Női kézilabda BL: nagy bravúr lenne a Lokitól a németek nemzetközi bajnokcsapatának legyőzése
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2023.09.22. 08:45 | Frissítve: 2023.09.22. 13:36
Debrecen - Jön a második hazai Loki-meccs a Bajnokok Ligájában. A bukaresti sztárokat is legyőző Bietigheim gárdájával küzdhetnek meg vasárnap Vámos Petráék.
A nagyszerű hangulatú IK Sävehof elleni hazai rajt és a Győrben elszenvedett vereség után harmadik Bajnokok Ligája meccsére készülhetett a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata. Ezúttal a bombaerős német Bietigheim lesz a Loki ellenfele a Hódosban.
Ami az aktuális riválist illeti, a Bietigheim nem mindennapi sorozattal büszkélkedhet. Játékerejüket jól mutatja, hogy az idén a Fradi elleni február 4-én elszenvedett budapesti vereség óta 24 győzelmet arattak és csak egyszer kellett beérnük döntetlennel. A csapat veretlensége a hazai porondon pedig már 77 (!) mérkőzés óta tart.

A Bietigheim eddigi két Bajnokok Ligája meccsén először mérsékelt teljesítménnyel is nyert idegenben a Buducnost csapata ellen.
Azonban jött a nagy dobás: a mérkőzés nagy részében vezetve, biztosan legyőzték hazai pályán a CSM Bucuresti-et.
A sztároktól hemzsegő nemzetközi sztárgárda rengeteg hibával játszott, ebben legnagyobb ászuk, Neagu is „jeleskedett”.
A németek bravúrsikerének egyik letéteményese a brazil kapus, Gabriela Moreschi volt, aki elképesztő módon 18 védést produkált, így aztán mostanában a BL-ben kiszorította a csapatból a gárda egyik magyarját, Szikora Melindát. A mezőnyjátékosok közül pedig a Belgiumban született, de már régóta német válogatott Xenia Smits volt a húzóember. Így aztán a hétvégén a Hódosban fellépő Bietigheim önbizalommal telve léphet pályára a Loki ellen.
De kik is alkotják rajtuk kívül a német bajnokcsapatot? A németeken kívül kilenc (!) ország képviselői. Például a Győrből hozzájuk igazolt Faluvégi Dorottya, aki jól illeszkedett be új csapatába. Rajta és Szikorán kívül is jócskán vannak külföldiek a keretben. Ott van például a hatalmas termetű spanyol beálló, Kaba Gassama, a horvát Klarta Birtic, a holland Inger Smits, a lengyel Karolina Ludlacz-Gloc, a dán Anne Johansen és a cseh Veronika Malá. Svédországot Isabelle Andersson és Sofia Hvenfelt képviseli. Ott van a keretben még további két holland játékos, a világbajnoki arany és ezüstérmes, jövőre Győrbe szerződő átlövő, Kelly Dulfer, illetve a Fradiban és Siófokon is szerepelt Danich Snelder, de ők az idén még nem tudtak hozzájárulni csapatuk sikereihez.
Ami a DVSC Schaeffler illeti, a csapatnak a dunaújvárosiak hozzájárulása miatt nem kellett a héten utazni, így hazai pályán játszották le bajnoki meccsüket. A találkozó jól szolgálta a ráhangolódást, hiszen a Loki a meccsen jól működött támadásban és védekezésben egyaránt még úgy is, hogy Szilágyi Zoltán vezetőedző keveset játszatta a szokásos kezdőcsapat tagjait. Ám Gabrijela Bartulovic a kapuban megmutatta, hogy lehet rá számítani és roppant agilis volt Jovana Jovovics és Hámori Konszuéla is.

Persze a Bietigheim más kategóriát képvisel mint a DKKA, így aztán nem kis bravúr lenne a pontszerzés, vagy az esetleges győzelem ellenük.
Ahhoz pedig mindenkitől a tudása legjava kellene kihagyások nélkül. A hatvan perces koncentrációt pedig egy Bietigheimnél jóval gyengébb csapat ellen sem könnyű fenntartani.
A mérkőzés szeptember 24-én szokatlan időpontban, 14 órakor kezdődik a Hódosban. Ám aki a Loki múltjának nagyjait is szeretné köszönteni, annak korábban kell érkeznie, mert
13.15-kor avatják fel a klub halhatatlanjainak tiszteletére készített dicsőségfalat, illetve köszöntik is a Loki jelenlévő legendáit.
Egy okkal több tehát, hogy minél több szurkoló legyen vasárnap a Hódosban...