Gyerekek, nem budi az egész város!
Szerző: Szénási Miklós | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.01.17. 10:39 | Frissítve: 2014.01.18. 08:59
Debrecen – A sötét és bűzös anyag magától nem kerül sehova. Nem csak úgy ott terem a semmiből, hanem emberi lényeknek köszönhető. Jegyzet.
Gyomorforgató látvány és orrfacsaró bűz fogadja azokat, akik a homokkerti felüljáróhoz tartozó betonalagutakon kelnek át – olvashatták a napokban a Dehiren megjelent cikkünkben. A zugokat ugyanis egyesek arra használják, hogy ott könnyítsenek magukon.
Ez az egész helyzet okozott némi zavart abban a tekintetben, hogy kinek kellene fellépni az ottani áldatlan állapotokkal szemben. Egészen konkrétan kinek a feladata lenne megszüntetni az ott hömpölygő fekália- és pisatengert. Első körben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. magára vállalta, hogy hozzájuk tartozik a helyszín, de aztán kihátráltak, és a cikk megjelenése után gyorsan megírták, hogy mégsem az övéké ez a korántsem paradicsomi hely. Hozzájuk csak a homokkerti felüljáró és annak a 4-es főút felett átmenő szerkezete tartozik, jelezték pontosító levelükben. Az alagút ellenben a városé, mutogattak tovább. A város számára viszont nem ismeretlen a helyzet. Mint a Dehir.hu kérdésére a debreceni önkormányzat városüzemeltetési osztályának csoportvezetője elmondta, tudnak a helyzetről, és évek óta próbálják megszüntetni.
Mielőtt belemerülnénk az alagút sötét titkaiba, kinek is kellene ott rendet és tisztaságot tartani, a bűz sűrű forrását eltakarítani, álljunk meg egy pillanatra. Az az anyag, ami ott rontja a levegőt, nem csak úgy ott terem. Nem magától, nem a semmiből kerül oda. Emberek végzik ott dolgukat, ők hagyják maguk után az iszonyatos állapotot. Tehát mielőtt bárki hörögni kezdene, hogy kik és mikor takarítják el azt az iszonyatot, előbb fel kellene vetni, ugyan kik alkotják meg azt. A válasz egyszerű: akik arra járnak. Tehát jórészt a debreceniek.
Mint kollégánk is tapasztalta, miközben arra járt fényképezőgépével, két gyerek is ott guggolt a lépcsőknél, kedves édesanyjuk pedig kint várt, hogy végezzenek a dolgukkal. Mondhatta volna, hogy fiúk, nyugi, próbáljátok kibírni, míg hazaérünk? Mondhatta volna. De nem mondta. Mint ahogy azt sem, hogy ugyan már srácok, ilyen gusztustalan helyre csak nem fogtok begyalogolni. Sőt, az sem hangzott el szülői okításképpen, hogy gyerekek, nem budi az egész város, meg mi is emberek vagyunk, nem úgy van az, hogy ott toljuk le a gatyát, ahol ránk tör a szükség. Ezt se feledjük el, mielőtt csodálkozni kezdenénk, hogy micsoda állapotok ezek.
Vannak persze, tudjuk, akik szeretnek az ilyen helyzeteken csámcsogni, s ájuldozva előadni a nagy, komoly és önérzetes honpolgárt. Vagy meglengetni, hogy biztosan csak Debrecenben vannak ilyen helyek, helyzetek. Marhaság. Ki kell lépni egy kicsit a valóságba. Kigurulni az országútra, megállni egy-két leállónál és sétálni néhány métert, hogy lássuk: kétségtelen nyomai vannak annak, hogy olyanok fordultak meg ott, akikre rátört a szükség. De mehetünk szinte bárhova: patakpartra, túraösvényre – biztosan lehet részünk hasonló látomásban. Nincs mese, a szép fővárosban, meg nyilván bárhol az országban léteznek olyan területek, ahol az embernek olykor az az érzése támad, hogy akadnak, akik számára az utca és a tér – meg az egész világ... – olyan, mint valami nagy-nagy szabadtéri klotyó.
Mindez persze nem teszi semmissé azt a bűzt a felüljáró alatti alagútnál. Csak tisztában kellene lenni azzal: az legfeljebb a második lépés, hogy tűnjön el onnan. Első körben inkább nem kellene megalkotni.
De hát ilyenek vagyunk. Amúgy meg ki ne ismerne olyanokat, akik háborognak a koszos utcákért, közben meg a kereszteződésben kifricskázzák a csikket az ablakon, vagy felrúgják a kukát, és kutya- vagy gyereksétáltatás közben a söröspalackot meg a kukis zacskót is messzire dobják. S utóbb talán még meg is indokolják: nem azért fizetnek ők adót, hogy ne legyen tiszta a város, meg az ország. Nekik jár, hogy rend legyen, meg mindenki azt nézze, hogy tud utánuk takarítani.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)