytatás. Akkoriban sokak fejében megfordult, mi lesz, ha háború tör ki. A helyzetet nehezítette, hogy tizenegy éve jóval kevesebb háztartásban volt még internet, leginkább a tévé előtt ültek, kapcsolgattak a csatornák között és a teletext híreit olvasták. Amitől nagyon tartottam akkor, hogy mi lesz a hazautazásommal. Érvényes repülőjegyem volt, és akkor még nem lehetett tudni, hány napig tart a repterek lezárása, haza tudok-e jönni. Nem mondom, hogy amikor felszállt velem a gép, akkor nem éreztem gombócot a torkomban és a gyomromban. Alig vártam, hogy leszálljon velem a repülő Ferihegyen, és aztán hazaérkezzek Debrecenbe, amit akkor nagyon szépnek láttam ezt a várost.”
N. Sz. Szabolcs is a tengerentúlon élte meg az eseményeket. Debrecenből került oda ő is, és akkor már egy ideje a „nagy almában”, New Yorkban élt és dolgozott.
„Az ikertornyok elleni támadás, mint mindenkit a környezetemben és az ismeretségi körömben, engem is megrázott. De volt még valami, amin tényleg eléggé megdöbbentem. Aznap, szeptember 11-én nem dolgoztam, otthon csináltam valamit, és be volt kapcsolva a televízió. Halkan ment, amikor egyszer csak láttam, mi van benne. Azonnal felhangosítottam, és csak néztem, hogy ilyen nincs. Azért is volt elképesztő számomra ez az egész, mert néhány nappal korábban ott jártam abban az utcában, néztem is az épületet, az ikertornyokat, hogy igen, ez az, amit már annyi filmben láttam. Szó volt arról, hogy esetleg a közelében helyezkednék el. De nem tudtunk megállapodni, minden függőben maradt. Az első gondolatom az volt, hogyan tudnám az otthoniakat értesíteni. A telefonvonalak azonban iszonyatosan túlterheltek voltak, csak valamikor órákkal később tudtunk beszélni a szüleimmel, a barátaimmal. Néhány héttel később újabb tragédia érte Amerikát, amikor lezuhant egy személyszállító repülőgép a New Yorkhoz tartozó Queensben (2001. november 12-én. A szerk.) Abban az időben én pont azon a környéken laktam. Nem elég, hogy először a World Trade Center miatti terrorakció miatt tört ki otthon a pánik, most megint izgulhattak, hogy mi van velem. Nem tudhatták, hogy végigaludtam az egészet. Éjszakás voltam ugyanis előző nap. Erről a tragédiáról az első hírt éppen Debrecenből kaptam: amikor felkeltem, ott várt vagy tíz e-mail, meg telefonüzenet a hangpostámon, hogy azonnal jelentkezzek, amint tudok. Nagy öröm volt, amikor meséltem, hogy semmi bajom.”
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)