Kongó, Kenya, Kalifornia: nagy utat tett meg a debreceni Kossuth-gimnázium egykori diákja
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2020.08.09. 09:00 | Frissítve: 2020.08.09. 09:00
Debrecen – A Stanfordon szerzett diplomát, de Afrikában is megfordult Varga Mariann, aki most épp Washingtonba készül. Interjú.
Amerikában a világ egyik legismertebb egyetemén, a Stanfordon tanult: korábban Afrikában is élt és dolgozott. Hogy került oda? Mi vitte ilyen messzire Debrecentől? Nem mindennapi útjáról faggattuk Varga Mariannt.
Varga Mariann: A Kossuth Gimnáziumba jártam hatosztályos képzésre, 2009-ben érettségiztem. Édesanyám informatikus az egyetemen, s mivel már előtte is a Kossuth óvodába és általános iskolába jártam, így adott volt, hogy megpróbálom a gimnáziumot is. Nagyon sokat kaptam a gimitől, szuper tanáraim voltak, és hiszem, hogy minden későbbi sikerem alapköve az ott megszerzett tudás. A mai napig tartom a kapcsolatot több tanárommal is.
Dehir.hu: Mi vonzotta, mi alapján döntötte el, hol fog továbbtanulni?
Varga Mariann: Igazából már engem egészen fiatalon érdekeltek a különböző kultúrák, emberek, társadalmak és a történelem. Miért történnek háborúk, mi motiválja a társadalmi és gazdasági fejlődést, hogyan szerveződnek közösségek stb. Ezek alapján a Corvinus Egyetem Nemzetközi Gazdálkodás BA programja tűnt a legmegfelelőbb helynek számomra, hiszen mindenképpen szerettem volna a közgazdaságtan és a társadalomtudományok alapjait megérteni. A felvételin megszerezhető maximális 480 pontot értem el, így kerültem be az amúgy akkoriban legkompetitívebb felsőoktatási programra.
Dehir.hu: Hol hasznosította az itt szerzett tudást és diplomát? Merre dolgozott az egyetem után?
Varga Mariann: Engem elsősorban a közszféra és a civil szektor vonzott, ahol közvetlenül a társadalom számára tudok értéket teremteni. Egyetem után kormánytisztviselőként dolgoztam három évet a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökségnél (HIPA). Itt olyan projekteken dolgoztam, amelyek a külföldi vállalkozásokat igyekeztek Magyarországra vonzani, illetve összekötni őket a helyi beszállítói szektorral, magyar kis- és középvállalkozásokkal. Nagyon sokat tanultam projekt menedzsmentről, sokat utaztam külföldre, és munkatapasztalatot szereztem a külgazdaságról, amiről korábban az iskolapadban tanultam. Később egyre jobban foglalkoztatott, hogy nemzetközi szinten is belelássak a gazdasági és társadalmi fejlődésbe. Ekkor kezdett el érdekelni Afrika, az ottani helyi viszonyok, és hogy milyen ötletekkel és jó politikákkal lehetne hozzájárulni a kontinens fejlődéséhez. Franciául és angolul emelt szinten tudtam, így Afrika legtöbb országának a hivatalos nyelvét is beszéltem.
Dehir.hu: Afrikában hol élt?
Varga Mariann: Két helyen is. 2016-ban Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában az Afrikáért Alapítványnak dolgoztam, amely egy magyar-afrikai civil szervezet. Több oktatási és szociális helyi programjuk van, és többek között iskolát, árvaházat és egészségügyi központot is üzemeltetnek egy helyi nyomornegyedben. Az itt töltött hónapok meghatározó élményei az életemnek. Egyrészt Kongó még Afrikán belül is az egyik legszegényebb ország, így természetesen nagyon nehéz volt, hiszen az életkörülmények nagyon messze állnak az otthon megszokottól.
Sokszor nem volt víz vagy áram, nehéz volt megszokni a helyi kultúrát, illetve a meleg és a rovarok miatt sokszor nem tudtam rendesen aludni.
Másrészről azonban annyi tudást és tapasztalatot szereztem az életről és arról, mi a fontos, amit könyvekből sosem értettem volna meg. Azt is megtapasztaltam, hogy Európában sokszor nagyon egysíkú képet mutatunk Afrikáról. A szegénységet látjuk és az egzotikus tájakat, pedig Afrika ennél sokkal összetettebb. Egyik oldalról természetesen van egy régre visszanyúló helyi kultúra, emellett a későbbi gyarmatosítás is nagyban meghatározta az országok sorsát. Ugyanakkor Afrikában sokszor ugyanúgy a Facebookon lógnak a fiatalok az okostelefonjukon, Kinshasában Európához nem hasonlítható hatalmas dugók vannak a városban, és a kereszténység nagyon meghatározó szerepet tölt be a mindennapi életben.
Dehir.hu: S mi volt a másik afrikai helyszín?
Varga Mariann: Később, már a stanfordi tanulmányaim alatt, az ENSZ-nél töltöttem 3 hónapot Nairobiban, Kenyában. Ez hatalmas élmény volt számomra, mind szakmailag, mind magánéleti szempontból. Az ENSZ afrikai központjában egy kameruni városfejlesztési projekten dolgoztam. A csapatunkban én voltam a policy szakember és együtt dolgoztam városfejlesztőkkel, mérnökökkel, földrajzosokkal egy hosszú távú fejlesztési stratégia kialakításán a kameruni kormány számára. Rengeteget tanultam projektmenedzsmentről, csoportmunkáról, fejlődésről és arról, hogy milyen egy multikulturális közegben dolgozni. Egyébként pedig természetesen hatalmas élmény volt ott lenni, rengeteget kirándultunk, szafarikra jártunk, és nagyon érdekes emberekkel ismerkedtünk meg.
Később a Stanfordon a szakdolgozatomat és a záró kutatási projektemet pedig szintén az ENSZ-szel és Nigérián belül a Niger Állami kormánnyal közösen valósítottam meg egy hathónapos projekt keretében. Két modellt is kidolgoztunk arra, hogy hogyan lehet hatékonyabb tenni a helyi közprojektek működését.
Dehir.hu: S ha már itt tartunk: ennyi tanulás, munka, ilyen kemény helyzetek mellett volt energiája, lehetősége bulizni, szórakozni is?
Varga Mariann: Számomra nagyon fontos a közösség, a barátok és a család. Az egyetemen HÖK alelnök voltam, illetve szakkollégista, így eléggé programokkal teli volt az életem. Egyébként ehhez talán hozzátenném, hogy én soha nem voltam kitűnő tanuló, sőt bizonyos tárgyakból, amelyekből nem voltam tehetséges, vagy nem érdekelt, azokból kifejezetten voltak rossz jegyeim is. Nem hiszem, hogy fontos, hogy mindenki mindenből jó legyen, inkább a tehetséggondozásban figyelni kellene arra, hogy bátorítsuk a gyerekeket arra, hogy külön figyelmet fordítsanak arra, ami érdekli őket, és amit szeretettel csinálnak.
Dehir.hu: S hogy jött a képbe Amerika? Mikor dőlt el, hogy ott fog tanulni?
Varga Mariann: 2018 szeptemberében költöztem ki Kaliforniába, ahol a Stanford Egyetemen végeztem el egy kétéves nemzetközi politika mesterszakot. Ez nagyon meghatározó időszaka az életemnek, leírhatatlan élmény volt a világ egyik legjobb egyetemére járni. Imádtam itt tanulni, a feladatokban lehettem kreatív, szuper motivált és okos emberekkel dolgozhattam együtt. A világ legelismertebb szakemberei tanítottak, és életre szóló barátságokat kötöttem. Kalifornia egyébként gyönyörű hely, így csodálatos volt felfedezni a környéket is.
Dehir.hu: S hogy bírta anyagilag? Nem olcsó mulatság egyetemistának lenni az Egyesült Államokban…
Varga Mariann: Magyar szemmel felfoghatatlan összegekről beszélhetünk. Nekem a két év tandíja 100 ezer dollár volt, és még erre jöttek rá az igen magas megélhetési költségek. Sok munkába telt összeszedni a támogatást, de több alapítványnál is sikeresen pályáztam, illetve a második évemben kutatóasszisztensként dolgoztam, ami teljesen fedezte a kiadásaimat.
Dehir.hu: Most megszerezte a diplomát. Hogyan tovább, merre indult el?
Varga Mariann: Idén év végéig még kutatóként fogok dolgozni a Stanfordon, de közben augusztusban már Washingtonba költözök. (Most a koronavírus miatt egyébként is otthonról dolgozom.) A főváros az USA és világ policy központja, így nagyon izgatott vagyok, hogy ott dolgozhassak majd demokráciát támogató és nemzetközi fejlesztési projekteken.
Emellett nagyon fontos számomra, hogy Magyarországgal is közvetlen kapcsolatban legyek, és átadjak abból a tudásból, amit kint szereztem meg.
Két barátommal vezetünk egy Tarisznya Alapítvány nevű otthon civil szervezetet, amely hátrányos helyzetű magyar falvakban valósít meg oktatási programokat gyerekek számára. Egy új kezdeményezés részeként a Nógrád megyei Litke településen tervezünk ősztől bevezetni egy tanoda programot, illetve külön figyelmet fordítunk a helyi szülők bevonására és a közösség fejlesztésére.
Dehir.hu: Amiről nem beszéltünk, de része az életének egy betegség is, amivel kapcsolatban szintén aktív társadalmi-közéleti tevékenységet folytat.
Varga Mariann: Igen, az amerikai kiköltözésemet követően pár hónappal, 2019 elején diagnosztizáltak szklerózis multiplexszel (SM). Ez hatalmas sokk volt az életemben, rengeteg fizikai és lelki megpróbáltatással járt, az állapotom ráadásul nem is javult olyan gyorsan, ahogy reméltem. Azonban a stanfordi támogató környezetnek, a családnak és a barátaimnak köszönhetően fel tudtam állni ebből a helyzetből és tovább menni az utamon.
Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy odafigyeljek az egészségemre, és nem adtam fel az álmaimat.
Emellett nagyon fontos számomra, hogy SM betegként részese lehessek az otthoni civil közösségnek és történetemmel másokat is bátorítani tudjak. Csatlakoztam a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítványhoz (MSMBA), ahol már készült egy címlap cikk a történetemről, illetve a tavaszi online SM kampányban is részt vettem. A következőkben pedig célom, hogy kapcsolatot hozzak létre az amerikai és a magyar SM közösség között, illetve kifejlesszük egy olyan civil programot, amely kifejezetten a fiatal betegeket célozza támogatni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)