Négyezer kilométert már letekert a debreceni túrakerékpáros

---

Debrecen – Körbebiciklizi a hajdani Nagy-Magyarországot Erdélyi Zsolt. Kárpátalja és Erdély után a Délvidék következett, majd Szerbia, Bosznia Horvátország. Mint elárulta: kevés helyen értik a magyar szót. Interjú.

---

Erdélyi Zsolt, a debreceni bicajos nem beszél csak úgy a levegőbe. Mint azt korábbi cikkeinkben írtuk, tavaly nem mindennapi teljesítményt hajtott végre: az ország valamennyi régióját átszelve mindössze 44 nap alatt 4.327 kilométert kerékpározott le. Idén úgy döntött, még nagyobb útra indul, és körbetekeri a hajdani Nagy-Magyarországot. (Ez azért a mai helyzetet ismerve nem egészen veszélytelen vállalkozás.) Ezúttal nem csupán növelte a távot Erdélyi Zsolt – immár 6 ezer kilométerről van szó! –, de  útitársat is keresett és talált. A sombereki Antal Bélával vágtak bele a nagy kalandba. Arról, hogy a 10 országot átívelő, határ menti utazásra hogyan készült a debreceni bicajos, itt olvashatnak. Előző cikkünkben beszámoltunk róla a Dehir.hu olvasóinak, hogy kezdődött az utazás, hogy haladt a két kerós. A kárpátaljai kalandokról, s arról, hogyan indult az erdélyi túra, itt lehet olvasni.

A napokban újra sikerült elérnünk Erdélyi Zsoltot, aki – mint azt korábban írtuk – még meg is sérült az út során, és egészségügyi ellátásra szorult.

Dehir.hu: Meggyógyult, rendbe jött azóta?

Erdélyi Zsolt: Ahogy korábban írta a Dehir.hu is, sajnos a túra kezdetén, már a negyedik napon – még Kárpátalján – megsérült a bordám. A nem múló fájdalom miatt jóval később mégis orvoshoz kellett fordulnom. Kolozsváron sikerült megröntgeneztetni magam, és gyógyszereket felíratni, amiket aztán be is szedtem. Azóta sokat javult az állapotom, a kezdeti nagy fájdalmak már elmúltak, de sajnos még mindig nem tudok a bal oldalamon aludni a sérülés miatt.

Dehir.hu: Amikor legutóbb, még szeptember 11-én írtunk az útról, akkor még Erdélyben tekertek. Mi történt azóta? Hogy halad a nagy utazás?

Erdélyi Zsolt: Úgy gondolom, hogy kisebb-nagyobb zökkenőktől eltekintve eddig jól alakult minden. Az első két hétben Erdélyben a magas hegyek és emelkedők miatt lassabb volt a haladás, de még így is bőven a tervek szerint megyünk.

Dehir.hu. Merre jártak azóta? Milyen vidékeken? Láttak-e igazán szép tájakat, városokat és falvakat?

Erdélyi Zsolt: Augusztus vége Kárpátalján telt, utána egy hosszú erdélyi menet következett 25 napig. Itt két nagy kitérő volt beiktatva a programba, az egyik Kolozsvár, a másik Arad felé. Sok nevezetességet sikerült megnéznünk – például Kolozsvár főterét a Mátyás lovasszoborral, a tordai Sóbányát, ami Ferenc József ideje alatt működöt. Nyergestetőn láttuk a Székely hadosztály emlékművét, és a 13 vértanú emlékművét is Aradon. A Kárpátok nehéz terep bringával, de a táj szépsége mindenért kárpótolt. A Kárpátok után a Zsil folyó völgye volt még kiemelkedően szép természeti látványosság, bár itt is akadtak nagy emelkedők. Erdély után a Délvidék következett, Szerbia és Bosznia, most jelenleg pedig Horvátország. Szerbiában szinte végig az EuroVelo6 bringaúton haladtam, ami a Duna mentén vezet, csodálatos környezetben, bár sokszor földutakon. Boszniában az Una folyó völgyében vezetett az út, ugyancsak gyönyörű környezetben. Jelenleg pedig a horvát tengerparton vagyok, szerintem ezt sem kell nagyon részleteznem, hogy milyen szép az Adria partvidéke.

Dehir.hu: Közben az időjárás is változott: gyakorlatilag nyáron indult a túra, most meg már ősz van, az éjszakák kifejezetten hűvösek. Hogy bírják?

Erdélyi Zsolt: Szeptember igazi kánikulában telt, nagyon sok kempingezéssel. Bár a Kárpátok legmagasabb részein volt, hogy hajnalra 7 fok környékére süllyedt a hőmérséklet... Most az utóbbi hét esős volt, így az éjszakák inkább panziókban teltek.

Dehir.hu: Mik a tapasztalatai, milyenek az emberek arrafelé, ahol jártak?

Erdélyi Zsolt: Az eddigi út során semmilyen igazán kiemelkedőnek mondható problémával nem találkoztam. Mindenhol barátságosak, érdeklődőek az emberek. Az eddigi országok közül Boszniát emelném ki, itt tapasztaltam az emberek részéről leginkább a nyitottságot és segítőkészséget.

Dehir.hu: A magyar nyelvvel mennyire lehet boldogulni a hajdani Nagy-Magyarországot körbetekerve?

Erdélyi Zsolt: Szomorú kimondani, de semennyire. Kárpátalján közvetlenül az anyaország határa mellett beszélnek magyarul, a történelmi határokon egyáltalán nem. Erdélyben két megyét, Hargitát és Kovásznát kivéve szinte alig-alig találkoztam a magyar nyelvet beszélőkkel. A többi országban pedig még elvétve sem. Sajnos, ez a szomorú igazság. A kommunikáció elsősorban angolul folyik, már amennyire beszélik az egyes országokban, mert ez is eléggé katasztrofális. Ukraknában és Romániában szinte egyáltalán nem. Szerbiában egy fokkal jobb a helyzet az angol nyelv terén, Boszniában és Horvátországban pedig kielégítőnek mondanám.

Dehir.hu: Volt már rá példa, hogy mondjuk egy román embernek kellett elmagyarázni, mi az út célja?

Erdélyi Zsolt: Néhány esetben próbáltam elmagyarázni, de nem jellemző. Romániában értik és ismerik a történelemnek ezt a részét – érthető okokból, hiszen a legnagyobb elcsatolt terület ott található. Más országban annyira nem jellemző, hogy értenék ezt a kérdést.

Dehir.hu: Az elmúlt hetekben óriási nyomás nehezedett Magyarországra a migránsok áradatának következtében. Az út során nem találkozott velük?

Erdélyi Zsolt: Mivel folyamatosan olvasom a hazai híreket, nagyon aggódtam is emiatt. De szerencsére sehol nem tapasztaltam még a legapróbb jelét sem a migráns hullámnak.

Dehir.hu: Mi volt az eddigi legjobb és legborzalmasabb élmény az út során?

Erdélyi Zsolt: Nagyon sok jó pillanat volt. Ha ki kellene emelni valamit, akkor az a fentiekben már emlegetett tájak szépsége, valamint az ugyancsak említett bosnyák vendégszeretet. A legborzasztóbb szót inkább legszomorúbbra változtatnám és ez is Boszniához köthető. Az Una folyó mentén a horvát határhoz közeledve döbbenetesek a délszláv háború maradványai, a kiégett és elhagyott épületek, a még fel nem szedett aknákat jelző vérvörös táblákon halálfejek, vagy az áldozatok emlékművei. Ahogy haladsz az úton jobbra a csodaszép azúrkék Una folyó, tele szebbnél-szebb vízeséssel, balra pedig ezek a vörös táblák. Közel 20 év után is mementója egy nagyon véres és brutális háborúnak. Nagyon szomorú, nyomasztó és egyben sokkoló volt!

Dehir.hu: Meddig tart még az út?

Erdélyi Zsolt: Túl vagyok a négyezredik kilométeren, és a 45-dik napon. A tervek szerint még több mint 20 nap és 2 ezer km van hátra.