Minden karácsonykor előkerült a kis füzet

---

Debrecen – Még anyukám fiatalkorából maradt meg, s költözött velünk együtt a benne rejlő receptekkel. Jegyzet.

---

A recepteknek saját fiókja volt az étkezőben elhelyezett íróasztalban, fölötte kapott helyet minden más, a sebtapasztól a már használhatatlan kulcsokig, míg az alatta lévő fiókot szerszámoknak tartottuk fenn. 

Fotók: Petró Enikő

Legszívesebben ezek közül azonban mindig a receptesfiókot nyitottam ki, mert az azt jelentette, hogy valami finomság készül. Egy kis receptesfüzet volt a fiók mindennél becsesebb tartozéka.

Régen egy puhafedeles, négyzetrácsos füzet volt, amin egy kedves, festett kislány mosolygott. Ez még anyukám fiatalkorából maradt meg, s költözött velünk együtt mindenhova, míg a kor lassan megsárgította a lapjait és leszakadt a borítója is.

Ez került elő minden karácsonykor, hiszen olyan hasznos tudás lapult benne, mint például hogyan készül a mézeskalács vagy az ünnepi csokis tekercs. A december huszonnegyedikék szerves részét alkotta a füzet, amelybe anyukám katonásan leírt hegyes betűi sorakoztak, illetve az a recept, amit egyszer saját kezűleg írtam bele, s hiába próbáltam meg elővenni a legszebb írásomat, azóta is az a receptesfüzetbe legrendezetlenebbül beleírt szöveg.

Ilyenkor a nagy készülődés közepette együtt sürögtünk-forogtunk a konyhában, mindenkinek megvolt az a süteménye, amit elkészít, plusz pácolódott a hús és készült a saláta.

Én is kaptam egy hasonló receptesfüzetet a 18. születésnapomra a nagyszüleimtől, de eddig az csak másodhegedűsként szerepelt a közös sütések idején, a fő forrás mindig a már kissé megviselt, de megbízható, sárga lapos régi füzetke maradt.

Idén ez megváltozott. Előléptetést kapott a saját füzetem, elköltöztem, és már nem anyukámmal együtt készültem fel a karácsonyra. Szállt a mézeskalácsillat, elkészült a csokis tekercs, még puszedli is aranylott a tepsiben. Minden megvolt, ami a karácsony megszokott kelléke, de valami megváltozott. Más ízű lett a sütemény.