Magas volt A-HÍD – kikapott a debreceni vízilabdacsapat
Szerző: Vida Gyula | vida.gyula@dtv.hu Közzétéve: 2013.10.05. 19:26 | Frissítve: 2013.10.06. 08:58
Debrecen – Egy negyedet sem tudott nyerni a pontosan célzó Szeged ellen a Debrecen. Debrecen – A-HÍD Szeged 7-13.
A Szeged elleni bravúrral szerette volna kompenzálni az eddigi gyengébb szereplést a DVSE. Az első három fordulóban mindössze egy pontot szerző Debrecen a 12-ik, a két győzelem, egy döntetlennel álló Szeged a negyedik helyen állt a fordulót megelőzően.

Az első negyed nem úgy sikerült, ahogy azt a debreceniek szerették volna. Bár Tóth vezető gólját rögtön egalizálta Halek, Juhász és Szívós találataira nem érkezett válasz. A probléma ugyanaz volt, ami az elmúlt mérkőzéseken. Támadásban tanácstalan és bátortalan volt a DVSE, nem volt, aki kapura lőjön, ha pedig mégis elvállalták a hazaiak, a világbajnok Nagy Viktor hárított. Az első negyed után: 1-3
A szünetben a medence túloldaláról is hallani lehetett Varga Tamás hangját, aki a Miért nem lövünk kapura? kérdést tette fel játékosainak igen hangosan. Ennek meg is lett az eredménye. Bár Szívós lőtte az első gólt a negyedben, egy percen belül kétszer is visszalőtt a DVSE. Halek és Weszelovszky célzott jól. Csakhogy ezután ismét megtorpant a hazai együttes, míg a vendégek - némi játékvezetői segédlettel (2 büntető eddig) - újabb gólokat lőttek. Tóth volt háromszor is eredményes zsinórban. A félidőben 3-7 volt az állás.
A harmadik negyed elején nagyjából dűlőre is vitte a dolgot a Szeged. A félelmetes lövőerővel bíró vendégekkel egyszerűen nem tudott mit kezdeni a DVSE. Szívós, Molnár Tamás és Tóth is távolról talált be. Ezen az estén ráadásul Mitrovics sem védett csúcsformában, így tovább nőtt a különbség, már hattal is ment a szeged. A negyed végére kicsit kozmetikázott az eredményen a Debrecen, de így is 5-10 volt a záró játékrész előtt az eredmény.
A záró játékrész kiegyenlített játékot hozott. Úgy tűnt, a Szeged már csak annyit játszott, amennyit feltétlenül muszáj, a DVSE pedig hiába próbálkozott, nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez. Hat góllal nyert a Szeged. Megérdemelten.
Vízilabda OB 1, 4. forduló
Debrecen - Szeged 7-13 (1-3, 2-4, 2-3, 2-3 )
Debreceni Sportuszoda, 500 néző
Debrecen: B. Mitrovics - Palotás, Kállay, Macsi, Smitula, Busila, Weszelovszky 2, Marnitz 1 , Misics 1, Süveges, Chilkó 1, Jokics, Halek 2, Péterfy
Vezetőedző: Varga Tamás
Szeged: Nagy V. - Decker Á., Jansik, Sánta, Vincze, Kiss Cs. 1, Hegedűs, SZIVÓS 4, dr. Molnár 1, Juhász 1, Kunac 1, TÓTH M. 4, Seman 1, Molnár D.
Vezetőedző: Vincze Balázs
Emberelőny/gól: /, ill. /
Büntető/gól: 0/0, ill. 2/2
Mesterszemmel:
Varga Tamás: Gratulálok a Szegednek. Akkor is higgadt tudott maradni, amikor mi egy kicsit jobban játszottunk.
Vincze Balázs: Egészen jó támadójátékkal, néha-néha akadozó védekezéssel, úgy érzem, magabiztos győzelmet arattunk.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)