Magyar Kupa: az első félidőben skálázott, azután gálázott a Loki – fotókkal, videóval
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2023.02.15. 18:45 | Frissítve: 2023.02.16. 01:43
Debrecen - Csak az első félidőben tudta tartani a lépést a Lokival a Dunaújváros, a folytatásban aztán időnként remekelt a hétvégére készülő DVSC Schaeffler.
A bajnoki pontvadászat és az Európa-liga után elindult a Magyar Kupa sorozata is a DVSC Schaeffler számára. A tét a negyeddöntőbe jutás volt a dunaújvárosiak ellen.

Kácsor Gréta hat gólt lőtt (Fotó: Gurbán György)
A meccsen Hornyák Dóra és Jovana Jovovics mellett nem számíthatott Szilágyi Zoltán a bokasérülés miatt Dániában sem szereplő Bordás Rékára. Ennek ellenére a találkozó a várakozások szerint jó felvezetése lehetett a hétvégi Európa-liga derbinek.
A mérkőzésen aztán jól kezdett a Loki, az elején leginkább Planéta Szimonetta átlövései ültek. Aztán megérkezett a meccsbe az ellenfél is és egy ideig felváltva estek a gólok. Aztán egy összecsapás után a Loki kölcsönjátékosa, Borgyos Panna jött le fájdalmas arccal a pályáról, vélhetően könyöksérülést szenvedve.
Jól tartotta magát a DKKA és ebben egy másik kölcsönlokista, Arany Rebeka járt az élen, mert biztos kézzel lőtte be a ziccereit.
De azért lassacskán dominálni kezdett a DVSC Schaeffler, Kácsor Gréta is megtalálta a kapuhoz vezető utat és Vámos Petra is eljutott három gólig. Bejött a Lokiba Csernyánszki Lili és mindjárt be is talált, de megérkezett Giegerich is, mert Gabriel keveset randevúzott a játékszerrel. A félidő vége felé két újabb Kácsor-találattal vált biztossá a debreceni előny, ami a szünetre Planéta szerencsés hetesével hétgólosra nőtt (20-13).
A folytatásban az első két gólt a vendégek szerezték, ám aztán pörgősre váltott a Loki. Feszesebb lett a védekezés, ami mögött jól védett Giegerich. És a támadójáték is beindult, szebbnél szebb találatokkal szórakoztatta a közönséget a Loki.
Egyre nőtt a különbség, a kiválóan játszó Csernyánszki góljával lett tíz közte.
A meccs utolsó szakaszára pedig megérkezett a pályára a Loki ifjúsági tagozata. Bemutatkozott Kostyó Panni és lehetőséget kapott Panyi Anna és Torda Vanessza is. És a vége egy felszabadult játék lett megfelelő sebeséggel, ami remek felkészülés volt a hétvégi Európa-liga találkozóra.
MAGYAR KUPA. 4. FORDULÓ
DVSC SCHAEFFLER–DUNAÚJVÁROSI KKA 38–23 (20–13)
Debrecen: 800 néző. V: Kovács-Sebők, Vastag-Réti
DVSC: Gabriel – Töpfner, PLANÉTA 7 (4), Vámos P. 3, FÜZI-TÓVIZI 3, KÁCSOR 6, Vámos M 1. Csere: GIEGERICH, Torda (kapusok), SZABÓ N. 4, Hámori K. 3, Petrus, CSERNYÁNSZKI 5, M. COSTA 4, Panyi 2, Kostyó. Edző: Szilágyi Zoltán
DUNAÚJVÁROS: Oguntoye – ARANY 4, Borgyos 1, Weisheitel 1, Nick, Poczetnyik L. 2, Kazai 1. Csere: BARTULOVIC (kapus), SZALAI B. 5, Krupják-Molnár 3 (2), Farkas J., Lakatos P. 1, Farkas K. 1, Horváth P. 1, Fodor N. 2, Matucza 1. Edző: Rapatyi Tamás
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: Döcögősen kezdtünk a mérkőzést, a Dunaújváros megtalálta a rést a falunkon. A fordulatot a nyitott védekezésünk hozta, a második félidőben csak tíz gólt kaptunk, ez dicséretes. Örülök, hogy a végén mindenki játéklehetőséget kapott és felszabadultan kézilabdáztunk.
Rapatyi Tamás: Jól kezdtük a mérkőzést, de Borgyos Panna sérülése megzavarta a csapatot. Aztán fokozatosan elhúzott a Debrecen, ehhez kellett, hogy kihagytuk a helyzeteinket.