Orendi Mihály lemondott az úszószövetségben betöltött tisztségéről
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.04.13. 08:15 | Frissítve: 2016.04.13. 08:19
A Magyar Úszó Szövetség elnökéről az áprilisi közgyűlésnek kellene döntenie, mondta a HVG-nek Orendi Mihály, a szakszövetség ellenőrző testületének volt elnöke.
Az egykori debreceni sportvezető azt is elárulta, januárban írásban lemondott a testület irányításáról, így az ő pótlását is meg kell oldani, mert anélkül nem működik törvényesen a szövetség.

Kiss László-ügy, a 80-as évekből előkapart doppingügy, és még ki tudja, mi van előkészítve. Egyre-másra jelennek meg a sajtóban az úszósporttal kapcsolatos kínos ügyek, pár hónappal a riói olimpia előtt. „Kinek az érdeke, hogy egyszerre annyi év távlatából ezeket a nyilvánosságra hozza?” - ez az, ami elmondása szerint leginkább érdekli Orendi Mihályt, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) Ellenőrző Testülete volt elnökét, aki a HVG kérdésére nem tagadta, benne is megfordult, hogy Gyárfás Tamás elnök ellen megy az egész.
Ez szigorú magánvéleményem, de Gyárfás Tamás helyében én bizalmi szavazást kérnék magam ellen az április végi éves közgyűlésen, szigorúan titkos szavazással, mondta Orendi, aki megerősítette azt az információnkat, hogy az elmúlt év végén szóban lemondott a szövetség ellenőrző testületének a vezetéséről, amelyet ez év elején írásban is megerősített, így az áprilisi közgyűlésen tisztújításra is szükség lesz ezen a poszton. „Abban egyeztem meg az elnök úrral, hogy lemondásomat a közgyűlésen jelentik be, ahol új napirendi pontként a tisztújítás elrendeléséről is dönthetnek majd.”
Orendi úgy került a sportág közelébe, hogy a Debreceni Sportcentrum vezetőjeként sokat tett a 2007-es debreceni úszó Eb sikeres megrendezéséért. Jelenleg a Magyar Országos Korcsolya Szövetség ügyvezető igazgatója, ahol Kósa Lajos az elnök.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)