Még várni kell a debreceni csodára – kikapott a Vasastól a DVSE
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.03.03. 19:08 | Frissítve: 2012.03.04. 15:03
Debrecen – Mindössze három gólt sikerült lőni a világ egyik legjobb csapatának, miközben csak Boskovics négyszer vette be a debreceni kaput.
Dupla forduló várt a héten a debreceni vízilabdázókra az élvonalbeli bajnokságban. Gyöngyösi András tanítványai szerdán idegenben sima meccsen győzték le a sereghajtó OSC csapatát, szombaton viszont a világ egyik legerősebb csapatát, a Bajnokok Ligájában is vitézkedő Vasast fogadták.

A Debrecen jó pár nagy csapattal tudott szoros meccset játszani a közelmúltban, így most abban bíztak, meg tudják lepni több olimpiai bajnokot (Kiss Gergely, Steinmetz Barnabás, Steinmetz Ádám) is soraiban tudó Vasast.
A meccs azonban nem úgy indult, ahogy azt Varga Tamásék és Debreceni Sportuszodába szép számmal kilátogató közönség remélte. Az első negyedben a Vasas horvát gólzsákja, Boskovics kétszer is bevette a debreceni kaput. Hogy nem többször, az Mitrovicsnak köszönhető, a DVSE kapusa számos bravúrt bemutatott, de igazán jól védett a Vasas hálóőre is.
Persze nemcsak a Vasasnak, a Debrecennek is van olimpiai bajnoka; Varga Tamás szerezte a hazaiak első találatát a második negyedben. Sőt, Simon Adrián találata révén a félidőt követően sikerült egyenlíteni is. Ekkor azonban a Vasas percei következtek, megint Boskovics volt megállíthatatlan. Mivel a horvát újra két gólt lőtt, a Debrecen újra futhatott az eredmény után. A negyed végén elúszni látszott a meccs, mivel Steinmetz Ádám is betalált.
Az utolsó játékrészben sem potyogtak a gólok, a negyed felénél Katonás Gergely négyre növelte a Vasas előnyét, s mivel Vámos Márton is betalált, a Debrecen már csak a szépítésre játszhatott. Ez össze is jött, bő húsz perces debreceni gólszünet után Misicsnek sikerült bevennie a Vasas kapuját. Sajnos azonban nem ez volt az utolsó gól, a kegyelemdöfést Vörös Viktor vitte be a Debrecennek, így most is elmaradt a bravúr. Az azért sokat elmond a meccsről, hogy a hazaiaknak 13 emberelőnyös helyzetből egyet sem sikerült gólra váltani. A DVSE továbbra is a hatodik helyen áll a bajnoki tabellán.
A debreceni vízilabdázók szerdán a nyolcadik helyen álló Szentes otthonában javíthatnak.
Gyöngyösi András: Több olyan csapatnál dolgoztam korábban - mint például a Szeged és a Fradi - ahol ugyanígy kisebb volt a csapat költségvetése. Velük egyszer-egyszer sikerült elcsípni egy nagycsapatot, a Debrecennel viszont valamiért nem jön össze. Rendet kell tenni pár játékos fejében, de jön még ide a Fradi, az Eger, a Szolnok, s bízom benne, hogy meg tudjuk őket lepni.
Földi László: Az elején nagy taktikai csatát vívott a két csapat, s kevés gól esett. A második félidőben azonban sikerült a magunk javára fordítanunk a mérkőzést a szívósan védekező Debrecen ellen. Nem véletlen, hogy az első négy gólunkat Boskovics lőtte, hiszen ő a horvát válogatott csapatkapitánya, de nyilvánvalóan egy meccset nem egy ember nyer meg egyedül.
A debreceniek Vasas elleni találkozóját a Debrecen Televízió vasárnap este 20 órától felvételről közvetíti.
Debrecen - Vasas: 3-8 (0-2, 1-0, 1-3, 1-3)
Debreceni Sportuszoda
Debrecen: MITROVICS – Létay, Halek, Misics 1, Varga 1, Tóth Z., Bugajcsuk, Kistamás, Hegedűs, Zoufal, Simon 1
Vasas: NAGY V. – Decker Á., BOSKOVICS 4, Katonás 1, Fazekas, Vörös V. 1, Kiss G., Vámos M. 1, Brguljan, Fülöp B., Steinmetz B., Takács B., Steinmetz Á. 1
Emberelőny / Gól: 13/0, ill. 7/1
Büntető / Gól: 0/0, ill. 1/1
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)