Olyan vidéken teker a debreceni bicajos, ahol nem megy le a nap
Szerző: Szénási Miklós | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.06.08. 10:00 | Frissítve: 2019.06.08. 10:03
Debrecen – Norvégia, Finnország, Oroszország után Észtországba érkezett Erdélyi Zsolt, aki egy 12 ezer kilométeres útra vállalkozott.
Erdélyi Zsolt, a debreceni túrakerékpáros májusban újabb nagy kalandra indult: 12 ezer kilométeres útra, az egykori vasfüggöny határvidékének kerékpáros bejárására vállalkozott.

Az orosz-norvég határtól, Kirkenesből indult a nagy túra, ahol májusban még kemény mínusz fokok voltak. Nagyjából 25-28 kilónyi csomagot kell magával cipelnie, hiszen gyakorlatilag téli és nyári ruhára is szüksége volt illetve van.
Erdélyi Zsolt útja az EuroVelo13 vonalán halad ez az EuroVelo nemzetközi kerékpáros úthálózat tizenharmadik vonala, s egyike annak a három útvonalnak, amely Kirkenesből az egykori vasfüggöny mentén Bulgáriába tart és Magyarországon is áthalad.
A debreceni túrakerékpárossal telefonon beszéltünk. Mint elárulta, már a negyedik országba érkezett: Norvégia, Finnország, Oroszország után Észtországba. Ritka helyzetben értük el, épp pihenőnapot tartott ugyanis. Összegyűlt ugyanis annyi felvétel, fotó,videó, hogy átküldje ezeket a kollégáinak – árulta el.
– Nagyon jó helyet találtam, igazi falusi környezetben, egy kellemes hostelben szálltam meg, ahol mosógép, konyha, közösségi terek, erős wifi is a rendelkezésemre áll. Szerencsére most már kezd kialakulni a jó idő, 20-22 fokok vannak, így hazapostázom a téli ruházatot és váltok a nyárira.
Innen Tallinba utazik tovább Erdélyi Zsolt, ami egy igazán fantasztikus hangulatú hely, itt soha nem megy le a nap: 11-kor kezd sötétedni, hajnal 3-kor meg világos van – mondja. Zsolt tesz egy kirándulást Helsinki felé, majd hétfőtől folytatja az utat: Lettország és Litvánia következik.
Kérdésünkre, nem zavarja-e az egyedüllét mosolyogva mondja: megszoktam.
– Finnországban is találkoztam egy túrakerékpáros sráccal, Oroszországban, Szentpétervár előtt is csapódott hozzám egy bicajos, egy ideig együtt haladtunk, váltottunk pár szót.
Amikor arról faggatjuk, milyen érdekes sztorikban volt eddig része, elmondja, hogy sok van, viszont nem akarja lelőni előre a poénokat, mert ebből majd egy könyv születik. Egy színes történetet azért megosztott a Dehir olvasóival.
- Átjöttem az orosz-észt határon, és Narva (egy észt határváros) mellett találtam egy táborozásra alkalmas helyet. Éjjel 11 lehetett, felállítottam a sátrat és teát melegítettem a gázfőzőn. Alig telt el fél óra, máris megjelent egy terepjáróval két határőr. Kérdezték, ki vagyok, mi vagyok, mit kerestek itt. Mutattam, hogy biciklizek, sátrazok. Először nem is látták a sátramat, olyan szépen el tudtam rejteni... Alaposan leellenőrizték az útlevelemet, megkérdezték, hogy Magyarországról jöttem-e, mire mondtam, hogy nem, de magyar vagyok, és Norvégián át érkeztem ide. Utazásom végcélja pedig Bulgária, a Fekete-tenger vidéke. Ekkor mondták, hogy rendben van, nyugodtan maradhatok itt, hiszen ez egy szabad ország, csak alapvetően nem túl jó helyet választottam a sátrazáshoz, mert ez egy határövezet.
A határ közelsége nem csak itt volt hangsúlyos.
- A Finn-öbölnél például visszafordítottak Szentpétervár után, mert egy katonai övezetbe keveredtem, szerencsére csak tízegynéhány kilométert kellett kerülnöm. Itt szinte folyamatosan járkálnak a helikopterek, a katonai járművek, érződik a határvédelem, ami egyébként szigorú, de barátságos alapvetően.
Erdélyi Zsolt eddig 2300 kilométert tett meg bő harminc nap alatt. Az út nagyobb része még előtte áll, hiszen a tervek szerint szeptember 1-én érkezik majd haza.

Aki szeretne Erdélyi Zsolt mellett haladni egy darabig, az közel két hónap múlva megteheti: augusztus elején a magyar szakaszra kifejezetten szervezett formában lehet majd csatlakozni. A Debreceni Navigátor Túraklub vezetője, Barna Erzsébet várja a jelentkezéseket.
A magyar szakaszhoz való csatlakozás részletei
Időpont: 2019. augusztus 3-12. Útvonal: Rajka - Röszkei Határátkelő. Táv: kb. 800 km
Jelentkezés: Barna Erzsébet / Navigátor Debreceni Túra Klub
Tel.: +36 30 942 8778 • E-mail: barnabobe@gmail.com
Az útvonal által érintett országok: Norvégia, Finnország, Oroszország, Észtország, Lettország, Litvánia, Kalinyingrád (Oroszország), Lengyelország, Németország, Csehország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Macedónia, Görögország, Törökország.
További részletek az útról itt, itt és itt találhatók! Erdélyi Zsolt útját pedig itt lehet majd térképen kísérni!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)