Übü Ferenc rabszolgának állt Debrecenben

---

Debrecen – Még csak kevesen láthatták, akik viszont látták, azok egyhamar nem fogják elfelejteni. 

---

Tóth Dénes egy ideje ritkábban lép a nyilvánosság elé. Sokan emlékezhetnek újságcikkeire, színikritikáira (még akkor is, ha a hírlapírók a jelennek és a jelenben dolgoznak), nyugdíjasként megjelent füzetsorozatára, vagy kicsit régebbre tekintve egykori színházas múltjára. A színház nagy szerelme volt. Bár úgy tűnt, ha kicsit háttérbe is húzódott egy időre, mégsem múlt el ez a vonzalom. Ott van az életében, s erre abszolút bizonyíték az az üzenet, melyben meghívta egy zárt körű programra néhány ismerősét – köztük e sorok szerzőjét is.

A helyszín a Batthány utca 24. alatti DESZ-klub, ami nagyon sok és sokféle kulturális, művészeti eseménynek ad otthont. (Nyáron a szabadban élvezheti a közönség a rendezvényeket, hűvösebb időben a pincében.) A színpadi játék előtt Tóth Dénes röviden mesélt arról, hogyan állt össze újra ez a csapat, az Unió Színpad. A gyökereket felidézve szólt arról, hogyan hozott össze „angyalbőrben” előadást az Üvöltés című antológiából még 1972-ben, egy olyan közegben, ahol csak a csoda folytán csúsztak át a formabontó és szókimondó szövegek a szigorú kontrollon. Vagy hogyan hozta létre barátaival az első debreceni performance-ot, majd az első debreceni lakásszínházat. 

Akik ezen az estét színpadra léptek a Szabadicska című „börlexben” régen játszottak így együtt. Ám Mester István, Kuti Katalin, Porcsin Anna, Sőreghy Ágnes, Futó Zsolt, Varró Gábor, Takács Lajos és Debreczeni Ferenc jól tették, hogy szerepet vállaltak ebben a sajátos előadásban,mely Alfred Jarry 1900 óta megunhatatlan darabjára, A láncra vert Übüre épült. (Ami az Übü király című, végtelenül kegyetlen, merész és polgárpukkasztó darab folytatása.)

Bár e sorok íróját középiskolásként varázsolta el – még a nyolcvanas években – Alfred Jarry, s most az első percekben kicsit feszengett, miért pont ő, miért pont ez a darab, s miért most, hamar szertefoszlottak a kételyei. Érettségiző fiatalok, kicsit fiatalabbak és kicsit idősebbek régen is, most voltak és vannak. Az Übü, azaz a Szabadicska címen futó előadás kérdései, hogy mi a szabadság, mi a játék, melyiknek mi az ellentéte, s hogy vagyunk-e annyira szabadok, hogy rabszolgának álljunk, és akár a napi tizenkétszeri étkezést élvezzük a börtönben, ahol az asszonyunk (az egyik) posztópapucsot hímez, most is hatottak.

Érdekes volt az előadás utáni beszélgetés során hallani a véleményeket például Balogh Tibor kritikustól, aki örömmel utazott ide, s mint mondta, érdemes volt, élményt kapott ettől a játéktól. Vagy Pikó Sándort, a festőt, zenészt, aki felidézte, mit jelent most a Halak idejében élni, s mit is kaptunk mi, magyarok a világtól, Európától. Ahogy az évtizedeken át a Vojtina színeiben játszó Szabó Tibor meglátásai pontosak voltak a mozgás- és a munkásszínházról, vagy arról, hányféle bábos Übüt látott korábban, s azokhoz képest milyen élményt nyújtott számára ez a mostani este.

A szerda esti zártkörű előadás azt mutatta: Übü él, Tóth Dénes és társulata, az Unió Színpad pedig dolgozik. Az évek, a gyerekek és az unokák száma ne tévesszen meg senkit. Nem a kor számít, hanem a játék. A játék.