Szép sikert ért el Vámospércs lova a Nemzeti Vágtán
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.10.07. 10:20 | Frissítve: 2022.10.07. 20:36
Debrecen – A hajdú-bihari város Nóra nevű kancája odatette magát lovasával az országos versenyen.
Vámospércsen sokan latolgatták, vajon van-e esélye bejutni a budapesti döntőbe Nórának, a vadóc sprinternek. Aztán jött augusztusban az erőfelmérőként hasznos borsodi vágta, majd szeptember közepén a sarkadi futam, Nóra – a 9 éves magyar sport fajtájú kanca – pedig nyergében Kovács Róbert Richárddal kvalifikálta magát a Nemzeti Vágta jubileumi, 15. eseményére, a budapesti Hősök terére. A nemzet főterén pedig ott folytatta, ahol a vidéki selejtezőkön abbahagyta: fáradhatatlan szívvel, virtuóz előzéseket bemutatva továbbjutott előfutamából.

– Nóra alapozását február és május között én végeztem, aztán pedig a bácsalmási versenyló tréningközpontban készítették fel. Bíztunk a továbbjutásában, igaz, sok minden függött attól is, hogy milyen erős riválisok között kell teljesítenie. Október 1-én hajnalban és reggel még szakadt az eső Budapesten, kora délután pedig ragyogott a napsütés. Nóra második lett a futamában, bravúros időeredménye alapján bekerült a középdöntőbe, ahol újabb dicsőséget hozott Vámospércsnek: harmadikként ért célba – osztotta meg gondolatait Vitányi Tamás, a büszke tulajdonos.
A Nemzeti Vágta magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny, határon inneni és túli városok és falvak ünnepe.
A Vágtára települések delegációjában indulhatnak el a lovak és lovasok, vagyis Nóra Vámospércs, tágabb értelemben Hajdú-Bihar megye színeit képviselte.
– Önkormányzatunk jelentős anyagi támogatással járult hozzá Nóra professzionális felkészítéséhez, sikerét mi is sajátunknak érezzük. A két napon átívelő, a televízió által élőben is közvetített esemény során városunk is bemutathatta értékeit a tévénézőknek és a futamok közönségének. A szervezők ugyanis lehetőséget biztosítottak a döntőbe jutott települések bemutatkozására az Andrássy úton berendezett Vágta korzón. A saját korzóstandunkat vámospércsi nevezetességekkel, ismeretterjesztő anyagokkal, molinókkal, kóstolókkal, kiadványokkal, jelentős cégek, vállalkozások (GÉSZ-Gaál Kft., Vámosgép Kft.) anyagaival, a Papp-család fajátékaival és a Vámospércsi Varrottasok kézműves termékeivel ajánlottuk a nagyérdemű figyelmébe – fogalmazott Ménes Andrea, a hajdúváros polgármestere.
A vámospércsi stand népszerű, egyben figyelemfelkeltő is volt: a portékák egy nagyméretű, a város épített, turisztikai és gazdasági értékeit megjelenítő molinó előtt helyezkedtek el.
Az interaktivitás jegyében az érdeklődők kézbe vehették a Hajdú Látogatóközpont néhány 17. századi fegyvermásolatát, szemrevételezhették a hajdúk női és férfi viseleteit, fényképezkedhettek Bocskai István koronás portréjával, a kalandvágyók pedig egy 15 kérdésből álló hajdúkvíz segítségével tesztelhették tudásukat, vagy kísérletet tehettek a megyei kirakó darabjainak összeillesztésére.
Az október 1-én és 2-án megrendezett Nemzeti Vágta nagydöntőjének győztese Őcsény képviseletében Németh János és Galaxy lova lett, a kishuszárok viadalát Harsányi Viktória és lova, Kassim nyerte meg. A vasárnapi telt házas lelátókon olyan számokat is végigkövethetett a közönség mint a szimultán díjugratás vagy a kocsitoló verseny, de a Győri Ördöglovasok és a Kassai Lovasíjászok is különleges produkcióval készültek az évfordulóra. A hétvégét a gyönyörű méneshajtás programja zárta, a szilvásváradi ménessel. A programok közötti szünetben a Szépművészeti Múzeum Matisse-kiállítása, valamint a Városliget új ékességei, a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza is sok érdeklődőt vonzott.