Tőzsér és Feczesin is meghívót kapott a válogatottba
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.10.27. 16:51 | Frissítve: 2011.10.27. 21:49
Budapest - Éppen négy esztendővel ezelőtt e két játékos góljaival vertük 2-0-ra Máltát. A két debreceni kötődésű focistára immár Egervári kapitány is felfigyelt.
Válogatottunk novemberben két barátságos mérkőzéssel zárja az évet, 11-én a székesfehérvári stadionban Liechtenstein lesz az ellenfél, 15-én pedig Poznanban lépünk pályára a lengyelek ellen. A szövetségi kapitány egyelőre huszonnégy játékost jelölt a Liechtenstein és Lengyelország ellen készülő válogatott keretébe.

Egervári Sándor kijelölte bő, 24 fős keretét, amelyet a hétvégi bajnoki forduló után szűkít majd. A Debrecenből elszármazott belga bajnok légiós, Tőzsér Dániel valamint a Lokitól Itáliába szerződött Feczesin Róbert személyében két olyan futballista is tagja a keretnek, akik a jelenlegi szakmai stábnál eddig még nem kerültek be a csapatba. A két egykori debreceni mellett az immár stabil kezdőnek számító Varga József képviseli a DVSC-TEVA jelenlegi csapatát, volt klubtársai közül pedig Csernyánszki Norbert, Laczkó Zsolt, Czvitkovics Péter, Dzsudzsák Balázs szerepel még a keretben.
- Még több mint két hét hátra van a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzésig, de különféle technikai okok miatt már most kihirdettem egy bő, huszonnégy fős keretet - fogalmazott Egervári Sándor szövetségi kapitány. - A megadott névsort jövő héten, a bajnoki fordulók után szűkítem, addig igyekszünk minél több játékosról friss információkat szerezni. Sajnos továbbra is vannak hiányzóink, különösen fájdalmas Rudolf Gergely távolléte, ő a mai napig sem tudta elkezdeni az edzéseket klubcsapatában, ezért nem lenne értelme a meghívásának.
A magyar válogatott bő kerete:
Kapusok:
Király Gábor (1860 München)
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Csernyánszki Norbert (Paksi FC)
Védők:
Vanczák Vilmos (FC Sion)
Varga József (DVSC)
Lipták Zoltán (klub nélkül, Győr?)
Kádár Tamás (Newcastle United)
Juhász Roland (Anderlecht)
Lázár Pál (Samsunspor)
Korcsmár Zsolt (Brann Bergen)
Laczkó Zsolt (Sampdoria)
Középpályások:
Elek Ákos (Videoton)
Czvitkovics Péter (Kortrijk)
Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen)
Stieber Zoltán (Mainz)
Koman Vladimir (Sampdoria)
Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala)
Hajnal Tamás (VfB Stuttgart)
Tőzsér Dániel (Racing Genk)
Gera Zoltán (West Bromwich Albion)
Sándor György (Videoton)
Támadók:
Szabics Imre (Sturm Graz)
Feczesin Róbert (Brescia)
Priskin Tamás (Ipswich Town)
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)