Debrecen – A másfél milliárd forintos beruházás azt szolgálja, hogy öntözni lehessen a Debrecentől nyugatra eső földterületeket.

17 évvel a megfogalmazása után elindul valami a Civaqua programból

Debrecen – A másfél milliárd forintos beruházás azt szolgálja, hogy öntözni lehessen a Debrecentől nyugatra eső földterületeket.

Az ismeretlen Debrecen: szabadságszobrot alkotott, de durván megalázták a kőarcok mesterét

Debrecen – A cívisváros egyik legizgalmasabb, legérdekesebb homlokzatú háza található a Piac utca 73. szám alatt. Tóth Árpád apjának keze nyomát viseli.

Hajdu Szabolcs: a progresszív kultúra felteheti Debrecent a térképre

Debrecen – Kultúra, színház, film, generációváltás, Kálmán nap és Ernelláék: az ismert filmrendezővel az Apolló moziban készítettünk interjút.

Tényleg minden a szexről meg a pénzről szól?

Debrecen – Vagy mégsem? Két nő teljesen meg van őrülve egy férfiért. Kritika.



Debrecen és környéke

Súlyos testi sértés miatt körözték a hajdú-bihari határnál elfogott férfit

Ártánd - Egy román forgalmi rendszámú buszon utazott a férfi, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

2018.10.22 Hajdú-Bihar, Bulvár

Közel harminc kilométeren újultak meg az utak a megyében

Debrecen - Hazai és uniós forrásból megújult több útszakasz is Hajdú-Bihar megyében.

2018.10.20 Hajdú-Bihar 1

Átépítik Debrecen egyik legforgalmasabb csomópontját – fotókkal, videóval

Debrecen - Átépül az István út – Szoboszlói út kereszteződése, erről szombat délelőtt tartottak tájékoztatót.

2018.10.20 Debrecen

A munkahelyi stressz ellenszerét árulja el a debreceni háziorvos

Debrecen - „Stressz és kiégés – Testi és lelki egészség a munka világában” címmel Kiss Tamás háziorvos tart előadást a következő Science Café-n.

2018.10.22 Debrecen, Egészség

Mit keres az óriási homokkupac a park közepén?

Debrecen - A stadiont övező liget füvesített részén, az Ady Endre sugárút közelében komoly földmunkálatokat láthatunk. Nem csőtörés.

2018.10.20 Debrecen

A legjobb szaunamesterek mérik össze tudásukat Debrecenben – videóval

Debrecen - Rangos verseny kezdődött szombaton az Aquaticum Szaunavilágban. Az eredményhirdetés hétfőn lesz.

2018.10.21 Debrecen

Sport

Hatvan méterről kapott góllal szállt el a Fradi veretlensége – videóval

Felcsút - Hegedűs János a félpályán túlról lőtt szabadrúgással vette be az FTC kapuját. Nincs már veretlen csapat a labdarúgó NB I-ben.

2018.10.21 Sport, Labdarúgás 1

Labdarúgó NB II: büntetőt hibázott, s végül kikapott a Kamilla a győriektől

Balmazújváros - A nagy múltú vendégcsapat és a tavaly még NB I-es hazaiak csatája kiegyenlített küzdelmet hozott, egyetlen gól döntött.

2018.10.21 Sport, Labdarúgás

Jégkorong Erste Liga: az FTC is elvitte a három pontot a DEAC otthonából

Debrecen - A listavezető pénteki sikere után vasárnap este a második helyezett is nyerni tudott az újonc DEAC otthonában. Ez is szoros meccs volt.

2018.10.21 Sport, Jeges sportok

Bódi szenzációs szöglete három pontot ért a Lokinak – videóval

Debrecen - Az első félidőben Tőzsér szögletrúgásából Pávkovics fejelt gólt, a 93. percben Bódi nem kért segítséget, megoldotta önmaga ... DVSC-Paks 2-1 

2018.10.20 Sport, Labdarúgás

Újra vereséget szenvedtek a debreceni hokisok

Debrecen - Harmadjára sem sikerült nyernie az Erste Ligában a Ferencváros ellen a DEAC jégkorong csapatának.

2018.10.22 Sport

Debrecen Gladiators: rájátszásban a juniorok

Debrecen - A Gladiators amerikai futball együttes 20-12-re verte a Nyíregyháza Tigers-t Nyírábrányban vasárnap, az U19-es bajnokság 4. fordulójában.


Kultúra

Magányos bárány: új verseskötetet mutatnak be Debrecenben

Debrecen - A balmazújvárosi születésű Gavallér János jelentkezett új költeményekkel.

2018.10.21 Kultúra

Az ultravegánoktól a kockaemberig: ezeket a rövidfilmeket díjazták idén Debrecenben

Debrecen – Emberi sorsok, macskaszerelmek, magány és misztikum: izgalmas témákat vonultatnak fel az idei nyertes alkotások is. Kritika.

2018.10.20 Kultúra, Film

Nagyon sokan jelentkeztek, hogy verset és prózát mondjanak Debrecenben

Debrecen – Jubileumi évéhez érkezett a határon túli és inneni jelentkezőket is megszólító, Kardos Albert nevét viselő verseny.

2018.10.21 Kultúra

Kapzsiság miatt táncolt egy egész falu a Vojtinában

Debrecen - A legény furulyájának dallamára táncol az aranyszőrű bárány, melyet egy egész falu követ, de nem önszántából: nem is kell több egy királylány kacajához, de egy teremnyi gyermek szórakoztatásához sem. 

2018.10.22 Kultúra, Kritika, Színház

Debrecenben is fellépnek a moszkvai Bolsoj szólistái

Debrecen - Verdi, Puccini, Gounod, Csajkovszkij, Offenbach és Mozart műveit szólaltatják meg a moszkvai Bolsoj Színház szólistái 2019 januárjában.

2018.10.22 Kultúra, Zene

Női sorsok, boszorkányok és lájkok: koreai filmeket láthatunk az Apollóban

Debrecen - Ingyenesen láthatunk filmcsemegéket a moziban, elég, ha regisztrálunk a vetítésekre.

2018.10.21 Kultúra

Ország-világ

Hétszázezres tüntetés az angol fővárosban a Brexit ellen

London - A gigantikus tömeg a Park Lane sugárúttól vonult a parlamenthez, s újabb népszavazást követelt.

2018.10.21 Világ

Tizenkét év börtönre ítéltek egy volt boszniai minisztert

Szarajevó - Az agrártárca korábbi irányítóját szervezett bűnözéssel, pénzmosással, adócsalással és dokumentumok hamisításával vádolták.

2018.10.22 Világ

Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét

London - Egy új gyógyszer és a hormonterápia kombinációjával a nőknél kilenc hónappal később kellett elkezdeni a kemoterápiát.

2018.10.22 Világ, Egészség

VW Touareg, Ford Focus, cipődivat, sertésszűz, permetezés: itt van a Praktikák legújabb adása – videóval

Debrecen - Az ősz derekán sokszor érzünk fáradságot, lehangoltságot. De Esztón és Vilin ennek szinte semmilyen jelen nem mutatkozik.

2018.10.20 Kultúra, Életmód, Bulvár

Salvini: ne Brüsszel diktálja, milyen költségvetése legyen Olaszországnak!

Róma - Giuseppe Conte olasz miniszterelnök is kijelentette, hogy kormánya készen áll konfrontálódni az Európai Bizottsággal.

2018.10.22 Gazdaság, Világ

Római vakáció, avagy évezredes időutazás az Örök Városban, ahol debreceniekkel is találkoztunk

Róma - Colosseum, Pantheon, Forum Romanum. Az antik emlékek szemlélése közben a debreceni utazó rátalált arra is, hol főzik a legjobb paradicsomlevest.

2018.10.21 Utazás