A szenátusban republikánus, a képviselőházban demokrata többség lesz
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.11.07. 07:08 | Frissítve: 2018.11.07. 07:20
Donald Trump felhívta Nancy Pelosit, a Demokrata Párt kongresszusi frakcióvezetőjét, és gratulált ahhoz, hogy a demokraták nyolc év után visszaszerezték a többséget a törvényhozás alsóházában.
Hivatalosan a képviselőház és a szenátus megújításáról, illetve megannyi kormányzói posztról szól a november 6-i amerikai félidei választás, az elemzők azonban egyetértenek abban, hogy ez nem más, mint egy népszavazás Donald Trump politikájáról.

New York demokrata képviselője, Alexandria Ocasio-Cortez (középen) 29 esztendősen a törvényhozás legifjabb tagja
Előrejelzések szerint a Republikánus Párt növelheti többségét a szenátusban a kedden tartott amerikai félidős választásokon.
A CNN hírtelevízió által ismertetett prognózisok szerint a szövetségi törvényhozás százfős felsőházában 51 helyet birtokló republikánusok kulcsfontosságúnak ítélt győzelmet arattak Indiana, Texas és Észak-Dakota államokban, így részben megőrizve eddigi helyeiket, részben pedig újakat szerezve továbbra is többségben lesznek a szenátusban.
A szenátusban 35 helyet választottak újra, a republikánus szenátorok az eddig ismert eredmények szerint megőrizték bársonyszéküket, a visszavonuló republikánus helyére pedig az újonnan jelölt republikánus politikusokat választották meg.
Utah államban a visszavonuló Orrin Hatch szenátor helyére Mitt Romneynak, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltjének szavaztak bizalmat,
Tennessee államban pedig a szintén visszavonuló Bob Corker helyett Marsha Blackburn lett a győztes republikánus. Győzelmével Romney, aki korábban Massachusetts állam kormányzója volt, visszatér az országos politikába.
A jobboldali szenátoroknak kulcsfontosságú helyeken sikerült győzelmet aratniuk. Például Texasban Ted Cruz megőrizte a választók bizalmát, de az alapvetően konzervatív Indianában és Kentuckyban is republikánus szenátor-jelöltek mellett döntöttek a választók.
Viszont elhódítottak két szenátori helyet is a demokratáktól. Észak-Dakotában Kevin Cramer ütötte el az újrázás lehetőségétől Heidi Heitkamp demokrata párti szenátort, Missouriban pedig Claire McCaskill szenátor-asszonynak kellett búcsút mondania a washingtoni munkájának. Josh Hawley államügyész személyében Missouri republikánus szenátort küld a szövetségi törvényhozás felsőházába.
A kongresszus alsóházában az előrejelzések szerint a demokrata párt megszerzi a többséget. Donald Trump felhívta Nancy Pelosit, a Demokrata Párt kongresszusi frakcióvezetőjét, és gratulált ahhoz, hogy a demokraták nyolc év után visszaszerezték a többséget a törvényhozás alsóházában.
A Fox és a CNN hírcsatorna és az NBC televízió által ismertetett prognózisok szerint a demokrata képviselők száma bizonyosan meghaladja majd a többséghez szükséges 218-at a szövetségi törvényhozás 435 fős alsóházában.
Végleges eredmény ugyan még nem született, de Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakcióvezetője a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva már biztosra mondta a demokrata többséget az alsóházban.
A republikánusokhoz közelálló Fox televízió elemzői, köztük Karl Rove, a 2001 és 2009 között hivatalban lévő George W. Bush elnök volt főtanácsadója már azt vette számba, hogyan változhatnak majd a képviselőházi bizottságok elnöki posztjai, és ez milyen következményekkel járhat a republikánus Donald Trump elnökségére.
A televízió megszólaltatta Ed Rendellt, Pennsylvania volt demokrata párti kormányzóját, aki azt tanácsolta a demokrata politikusoknak: ne Donald Trump vélt ügyeinek vizsgálódásaival foglalkozzanak, hanem a törvényalkotással, elsősorban is az egészségbiztosítást és a bevándorlást szabályozó törvények kimunkálásával.
Más szakértők viszont azt jósolták, hogy a demokrata képviselők nem fogják kímélni az elnököt, többek között számon kérik rajta adóbevallásait, amelyeket a 2016-os megválasztása előtti kampányban nem mutatott be. Várható, hogy a két évvel ezelőtti választásokba való állítólagos orosz beavatkozással kapcsolatos vizsgálattal kapcsolatban is megpróbálnak neki kellemetlen pillanatokat szerezni.
A keddi amerikai félidős választásokon voltak, akik történelmet írtak: először lesz képviselő egy 1995-ben menekültként érkezett szomáliai-amerikai nő, egy palesztinai gyökerű muszlim asszony, legfiatalabbként bekerült a szövetségi törvényhozásba egy 29 éves képviselőjelölt és először választottak homoszexualitását nyíltan vállaló politikust kormányzóvá.
Az először megválasztottak mindegyikét a Demokrata Párt jelölte.
Nem lesz viszont Vermont állam kormányzója a transznemű Christine Hallquist, aki öt esztendeig tartó kezelés után alakult férfiból nővé, és az előrejelzések szerint Arizonában nem szavaztak bizalmat Kyrsten Sinema szenátorjelöltnek sem, aki politikai programjában fontosnak tartotta megemlíteni, hogy biszexuális.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)