Örömbringázás: ezen a nyáron Magyarországot járta körbe a debreceni túrakerékpáros

---

Debrecen – Idén nem voltak nagy tervei, de mégsem maradt otthon Erdélyi Zsolt. Ezúttal rövid, alig háromhetes kalandra vállalkozott. S aki követné példáját, annak hasznos tanácsokkal szolgál. Interjú.

---

Merre járt, hogy jött az ötlet, mi vitte rá, hogy korábbi nagy kalandjai után újra nyeregbe pattanjon? Az ismert debreceni túrakerékpárossal beszélgettünk.

Két éve Magyarországot járta körbe Erdélyi Zsolt

Dehir.hu: Kipihente az utolsó nagy biciklitúrát? 

Erdélyi Zsolt: Szerencsés alkat vagyok, nem igazán kell pihennem egy-egy nagy bringás utazásom után. Az úton töltött idő nekem akkora szellemi és fizikai feltöltődést jelent, hogy az maga a pihenés és kikapcsolódás.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezeken a több ezres vagy akár a tavalyi tízezer kilométeres, embert próbáló, Európát az egykori vasfüggöny határán átszelő túrán mindig minden flottul ment volna. Belekerülhet az ember rendkívül nehéz vagy akár veszélyes helyzetekbe is. Általában innentől szokott kezdődni az utazás kalandos része. De ilyen esetekben számít igazán az utazás megkezdése előtti felkészülés, a nyelvtudás vagy a korábbiakban már megszerzett túrabringás tapasztalat. 

A Vasfüggöny-expedíció egyébként még nem csengett le, folyamatosan dolgozunk a leforgatott filmes anyagokon – ez a munka akár 2-3 évig eltarthat.

A hazaérkezésem utáni 9-10 hónapban 16 előzetes kisfilmet készítettünk az útvonalban található országokról, illetve szakaszokról.  Mivel neves televíziók is érdeklődnek a filmek iránt, így az utómunkálatokon már minden tekintetben jól felkészült stáb dolgozik. Nagyon fontosnak tartom, hogy megfelelő szakmai hozzáértéssel és rendkívüli körültekintéssel készüljön el ez a dokumentumfilm-sorozat. Természetesen ezeket a kritériumokat akkor is szem előtt tartanám, ha nem lenne televíziós felkérésünk a filmek bemutatására: fércmunkát vagy összecsapott, hozzá nem értő vágásokkal, szörnyű hangfelvételekkel, vagy akár lopott drónképekkel készült filmeket, ahol húsz percekig az üres aszfaltot mutatjuk inkább nem fogunk kiadni. Mert sajnos ilyenekre is nagyon sok példa van...

Dehir.hu: Az idei év ha túrakerékpáros tervekben nem is, de nem várt meglepetésekben bővelkedett. Hogy élte meg a karanténos időszakot?

Erdélyi Zsolt: Ebben a kérdésben is viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis ha nem vagyok úton, akkor eléggé bezárkózó és otthon ülő típus vagyok. Ezért ez az időszak nekem nem okozott túl nagy törést, legalább tudtam foglalkozni a felgyűlt és régóta halogatott internetes munkáimmal. 

Ugyanakkor a szabadban végezhető sporttevékenységet sohasem tiltották a hivatalos szervek, így a túrakerékpározást sem. Ezért ebben az időszakban a párommal sokszor bringáztunk kisebb-nagyobb távokat Debrecenhez közeli helyeken.  

Dehir.hu: Erre az évre nem tervezett nagy utazást, mégis nyeregbe pattant. Hiányzott a mozgás, az utazás, a kaland? 

Erdélyi Zsolt: Egyrészt igen, volt egy kisebb űr bennem a tavalyi nagy túra és az idén tavaszi járványhelyzet otthon ülős időszaka után. Másrészt régóta érett már a terv, hogy ismét hazai utakon tekerjek, ugyanis az utóbbi években csak külföldi országokban jártam.

Dehir.hu: A hónapokon át tartó utazásokhoz képest viszonylag visszafogott volt ez a túra, ám azért egy háromhetes kirándulás sem kevés. Merre járt?

Erdélyi Zsolt: A nagy bringás utazásaimhoz képest ez a közel három hét és kétezer kilométer eltörpült, akár villámtúrának is nevezhetném. Itthoni barátaimtól, de a blogom követőitől is kaptam menetrendszerűen a poénokat, hogy ez nekem olyan táv, mintha ők bringával elugranának a legközelebbi boltba. 

Tizenkilenc nap alatt körbementem Magyarország határain, néhol tényleg egészen pontosan a választóvonalakon, vagy úttalan utakon bringáztam.

A blogomon párszor viccelődtem is azzal, hogy egyik lábam Magyarországon, míg a másik például Ukrajnában volt egy adott pillanatban. Utólag azért végiggondoltam, hogy ez a helyzet annyira nem is volt veszélytelen, mert az útlevelemet nem vittem magammal és Ukrajna mostanában piros besorolást kapott a járványhelyzet miatt. Néztem volna nagyot, ha lekapcsolnak az ukrán határőrök, de szerencsére a kutya sem volt kíváncsi rám. 

Dehir.hu: Volt bármi vezérelve? Mit szeretett volna megnézni? 

Erdélyi Zsolt: A mostani országkör túrám alapja a 2014-ben, másfél hónap alatt teljesített 4400 kilométeres Országos Kerékpáros Körtúra, vagy rövidített nevén az OKKT volt. Ez egy hivatalosan kijelölt útvonal, a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége (MKTSZ) által kiírt teljesítménytúra, mely során fel kell keresni több mint 100 ellenőrzőpontot és a szervezet hivatalosan kiadott túrafüzetébe begyűjteni egy-egy pecsétet ezeken a helyeken. A teljesítésért pedig természetesen megkaptam az emlékplakettet és oklevelet is. 

Szóval, a mostani túra ennek az útnak a kivonatos változata volt, és ezért az „Országos Körtúra Újratöltve 2020” elnevezést adtam neki, utalva a hat évvel ezelőtti teljesítményemre. Nem volt előre betervezett cél, úgy voltam vele, hogy ami az utamba kerül múzeum, látványosság, vagy érdekes hely, akkor azt megnézem, amennyire az időm engedi. 

Ezt a túrát kifejezetten örömbringázásnak, vagy ha úgy tetszik nosztalgiázásnak szántam. Egyszerűen csak hagytam, hogy a napok sodorjanak magukkal.

Az út közbeni akadályokat is abban a pillanatban oldottam meg, amikor felmerültek. Úgy indultam el erre a karikára, hogy tudtam, hogy útközben még dolgozni is fogok az internetes vállalkozásaimmal.         

Dehir.hu: Egyedül vagy társaságban vágott az útnak?

Erdélyi Zsolt: Egyedül indultam, de ahogy minden utazásom alkalmával, most is meg volt hirdetve a blogomon, és csapódhattak hozzám túratársak rövidebb szakaszokra. Ezzel a lehetőséggel többen is éltek, így volt néhány alkalom, amikor nem magányosan tekertem. 

Dehir.hu: Mi volt a legkellemesebb és a legkellemetlenebb élménye?

Erdélyi Zsolt: Szerencsére nagyon sok kellemes élményem volt, ezek közül egyet kiemelni szinte lehetetlen. Viszont ami nagyon megtisztelő volt, hogy a szállásaim nagy része meghívásos alapon történt. A közösségi felületeimen sokan követték az eseményeket és így szinte minden napra volt valamilyen felajánlásból szállásom.

Fertődön egyenesen egy túrakerékpáros konferenciába csöppentem, és az eseménynek helyt adó Rábensteiner Panzió tulajdonosai nemcsak szállást, hanem teljes ellátást is biztosítottak az ott tartózkodásom ideje alatt. De meg kell említenem többek között a sátoraljaújhelyi T-Boy, az esztergomi Sportalsó rock klubok, vagy a tompai Sportcentrum vezetőit is, mert ők is nagyon segítőkészek voltak.

A legkellemetlenebb része a túrának az első héten volt, mert az időjárás nem volt túl kegyes hozzám. Rendkívül viharos szelek, nagy esőzések voltak. Már az első napon egy felázott földútra tévedtem, pedig éreztem, hogy kerülőutat kellene választanom és ebből még baj lehet. Mint mindig, az első gondolat a legjobb, mert aztán persze 8 kilométert kellett tolnom a sárban a bringát. A fékbowdenek rendesen meg is kapták a kiképzést, később szervizbe is kellett mennem, olyan állapotba kerültek.

De ahogy az előzőekben említettem, mivel az egész túrát nosztalgiának és “jutalomjátéknak” tekintettem, így szerencsére ezen a kellemetlenségen is nagyon hamar átlendültem.    

Dehir.hu: Az idei évről sokszor elhangzott, hogy ez a hazai turizmusé lesz. Hogy látja? Felkészültek vagyunk, mi kirándulók, s maguk a a vendéglátók, a turizmusból élők?

Erdélyi Zsolt: Őszintén szólva, én úgy látom, hogy egyik fél sem teljesen felkészült, persze tisztelet a kivételnek. És sajnos azt kell mondanom, hogy ez nem feltétlenül a járványhelyzet hozadéka. Úgy érzem, elég erős összehasonlítási alapom van, hiszen keresztbe-kasba bejártam már a világot, és nagyon sok kultúrát, népet, országot megismertem az évek alatt – és nem csak bringával.

Kezdem a kirándulókkal. De még egyszer hangsúlyozom, hogy tisztelet a nagyon is gyakori kivételnek, de számtalanszor látom a hangoskodó, szemetelő, berúgott társaságokat egy-egy kiemelt, zsúfolt turisztikai helyszínen.

Külföldön is egyből ki lehet szúrni a magyar, vagy a kelet-európai turistát. Sajnos, honfitársaink egy része egészen egyszerűen nem tud viselkedni.     

A vendéglátók részéről sok pozitív és haladó példát, erősen javuló tendenciát látok a kiszolgálási színvonalban az előző évekhez, vagy évtizedekhez képest. De sok esetben még mindig tátongó űr van a nyugati országok és a hazai vendéglátói szintek között. Nem célom, hogy megbántsak bárkit is a helyi turisztikai ágazatokban, de a magyar árak bizony már sokszor verdesik a nyugati szintet. Így elég nehéz itthon tartani a turistát. Ezért teljesen érthető számomra, hogy nyáron mindenki lehúz a horvát tengerpartra és nem a Balatont választja.     

Dehir.hu: Ha valaki hasonló utazásra adná a fejét, mit tanácsol neki, mire figyeljen? Vagy mikor felejtse el, hogy elinduljon?

Erdélyi Zsolt: Egy bringatúrán kitárul a világ a szemünk előtt. Sok apró részletet fedezhetünk fel, és ezeket autós utazáskor nem fogjuk látni, mert vannak olyan eldugott kis helyek, amiket egészen egyszerűen más járművel nem is tudunk megközelíteni. Rendkívül sok természeti csoda van Magyarországon is, nem kell feltétlenül külföldre rohannunk egyből.

A fokozatosság elvét kell betartani a megtett kilométerekben. Érdemes kicsiben, pár száz kilométeres, pár napos túrával kezdeni és ezt fokozatosan emelni. Amikor már úgy érezzük, hogy mind fizikailag, mind mentálisan készen állunk hosszabb útra, akkor vágjunk bele. 

Aki most szeretne belekezdeni a bringatúrázásba, annak azt tudom javasolni, hogy először a szűkebb, majd a tágabb környezetét próbálja két keréken megismerni. Utána következzen az ország bejárása, és majd csak ezek után menjen külföldre.

Mivel elég erősen lokálpatrióta vagyok, azt vallom, míg a saját szülőhazáját nem ismeri az ember, addig inkább ne utazzon más országokba. Nem egyszer tapasztaltam, hogy magyar túrakerékpárosok, mikor külföldön kérdezték őket a saját hazájuk nevezetességeiről, csak hebegtek-habogtak.

A nyelvtudásról nem is beszélve. Rendkívül kínosak tudnak lenni ezek a szituációk, és sajnos ilyen esetekben megint nem a jó hírünket visszük a világba.      

Ami még fontos, hogy ne értékeljük túl a technikai és anyagi lehetőségeinket. Egyesek minden komolyabb felkészülés nélkül vágnak neki a külföldi bringás utazásuknak, és aztán szépen be is ragadnak az út
során. Elfogy a pénzük és ilyenkor se előre se hátra, nem tudják folytatni az utat. Nem egyszer látom az anyagi támogatásért esdeklő, felkészületlen figurákat, akik hosszútávon magára a túrabringás tevékenységre is nagyon rossz fényt vetnek. 

De szerencsére azért több pozitív példa is van. Ugyanis a túrabringás arcok között, mint minden más sportágban, kezdenek feltűnni  a nagy követőbázissal vagy akár szinte már rajongókkal rendelkező szereplők, akik igazán figyelemreméltó, komoly teljesítményeket mutatnak fel évről-évre. Mi azért mutatjuk meg magunkat és teljesítményünket, vagy dokumentáljuk útvonalainkat és tesszük ingyenesen elérhetővé adatbázisunkat, hogy széles rétegeknek adjunk motivációt a mozgásra és a bringázásra.

Aki többet szeretne olvasni Erdélyi Zsolt útjairól, itt, itt, itt és itt teheti meg!