Versek, költők és gyerekek a pedagógia „kínpadján”
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2014.04.10. 08:48 | Frissítve: 2014.04.10. 16:01
Debrecen - Hogyan lehet garantáltan megutáltatni az iskolásokkal az irodalmat? A módszer már nagyon régi. De ma is működőképes... Jegyzet
Szenved a gyerek. Verset tanul ugyanis, szóról szóra, hangról hangra, betűről betűre. Egyrészt szenved a feladat nagysága, a strófák hossza, a versszakok mennyisége miatt, másrészt azért, mert nem érti a verset, hiszen nem ismeri a szavak, a ma már alig, vagy egyáltalán nem használatos kifejezés tartalmát. Így aztán utálja is a feladatot. Mérhetetlen ellenszenvvel küszködik Arany János és Petőfi Sándor klasszikus örökbecsű soraival. Ismerős lehet ez a jelenet sok gyakorló szülőnek. És ilyenkor eszünkbe juthat az az idő is, amikor mi voltunk iskolások. Mert bizony kijutott ebből nekünk is.
Ami engem illet, én mindig szeretem az irodalmat. Rengeteget olvastam, sokkal többet, mint a többiek, ha ki volt adva egy vers feladatnak, képes voltam hozzáolvasni az egész kötetet, élveztem a verselemzéseket, öröm volt számomra gondolkodni azon, mi járhatott a költő fejében, amikor a verslábait papírra vetette. De a versek szó szerinti magolásását, bebiflázását még én sem szerettem. S már annak idején is azon meditáltam, vajon mennyire utálhatják azok, akiket még nem is érdekel az irodalom?
Nos, azóta sok minden történt az oktatásban, számtalan dolog átalakult, átértékelődött, átszerveződött. De a magolás - kiirthatatlanul – megmaradt. S ez az, amit nem értettem gyerekként, és nem értem azóta sem. Minden bizonnyal nem célja a magyar irodalom oktatásának a nagy magyar klasszikusok meggyűlöltetése a gyerekekkel, de, ha ez jön ki végeredményként, elképzelhető, hogy nincs minden rendben a módszerekkel. Egy jó magyartanár a tartalom, a mese – vagy, ahogy manapság mondani trendi: a sztori – oldaláról közelít meg minden irodalmi alkotást, nem intézi el annyival a dolgot, hogy kiadja a feladatot: nesze, fiam, lányom, tíz versszak holnaputánra. Mert akkor továbbra is marad a vergődés, a szenvedés, az értelem nélküli mechanikus magolás és a versek érzelem, átélés, megértés nélküli „felmondása”. És marad, sőt évről évre növekszik a gyerekekben az ellenérzés. Vért izzadva belegyömöszölik magukba a verslábakat úgy, mintha egy általa ismeretlen idegen nyelven kellene beszélniük. Úgy nőnek fel nagy a tömegekben, hogy egy pillanatra sem érinti meg őket az a csoda, ami pedig ott található a nagy költők alkotásaiban.
Persze, nem vagyok azért egészen naiv. Tudom, hogy a számonkérés így könnyebb. Egyszerűbb osztályozni egy feleletet, figyelni, miközben a gyerek „darál”, hogy hány bakit ejt közben. Egyetlen órán jegyet lehet adni akár a fél osztálynak.
Telik az ellenőrző.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)