Reakciók vész és vihar után
Szerző: (szénási) | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.03.13. 11:25 | Frissítve: 2011.03.13. 11:25
A katasztrófa után Japánban azonnal működésbe léptek a régi reflexek: az emberek igyekeztek mihamarabb eltakarítani a romokat. Jegyzet
Az egész világot megrázta a japán természeti katasztrófa híre. Iszonyatos károkat okozott a pusztító földmozgás és az óránként nyolcszáz kilométeres sebességgel megállíthatatlanul haladó és romboló szökőár, ami úgy sodorta magával a tonnás autókat, meg seperte el a házakat, mint valami ádáz rossz gyerek a maga játékait, miután megunta a szórakozást a kertben vagy a teraszon. Döbbenettel arcunkon néztük a tűzvészt, figyeltük az újabb és újabb információkat, hogy baj lehet akár atomreaktorokkal is, és ki tudja, mibe kerül majd helyreállítani a kizökkent világot a távoli szigetországban, melynek gazdaságára szintén hatott a nemrég elcsitult válság. Egyre nagyobb számok jelentek meg a sajtóban a halottakról és az eltűntekről, és egyre több fotón meg katasztrófavideón szörnyülködhettünk. S közben ismét megállapíthattuk, milyen jó is, hogy mi itt, a messzi Magyarország keleti csücskében ennyire távol vagyunk a pusztulás gócától.
Bár tudjuk mi is, milyen az, ha baj van. A nagy baj minket sem mindig került el. Árvíz és belvíz ezt a vidéket is szorongatta, voltak térségünkben is a területtől és az éghajlattól meglehetősen idegennek ható pusztító viharok, a dunántúli vörösiszap katasztrófa emléke pedig még mindig elég frissen él bennünk, jó nagy kérdőjelekkel: mikor lesz ott ismét normális az élet, mikor kerülnek ismét a régi kerékvágásba a hétköznapok?
Volt valami azonban a japán videókban, ami elég meglepőnek hatott: az a fegyelem, az a viszonylagos higgadtság, ahogyan az emberek reagáltak a szörnyűségekre. Természetesen az, aki éppen kirohant a házából, reménykedve, hogy kiér az ajtón, mielőtt ráborulna, nyilván jajveszékelhetett. De amikor lecsitult a természet és az ember körülnézett, mi veszett oda és mi maradt, akkor némileg más volt a reakció, mint a nyugati kultúrkörhöz tartozó területeken. Emlékszünk, mi történt az Egyesült Államokban, amikor New Orleans szinte pillanatok alatt odalett? A híradók bandák fosztogatásairól számoltak be. Arról, hogy egyszerre kellett életet menteni, meg a vész idején mozgásba lendülő hiénákat megfékezni. Ez egy lehetséges reakció a mi kultúrkörünkben: ha baj van, előkerülnek azok az emberforma férgek, akik más nyomorából szeretnének profitálni és mennek fosztogatni, lopni, rabolni, viszik, ami mozdítható, mindegy, hogy üzletből vagy magánházból. Működésbe lendül a szerzés démona. A másik változat, mikor a tehetetlenség lesz úrrá a katasztrófa sújtotta területek lakóin. Örülnek, hogy túlélték a vészt, örülnek hogy élnek – de ennyi. Nem tesznek semmit, csak várnak. Várják, hogy jöjjön a segítség.
Az egyik japán videón jól látható, ahogy egy üzletben kosárral a kezében megy valaki és vásárol. Nyilván fizetni fog a pénztárnál, mert amit összeválogatott, az majd csak akkor lesz az övé, ha rendezte a számlát. Ezzel egyidőben látni, ahogy az üzlet dolgozója takarít, törli a padlót, igyekszik felszámolni a vész nyomait. Nincs ebben jószerével semmi különös. Csak tűnődésre készteti a nézőt, hogy bizony, ezek is lehetséges reakciók vész és vihar után.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)