Vajon miért vittek óriási farönköket a Ködszínház melletti térre? – videóval
Szerző: Szőke Nikolett | szerkesztoseg@dtv.hu Közzétéve: 2017.07.25. 15:12 | Frissítve: 2017.07.25. 15:45
Már majdnem teljesen elkészült a Nagyerdőn a hétvégi versenyre a triál pálya. Emellett a Tour de Debrecenen a bringások különböző versenytávok közül válogathatnak. A 120 és 55 kilométeres versenyek mellett lesz 7 kilométeres Városkerülés is, amelyre várják a családok nevezését is.
Látványos mozdulatsorokat láthat, aki vasárnap kilátogat a Nagyerdőre. A hétvégén ugyanis itt rendezik meg a Triál Magyar Kupa egyik fordulóját.

- Idén immár ötödik alkalommal rendezzük meg a Tour de Debrecen kerékpárversenyt, ehhez kapcsolódik most a Triál Magyar Kupa. Eddig egyszer volt ilyen 2015-ben. Most újra sikerült Debrecenbe elhozni egy magyar kupafutamot. Várhatóan 60-70 triálos fog majd a pályákon kerékpározni – mondta el Czibere Gyula, a Jó Bringázni Kerékpáros Sport Egyesület elnöke.
A versenypályák már majdnem teljesen elkészültek, csak apróbb munkák vannak hátra. Az egyik részt farönkökből szerelték, a másikat színes talpfák és kábeldobok alkotják, a harmadik pedig raklapokból állt össze. A pályák különböző nehézségűek.
- A legnehezebb az mindenképpen a farönkös pálya, hiszen ha a farönkökről a háncs lehullik, akkor egy picit csúszósabb pályát kapunk, s azon sokkal nehezebb kerékpározni. Nyilván a raklapokkal tarkított pályán azért sokkal könnyebb manőverezni, sokkal több hely van, hogy tudjanak forogni a bringások – magyarázta Hajzer Roland, a szervező csapat tagja.
2015-ben ilyen volt
A triálverseny vasárnap 10 órától kezdődik, de lesz Városkerülés is, ahol 7 kilométeres távot tekerhetnek le a családok közösen.
A Triál Magyar Kupa programja:
Kadét: 10:00-12:00
Kezdő:10:00-12:00
Junior:12:00-14:30
Senior:12:00-14:30
Elite:14:30-16:30
Eredményhirdetés: 16:30-17:00 között
A hosszútávú kerékpárversenyekről az alábbi linkeken találnak információkat:
- 120 kilométeres Debrecen Maraton
- 55 kilométeres Debrecen-Hortobágy Próba
- 7 kilométeres Városkerülés
- Kispróba Gyerekverseny
Dehir - Triál verseny is lesz a Ködszínháznál
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)