Szeszélyes, de veszélyes rivális ellen juthatnak a Magyar Kupa négyes döntőjébe a Loki kézisei
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.28. 09:40 | Frissítve: 2023.03.28. 09:45
Debrecen - Hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a Final Fourba DVSC Schaeffler. Ehhez a Siófok gárdáját kellene felülmúlni.
Ami az ellenfelet illeti, a balatonparti csapat az utóbbi szezonokhoz hasonlóan a mostaniban is meglehetősen vegyes képet mutat. Debreczeni-Klivinyi Kingáék jelenleg mindössze a kilencedik helyen állnak a pontvadászatban, igaz csak 16 meccs van mögöttük és egy nagy hajrával matematikailag még odaérhetnek a mezőny első felébe. Ám elgondolkodtató, hogy már nyolc vereségük van, eggyel több, mint ahányszor győztesen vonulhattak le a pályáról.

A debreceniek remélik, Planéta most is a helyzet magaslatán lesz (Fotó: Gurbán György)
A vesztes meccseik között volt kifejezetten kínos is, hiszen például hazai pályán szenvedtek vereséget a kiesés ellen küzdő Békéscsabától. Ám a szeszélyességükre jellemző, hogy le tudták győzni a Mosonmagyaróvárt. És Debrecenben jól emlékezhetnek a a két csapat decemberi siófoki meccsére, amikor a Loki a második félidő elején már kilenc góllal vezetett, a vége mégis hazai siker lett.
A szezon pozitív fejleményei közé leginkább azt sorolhatják a siófokiak, hogy egyedüli magyar csapatként továbbjutottak az Európa-liga csoportköréből.
Ott azonban a végső győzelemre is esélyes Ikast fogadta őket nagy örömmel. A dánok eléggé demoralizáló módon mindkét meccsen tíz gólt raktak a két csapat közé, így vetve véget a Sió egyébként megsüvegelendő menetelésének.
A siófokiak kulcsembere egyértelműen a vezetőedző, Uros Bregar felesége, Tamara Mavsar. A házi góllövőlistát vezető szélső a gárda legmegbízhatóbban teljesítő játékosa. A rutint képviseli a kapuban Marina Rajcic, a válogatott kapust nem célszerű „formába lőni”. Fontos szereplő még a Kiss Nikiből Papp Nikivé változott jobbátlövő, aki kifejezetten jó szezont fut, de meghatározó az eredményesség szempontjából Dejana Milosavlevic is, aki még az Ikast elleni is felfelé lógott ki a sorból. De ha jól napja van, sok gondot tud okozni az ellenfeleknek Debreczeni-Klivinyi Kinga és a fiatal irányító, Kajdon Blanka. Szóval külön-külön sok jó spíler található az SKC csapatában, csak ő nem mindig állnak össze valódi csapattá.
És, hogy milyen lesz a következő szezon gárdája, egyelőre sűrű homály fedi, ugyanis még egyetlen érkezőt sem jelentettek be és csak annyit tudni, hogy Debreczeni-Klivinyi Kinga Budaörsre, a Lokiból kölcsönben lévő Török Lilly pedig az MTK-hoz távozik tőlük.
A DVSC Schaefflernél más a helyzet, a bejelentések már jó ideje megtörténtek, így a csapatnak van lehetősége a jelen feladataira koncentrálni.
A Lokit a Magyar Kupában elért múlt és közelmúltbeli sikerei is motiválhatják arra, hogy jusson be a négyes döntőbe. A klub ugyanis amellett, hogy többszörös győztesnek mondhatja magát, nemrégiben is sikerült ezüst és bronzérmet szereznie a sorozatban.
A Loki az idén még veretlen a hazai bajnoki pontvadászatban, azonban a Magyar Kupa szabályai szerint ennek csak a megőrzése nem lenne elegendő a továbbjutáshoz, hiszen a döntetlen a Sió sikerét eredményezné. A mérkőzés március 29-én, szerdán 18 órakor kezdődik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.
A Török Bódog Női Magyar Kupa négyes döntőjének helyszíne Tatabányán lesz: a meccseket április 22-én és 23-án játssza le négy csapat.