Miriuta már nem kell: három hónap után jöttek rá, hogy másképp akarják
Szerző: kisvardafc.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.10.08. 17:34 | Frissítve: 2019.10.08. 17:42
Kisvárda - Három győzelem, egy döntetlen, négy vereség a mérleg. A tabellán hatodik szabolcsi klub kedden megvált nyáron szerződtetett edzőjétől.
Szombaton a szabolcsiak hazai pályán 3-3-at játszottak a Zalaegerszeg ellen. Kedden a Kisvárda Master Good csapatát üzemeltető Várda Labdarúgó Kft. vezetősége a kisvardafc.hu portálon az alábbi közleményben számolt be a szakításról:

„A mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontottunk vezetőedzőnkkel, Miriuta Lászlóval. Klubunk és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek, és elébe szeretnénk annak menni, hogy a felek között kialakult korrekt viszonyt a későbbiekben valami megfertőzze. A keddi megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy megköszönve Miriuta László nálunk végzett munkáját, elválnak az útjaink egymástól. Egyúttal ezzel is lehetőséget biztosítunk Miriuta Lászlónak, hogy a csapatunkkal elért jó eredményeket meglovagolva, a későbbiekben, akár már a közeljövőben új csapatot találjon magának. Ehhez és a további karrierjéhez is nagyon sok sikert kívánunk.”
Miriuta László ehhez annyit tett hozzá:
„Sajnálom, hogy így alakult, de szeretném megköszönni a lehetőséget, amit Kisvárdán kaptam. Sok sikert kívánok a továbbiakban a csapatnak és a klubnak is, kívánom a szurkolóknak, hogy a folytatásban is sok örömüket leljék a csapat szereplésében.”
A hét első, kedd délutáni edzését Kocsis János és az egykori lokista Bodnár László assisztensedzők valamint Szabó Attila kapusedző irányította.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)