Debrecen - Az utasok szűrését a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs hétfői ülése után rendelték el, mivel az észak-olaszországi tartományokban megjelent a járvány.

Nem találtak lázas beteget a debreceni repülőtérre érkező éjszakai milánói járaton – videóval

Debrecen - Az utasok szűrését a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs hétfői ülése után rendelték el, mivel az észak-olaszországi tartományokban megjelent a járvány.

Életveszélyes hazugságok: ne dőljünk be mindennek, amit a neten látunk!

Debrecen – Csodás gyógyulást remélünk egy szertől, amelyet próbálnak eltitkolni, vagy nagyanyáink több száz éve ajánlották? Legyünk óvatosak, ha hasonlókat látunk.

Gyakorlati helyet biztosít a diákoknak az FAG-Schaeffler Debrecenben – fotókkal, videóval

Debrecen - Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Schaeffler Akadémia, a DSZC és a város.

A Vitesco Technologies handbike sportoló felkészülését támogatja a paralimpiára – fotókkal, videóval

Debrecen - Egyre több nagyvállalat tartja fontosnak, hogy egyéni sportágakat támogasson.




Debrecen és környéke

Kétszáz szakember tanácskozott Debrecenben a közösségi közlekedésről

Debrecen - A városi villamos vasúti pályák fejlesztése állt a középpontjában az országos közösségi közlekedési fórumnak.

2020.02.25 Debrecen

Tehetséges debreceni diákokat díjaztak a Méliusz Könyvtárban

Debrecen – Komoly, szép írások érkeztek a Debreceni Hospice Ház Alapítvány pályázatára.

2020.02.25 Debrecen, Kultúra

Jelzőrendszert építenek ki a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai – videóval

Debrecen – Az intézmény vezetője szerint az a lényeg, hogy tudják, kiken kell segíteni.

2020.02.25 Debrecen

Innovatív debreceni épület az innovációért – látványtervekkel

Debrecen - A HUNÉP Zrt. építheti meg a Debreceni Egyetem jövőbe mutató Innovációs Központját. (X)

2020.02.25 Debrecen

Bevásárlóközpontból lopott egy nő Debrecenben, ön felismeri?

Debrecen – A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozást folytat, a lakosság segítségét kérik a nő megtalálásához.

2020.02.25 Debrecen

Mini állásbörzét tartottak a debreceni Műszaki Karon

Debrecen - Több mint 200 érdeklődőt vonzott a 3. alkalommal megrendezett börze, melynek mottója az volt, hogy „Megtalálod a jövőd útját”.

2020.02.25 Debrecen

Sport

Davis Kupa-meccs a Főnix Csarnokban: sztárjátékosukat nem jelölték a belgák

Debrecen - Legerősebb összeállításban érkeznek a magyarok, az ATP rangsor 10. helyén álló Goffin egyelőre nincs a vendégek keretében.

2020.02.25 Sport, Egyéni sportok

Három lokista szerepel a kézisek olimpiai selejtezőjére készülő keretében

Debrecen - Kihirdette a március 20. és 22. közötti olimpiai selejtezőre készülő női kézilabda-válogatott keretét Danyi Gábor és Elek Gábor.

2020.02.25 Sport

Nagynevű cég állt a DEAC amerikaifocistái mögé

Debrecen - Európa egyik vezető sport-táplálékkiegészítő cégével kötött szponzori megállapodást a Gladiators.


Kadet Eb: a debreceni kardtündér vezette aranyhoz a magyar csapatot

Porec - Az egyéniben elért 9. hely után remekelt Battai Sugár Katinka, aki akárcsak tavaly, csapatban ismét Európa-bajnok lett.

2020.02.25 Sport, Egyéni sportok

Rendőri felvezetéssel mehetnek a Loki-drukkerek a Fradi stadionjába

Debrecen - Az M3-as autópálya egyik pihenője lett megjelölve gyülekezőnek a lokisták számára, onnan indul a menet.

2020.02.25 Sport, Labdarúgás

Nézze meg, ez a DEAC-gól hozta a győzelmet a csíkiek ellen – videóval

Debrecen - Százhúsz percen át őrizte sikerrel kapuját a szeredai hálóőr, ám az Izacky, Berta, Mazzag trió megtörte a jeget. A végén csattant az ostor.

2020.02.25 Sport, Jeges sportok

Kultúra

Keményen szól új lemezén is a debreceni metalbanda

Debrecen - A Molto célja, hogy kimozdítsa megszokott rutinjából a hallgatóságot. Ez sikerülni is szokott nekik a koncertjeiken.

2020.02.25 Kultúra, Zene

Izgalmas, merész témát feszeget az új debreceni kiállítás

Debrecen – Józsa Poppea képzőművész Tabuk nélkül című tárlata fekete-fehér fotókon keresztül mutatja be korunk férfi ideálját, meztelenségét.


Elhunyt az ország mesemondója, Csukás István

Budapest - Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves volt.

2020.02.24 Bulvár, Kultúra

A szabadság és a szerelem, a hatalom és az erőszak játékát láthattuk Debrecenben

Debrecen – Klasszikus, mégis modern: formabontó, sodró és filmszerű a Csokonai Színház Toscája. Kritika.

2020.02.24 Kultúra, Kritika 1

Háy Jánossal találkozhat a debreceni közönség

Debrecen – A századelő kulturális szalonjainak hangulatát szeretné megidézni Végh Veronika és Csáki Szabolcs az Arany János utcai Páholyban.

2020.02.24 Kultúra

Szalai Évához szóló dalt adott elő a debreceni énekes – videóval

Debrecen - A Kaukázus ismert szerzeményét dolgozta át funk stílusban a Stinky Bugs, énekesként pedig Vavra Bencét kérték fel.

2020.02.24 Kultúra, Zene

Ország-világ

Elhunyt a világ legidősebb férfija

Tokió - Meghalt 112 évesen a japán Vatanabe Csitecu, a legidősebb férfi a világon, aki február közepén kapta meg a Guinness-rekordok igazolását.

2020.02.25 Bulvár, Világ

Kölcsönös rakétatámadások Gázánál, Egyiptom próbál közvetíteni

Jeruzsálem - Tovább folynak a rakétatámadások Izrael és az Iszlám Dzsihád között a meghirdetett tűzszünet ellenére. 

2020.02.25 Világ

Angliai merényletek: bekeményítettek a törvényhozók

London - A terrorcselekményekért elítélteket nem lehet büntetésük felének letöltése után automatikusan szabadlábra helyezni.

2020.02.25 Világ

Szándékos volt a Németországban történt tömeges gázolás

Volkmarsen - Harminc ember megsebesült, heten súlyosan. A sebesültek között gyerekek is vannak.

2020.02.25 Világ

Hamvazószerdával megkezdődik a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt

Debrecen - Hamvazószerdán és nagyböjt 1. vasárnapján minden szentmise után lehet a hamvazás szentélményében részesülni. 

2020.02.25 Belföld

Visszavesznek a sebességből, márciustól vége a 140-es száguldásnak

Bécs - Vasárnaptól az érintett osztrák autópálya-szakaszokon újból a korábbi sebességkorlátozás lép érvénybe.

2020.02.25 Világ