Megverte az Arsenalt is, tornagyőztes a DEAC sétafocicsapata
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.10.03. 08:37 | Frissítve: 2023.10.03. 08:42
A csoportmérkőzések során még gólt sem kapott a Debreceni Egyetem együttese – közölte honlapján a DEAC.
Hétvégén játszotta első megmérettetését DEAC-színekben a sétafocicsapat. Az Abaújszántón rendezett torna nyolc együttes részvételével zajlott: a debrecenin kívül a helyi klub, illetve az Arsenal, a Ferencváros A és B csapata, a Hortobágy, a Miskolc és a Santa Monica gárdája küzdött a végső sikerért.

Fotók: DEAC
A sorsoláson a DEAC a Santa Monica, a Fradi B és az Abaújszántó együttesével a B csoportba került.
– Az első két csoportmérkőzés során alkalmunk volt megfigyelni az ellenfelek taktikáját. Ezt követően lépett csapatunk először pályára a Santa Monica ellen, és egy gól nélküli első félidő után a második játékrészben megszereztük a vezetést. Ez megadta a lökést, és
innentől veretlenül, sőt kapott gól nélkül meneteltünk a döntő felé. A fináléban az A csoport első helyezettjével, az Arsenallal találkoztunk, és szoros meccsen 2-1-es győzelmet arattunk.
Gratulálunk a felkészítőknek és a csapat tagjainak a szép eredményhez, valamint köszönet a helyi szervezőknek a szeretetteljes vendéglátásért! – összegzett Milne Henrietta, a DEAC sétafoci-szakosztályának vezetője.
Sétafocitorna, Abaújszántó
Csoportmeccsek
Santa Monica–DEAC 0-2
DEAC–FTC B 3-0
Abaújszántó–DEAC 0-3
Döntő
Arsenal–DEAC 1-2