Varga József: kutyakötelességem, hogy ebben a helyzetben a csapattal legyek
Szerző: Makranczi László | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.07.27. 13:11 | Frissítve: 2020.07.27. 14:06
Debrecen - A rutinos középpályás nagyon kemény NB II-re számít, mert szerinte ez a közeg nehezebb, mint az NB I-es.
Az átigazolási időszak végéig van idő, ugyanis szeptember 22-ig még erősíthetnek a klubok, ám a bajnoki rajt rohamosan közeledik. A debreceni együttes kerete folyamatosan erősödik: Korhut Mihály, Poór Patrik, Sós Bence, Tischler Patrik, valamint Zöldesi Illés bemutatása után legutóbb szombaton egy újabb saját nevelésű labdarúgó visszatérését jelentette be a klub.

Varga József még 2016-ban távozott a klubtól és a MOL Vidi FC-hez igazolt (ma MOL Fehérvár FC – a szerk.). Ezt követően a Puskás Akadémiánál töltött el két sérülésekkel teletűzdelt szezont. A középpályás viszont már egészségesnek érzi magát, és várja, hogy ismét pályára léphessen.
- Az elmúlt években nem Loki-játékos voltam ugyan, de mindig is debreceni labdarúgónak tartottam magam – mondta el a Dedhir érdeklődésére Varga József. – Büszkén viselem azt a „címet”, hogy itt nevelkedtem és itt lehettem NB I-es futballista. Nagyon sokat kaptam ettől a klubtól és a várostól. A döntésemben az is szerepet játszott, hogy ilyen helyzetbe került a Loki. Kutyakötelességemnek tartottam, hogy a csapattal legyek, ha a vezetőség és a szakmai stáb is úgy gondolja. És, ha ők azt érzik, hogy segíthetek, akkor nem jöhetett más szóba, minthogy hazatérjek.
A rutinos középpályás hozzátette: nagyon kemény NB II-re számít, mert szerinte ez a közeg nehezebb, mint az NB I-es.
- Nem lesznek egyszerű meccseink, de jó, hogy a csapat egyben maradt és jelentős erősítések jöttek. Minőség van a keretben és konkurencia a posztokon. Ez pedig fontos, mert a játékosok akkor tudnak jól teljesíteni, ha versenyhelyzet van – mondta indoklásképpen Varga József.
A DVSC számára augusztus 2-án kezdődnek a labdarúgó NB II küzdelmei. A debreceniek 17.45-től a Budaörsöt fogadják a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzésre a jegyértékesítés már elkezdődött.
HOZZÁSZÓLÁSOK (3)
Senor
@apika02: ügyes vagy kisfiam! Látom éjfélig ment a tanulás a pótvizsga miatt.
apika02
Először a saját nevedet tanuld meg helyesen leírni; Señor...
Senor
Kutyakötelessége? Én meg azt hittem, hogy futballista!