Hátrányos helyzetben érzik magukat a hazai gazdák
Szerző: Szénási Miklós | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.04.12. 12:13 | Frissítve: 2011.04.12. 12:13
Az élelmiszerárak emelkednek, miközben hazai terméket alig találni az üzletekben. A szakemberek úgy látják, mélypontra került a hazai sertésállomány száma, a napokban felröppent hír szerint pedig bezár egy debreceni húsüzem. Mi a gond, és hogyan lehetne innen kiutat találni? A helyzet értékelésére ifj. Pécskay Zoltán közgazdászt kértük.
Pécskay Zoltán: Nincsenek könnyű helyzetben a hazai termelők, ha talpon akarnak maradni. A piac kíméletlen, aki nem képes nagyjából egy euró körül előállítani egy kilónyi élősertést, az nem igazán lesz versenyképes. Az állattartás legjelentősebb költségtényezőjét a takarmányozás jelenti, ezért a takarmányárak emelkedése jelentős hatással van az állattartás jövedelmezőségére. Ha egy állattartó önmagának meg tudja termelni a szükséges takarmánymennyiséget, az nagyban növelheti az állattartás hatékonyságát, illetve versenyképességét. Ehhez viszont földterület kell, vetőmag, gép...
Dehir.hu: A borászok már évekkel ezelőtt panaszkodtak, hogy az uniós csatlakozással újabb terheket kaptak – például le kell csempézniük a pincéjüket, míg az olasz pizza bezzeg továbbra is sülhet kövön... Miért van ez így? Nem egyforma mércével mérik a tagállamokat?
Pécskay Zoltán: Az előírások országonként eltérőek lehetnek. Nagyon sok olyan feltétel van, amire esetleg más államok gazdáinak nem kell figyelniük. Itt van például az állattartással kapcsolatos trágyatárolás kérdése: míg a német gazda egyszerűen szétteríti a földjén a trágyát, magyar kollégájának legalább félévi mennyiség biztonságos és környezetvédelmi szempontoknak is megfelelő elhelyezéséről kell gondoskodnia. Ez eleve nagy költségekkel jár, és hátrányba hozza a hazai termelőket. Vannak ugyanakkor jó kezdeményezések: egy hajdúböszörményi nagyüzemben például a trágyából biogázt fejlesztenek, amiből villamos energia lesz, tehát bevételt hoz a cégnek. Erre azonban egy kisvállalkozás nemigen építhetne.
Dehir.hu: Viszont előállhat háziasabb ízű húskészítményekkel, finomabb kolbásszal, szalonnával...
Pécskay Zoltán: Kérdés, van-e ezekre fizetőképes kereslet. A kisüzemek ugyanis magasabb áron tudják termékeiket előállítani, szemben a nagyobb vállalkozásokkal, melyek viszont a tömegtermelésre álltak rá. A vásárlónak számít a minőség, de fontos az ár is.
Dehir.hu: Egy húsipari dolgozótól azt hallottam, ő annak idején úgy választott szakmát, hogy azt gondolta, enni mindig fognak az emberek... Mikor ment így tönkre a hazai élelmiszeripar?
Pécskay Zoltán: A Monarchia idején, a 19. század végén és a 20. század elején nem csupán Európa éléskamrájának tartották Magyarországot, ahol jó minőségű gabona termett, és híre volt a magyar juhnak, sertésnek, marhának, halnak, hanem akkoriban az élelmiszer-feldolgozóiparban is jeleskedtünk. Számos magyar találmány gazdagította ezt a területet, sorra épültek a gőzhengermalmok, mert volt rájuk igény és kapacitás is. Trianon nyilván nem használt az ágazatnak, és a rendszerváltás utáni privatizáció is nagyon sok kárt okozott. Lehetne sorolni azokat az üzemeket, melyek a mezőgazdaságból élőknek jelentettek piacot, de tönkrementek vagy bezártak, mert a külföldi befektető nem azért jött ide, hogy munkahelyeket teremtsen és nyereséget termeljen, hanem a felvevőpiacot akarta megszerezni és megszüntetni a konkurenciát. Bizonyára emlékszünk a debreceni dohánygyár, vagy a kabai cukorgyár bezárására, amikor százak kerültek az utcára. Nemcsak azok a munkahelyek szűntek meg, amelyek konkrétan a gyárakban voltak, hanem elsorvadt a dohány-, vagy a cukorrépa termesztés is, amely pedig nagyon sok családnak adott megélhetési lehetőséget. Azokon a területeken, ahol korábban dohányt, cukorrépát termesztettek, most többnyire jóval kevesebb munkaerőt igénylő növénykultúrákakal – búzával, kukoricával, napraforgóval – foglalkoznak. Ezeknél a termesztésükkel elérhető hozzáadott érték, és maga a bevétel is jóval kisebb.
Dehir.hu: Ezért is tűntek el a boltok polcairól a magyar termékek?
Pécskay Zoltán: Nagyon sok magyarnak ismert márka már régen nem magyar termék: a Tomi mosószert a Henkel állítja elő, a Boci csokoládét a sváci Nestlé (Csehországban!), a Kaiser szalámit egy szlovák cég – és lehetne sorolni tovább. Hiába vannak egyébként minden nehezítő körülmény ellenére is nagyon jó kezdeményezések, újra és újra falakba ütközhetnek a hazai vállalkozók. Itt a Tisza-cipő például. Igazi hazai márka, ami itthon készül, ám a cipőfelsőrészhez meg a talphoz szükséges nyersanyagot már külföldről kell behozni, nincs ugyanis már bőriparunk sem. Pedig fontos lenne, hogy az a nyereség, amit egy sikeres vállalkozás megtermel, itthon maradjon. Gondoljunk csak bele, mire van szükség a nagyüzemi termeléshez: gépekre. Hazai gépgyárak azonban már szinte nincsenek is, így az a pénz, amit fejlesztésbe forgatna vissza egy cég, kikerül az országból, és nem az itthoni munkahelyteremtést segíti.
Dehir.hu: Építsünk gépgyárakat?
Pécskay Zoltán: Az is megoldás lenne, de gépgyárak létesítéséhez nagyon sok pénz kell. Úgy gondolom, már az is sokat jelentene, ha a saját belföldi piacunkat meg tudnánk tartani – vagy bizonyos szegmenseit képesek lennénk vissza szerezni a valóban magyar termékek számára.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)