Debreceni dráma: kiment a számítógép a parkba, és kinyírta magát
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2015.09.19. 09:01 | Frissítve: 2015.09.19. 20:13
Debrecen – A szörnyű tett helyszínétől több méterre is találhatók szétszórva alkatrészek. Ott is fognak heverni, míg a világ világ.
Kérem, ez csakis így lehetett. Ott jártam a napokban a Tócóvölgyben, és láttam a maradványokat. A szétvert monitor és a gép maradványai a földön hevertek, tanúskodva arról, hogy egy rettenetesen depressziós, elviselhetetlen világban élünk.
Ennek a számítógépnek bizonyára elege lehetett a hétköznapok szürkeségéből. Elunhatta a millió levelet, Facebook-kattintást, autós meg lövős játékot, a szakadatlan torrentezést. Elege lehetett abból, hogy napi nyolc-tíz órán túl is melózni kellett. Úgy gondolta, nincs már jövője. Egyébként is, amikor jönnek az új és még erősebb processzorok, itt a hármas USB, amikor egyre többen mobileszközökkel szörföznek a világhálón, ugyan milyen jövő is várhatott volna rá? Meddig kell az emberiségnek egy olyan gép, ami különálló házból, méretes monitorból, külső billentyűzetből áll? Amit nem lehet bedobni a táskába, vagy zsebre vágni?
Tulajdonképpen érthető, van az úgy, hogy a gép teljesítő- és tűrőképessége határához ér, és azt mondja, innen már semmi értelme az egésznek. Ezzel is azt történhetett, hogy fogta magát, lesétált az akárhanyadik emeletről, és kibandukolt a lakótelep szélére. Oda, ahol már ember is csak futni, vagy kutyát sétáltatni jár. Nem lehetett könnyű meghozni a döntést, de amikor behúzódott a fák közé, már nem volt visszaút. Azt még nem tudjuk, pontosan hogyan is követte el a tettét, de az bizonyos, hogy nagyon alapos munkát végzett. Ha azokban a sötét, baljós órákban netán arra futott volna egy rendszergazda, vagy ott bandukolt volna kutyájával egy szervizes, talán másképpen alakul e számítógép története. Így azonban maradt a szörnyű, tragikus vég. A gép teteme most darabokban hever a puha, hajnali órákban már harmatos fűben.
Illetve földi maradványainak csak egy része. Vagy a már emlegetett számítógépes szakemberek, vagy a Star Wars világából jól ismert hulladékgyűjtők, a kámzsás kis jawák járhattak arra, mert a gép egyes elemei eltűntek. A maradék egy részét viszont valaki vagy valakik szétszórták. A tetthelytől öt, tíz, tizenöt méterre is fellelhetők kisebb-nagyobb alkatrészek. A fűben, az úton. Szanaszét. Gusztustalanul, visszataszítóan.
Az ember esze megáll. Már a technikában, már az idegen lényekben sem lehet bízni. Micsoda szörnyű virtus ez. Micsoda feneketlen nagy sötétség.
Arra nyilván ne is gondoljon senki, hogy valami környékbeli tünemény hozhatta ide a szemetét. Olyan nincs, mi nem ilyenek vagyunk. Mi pontosan tudjuk, hogy az ócska tévé, a kiszolgált számítógép, a végképp bedöglött porszívó olyan elektronikai hulladék, amit nem dobunk sem a kukába, és persze, köztereken sem szórunk szét. Pláne nem itt, a természetben. Ilyet normális ember nem csinál.
Maradjunk inkább ennél a verziónál, hogy ez a nyomorult számítógép "megöngyilkolta" magát. Ez mégis az emberre nézve kevésbé gázos változat.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)