Nem kímélték a Loki kézilabdásai az egri amazonokat – fotókkal
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.10.19. 19:40 | Frissítve: 2018.10.20. 00:35
Debrecen - Hozta a kötelezőt, s a várakozásnak megfelelően könnyed győzelmet aratott a DVSC-Schaeffler az újonc hevesiek ellen.
Úgy tűnik, az idei bajnoki pontvadászat első felében a Fradi elleni idegenbeli vizittel túl van a legnehezebb meccsein a DVSC Schaeffler női kézilabda csapata. Az esztendő hátralévő öt mérkőzésének mindegyikén ugyanis reális az esély a debreceni sikerre.

Tóvizi Petra ezúttal 4 gólig jutott (Fotó: Gurbán György)
Ezek közül az elsőn volt volt talán a legnagyobb, hiszen október 19-én, este hattól az Eger csapatát fogadta a Loki, az újoncok pedig ezidáig nem szereztek egyetlen pontot sem az élvonalban.
A vendégek találata nyitotta meg a meccset, s noha azonnal fordított a Loki, az első negyedórában tartotta magát az egri gárda. Aztán 6-5 után volt egy komoly debreceni erődemonstráció, s a 23. percben már 13-7-re vezetett a DVSC. A folytatásban Tóvizi zsinórban három találatot ért el, s félidőre is megmaradt a hat gólnyi különbség.
A szünet után Bulath vezérletével egyre jobban elhúzott a DVSC. A 43. percre alakult ki a közte tíz (25-15), időt is kért Debre Viktor, az egriek edzője, hogy rendezze a sorokat. Sikerült is, hiszen a mérkőzés hátralevő időszakában nem nőtt a Loki előnye, sőt a lelkes hevesieknek sikerült is valamennyi kozmetikázniuk az eredményen. Nagy szerepet játszott felzárkózásukban a remek jobbátlövő Kobela Tamara, aki hét góllal zárta a meccset.
Női kézilabda NB I
DVSC-SCHAEFFLER– ESZTERHÁZY SC 32–25 (16–10)
Debrecen, 1050 néző. Vezette: Hantos, Rózsahegyi
DVSC: Triffa – Varsányi 3, Zamfirescu 1 (1), Bordás 1, Deszpotovics 5, BULATH 7 (4), Vantar-Kelemen 3. Csere: Oguntoye, SZABÓ D. (kapusok), KOVÁCS ANNA 7 (2), TÓVIZI 4, Szabó P., Borgyos 1, Arany. Edző: Pal Oldrup Jensen
EGER: Győrffy – Bocsi 2, Hanczvikkel, Petrovics 3, Sári 2 (1), KOBELA 7, Buzsáki 5.
Csere: Leiner, Tóth A. (kapusok), Bíró E., Juhász R. 1, Sallai 2, Brettner, Borbély M. 3. Edző: Debre Viktor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 16. p.: 8–5. 24. p.: 13–6. 28. p.: 14–10. 32. p.: 16–12. 40.p.: 23–15. 43.p.: 25–15. 50.p.: 27–20. 54.p.: 29–24.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 9/7, ill. 1/1.
MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen: – Az eredménnyel elégedett vagyok. Védekezésben azt csinálták a játékosok, amit kértem, s akadt néhány jó támadásunk is
Debre Viktor: – Egy kiváló együttes dolgát sikerült megnehezítenünk. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, de más szinten jár a Loki, mint mi. Szoknunk kell a Hódos Imre Sportcsarnok ilyesfajta légkört ez sok játékosunknak új volt. Talán a védekezésünk, és a kapusteljesítményünk lehetett volna jobb, de összességében nem lehet okom panaszra.
További eredmény:
Moyra-Budaörs - MTK Budapest 30-30 (12-14)
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)