Debreceni horror: amikor leállnak a lámpák, sok autós a gázra lép

---

Debrecen – Van egy pillanat, amit néha tetten is érhetünk: ez az, amikor hirtelen véget ér a csúcsidő és megszűnnek működni a közlekedési lámpák. Ilyen előfordulhat sokfelé Debrecenben. S valószínűleg hasonlóan reagálnak a közlekedés szereplői, bárhol is járunk.

---

Az események – és persze a kerekek – ilyenkor gyorsan pörögnek. Így történt ez a Tócóvölgy és a Tócóskert találkozásánál, a Sárvári Pál és a Derék utcák kereszteződésénél is. Itt a Völgyből a szemközti lakótelepre egyenesen, illetve balra a Jégcsarnok és a Kishegyesi út, valamint jobbra Vincellér felé lehet haladni. A Tócóskertből balra a Vincellér felé, jobbra a Jégcsarnok irányába mehetnek az autósok, míg a Derék utcán mindkét irányból jöhetnek gépjárművek.

Egy ilyen szituációban első körben azok a vezetők kerülnek dilemma elé, akik a Jégcsarnok felől érkezve nagy ívben balra, a Tócóskertbe szeretnének befordulni, illetve a Vincellér irányából szintén balra, de a Völgy felé szeretnék ugyanezt a manővert megejteni.

Amikor működnek a lámpák, akkor semmi gond, azok flottul szabályozzák a közlekedést. Reggel és délután, amikor tényleg csúcs van, jó is, ha üzemelnek – amúgy viszont egyszerűbb lámpák nélkül járni-kelni errefelé a környéken lakók szerint. Különösen, mert egyre inkább megszokták a gépjárművezetők is, hogy a közlekedés közösségi műfaj, figyelni kell egymásra. (Vagy hogy a zebra és a gyalogos kombinációja egy üzenetet kell, hogy küldjön az agyból a lábba: tessék a fékre lépni...)

Viszont mint minden nap, ezúttal is eljött ez a pillanat, amikor a működő lámpák leálltak, mert véget ért a csúcsidő, s ez a pillanat ekkor túlzás nélkül a meglepetés erejével hatott. Negyed és fél 6 körül járt az idő, s hirtelen mindenkinek, minden irányból szabaddá vált az út. S ez elég volt ahhoz, hogy a szereplők szabálytalankodni kezdjenek.

Rögtön elsőnek ott volt a Kishegyesi felől egy autóbusz. Ahhoz, hogy beguruljon a megállóba, át kellett haladnia a Sárvári Pál torkolata előtt. Ahonnan viszont egy fehér Seat zúgott elő, s kamikazét játszott, mivel se jobbra, se balra nem nézett:  csak beletaposott a gázba és átszáguldott a túloldalra. Rendben, hogy párhuzamosan ment a zebrával, de azon nem volt éppen gyalogos. Tehát nem érvelhetett volna, hogy annak az „árnyékában” haladt el. Csak a másik oldal felőli zebrán lendült neki egy bátor járókelő – gyakorlatilag úgy, hogy nem is nézett szét a járdaszigetről lelépés előtt. Inkább csak sejthette, hogy érkeznek kocsik és buszok mindkét irányból, de úgy gondolhatta, a zebra a gyalogosoké, s ott neki van elsőbbsége. Ezt – némi fog- és fékcsikorgással megspékelve – meg is kapta. Ellenben a vele szemben kerekező apukának és kisfiának valaki elmagyarázhatta volna: ez így nincs rendben. A bicajos sürgősen pattanjon le a nyeregből a zebránál, és tolja át a járgányt, az apuka meg eleve erre nevelje a srácát! (Tudjuk, ilyenkor jön az érvelés: ugyan már, senkit nem zavar a biciklis, nem életszerű, hogy minden nyomorult zebránál leszálljon, aztán meg újra vissza a nyeregbe. Pedig de. Zavarja a többi közlekedőt, veszélyezteti a saját életét és másokét is, plusz ez a szabály...)

Ez most nem történt meg. Viszont majdnem koccant az a sofőr, aki a Vincellér felől a Völgybe szeretett volna kanyarodni (balra nagy ívben), s az a kolléga, aki meg a Tócóskertből a Derék utcára (szintén nagy ívben). Valószínű, hogy volt némi tanácstalanság bennük, akkor most ki is a keményebb, kinek hosszabb a futóműve, vagy valami ilyesmi, de aztán megoldották a helyzetet. Bár ezt nehezítette, hogy a mögöttük egyenesen továbbhaladni szándékozók szintén nem nagyon akartak sokat késlekedni, és a Sárvárira kanyarodó kolléga éppen hogy befért a saját sávjában egyébként szabályosan, de kissé agresszíven haladó, türelmetlen autós miatt. Aki az orrát eléggé előretolta, mint valami „rejtői” helyőrséget.

Mire mindez lezajlott, a kereszteződés „népe” le is cserélődött. Akik utánuk következtek, azok már arra érkeztek, hogy látták, vége a lámpás uralomnak, most az ész, a rutin és az egymásra odafigyelés időszaka következett el. De azért félelmetes belegondolni, milyen horror is tud lenni az a néhány másodperc, amikor belépünk a szürkületi zónába – és hirtelen minden szereplő szabálytalankodni kezd. Mintha elfelejtenék az emberek, hogyan is működik ez a közlekedés nevű társasjáték.