Kinyílott az aranykapu, csak be kell lépni rajta
Szerző: Árvay Sándor | arvay.sandor@dehir.hu Közzétéve: 2014.05.25. 16:49 | Frissítve: 2014.05.26. 11:16
Felcsút - A Puskás Akadémia legyőzésével matematikailag még nem, a gyakorlatban már bajnok a Loki. Szombaton este a Honvéd ellen lehet ünnepelni.
Nem úszták meg szárazon – özönvíz ugyan nem volt most Felcsúton, ám a délelőtti kánikula vasárnap délutánra ismét esőre váltott, s napsütéses záporban, folyamatos zuhéban kezdődött a mérkőzés.

A Loki számára a győzelem gyakorlatilag a bajnoki címet jelentheti, hiszen három pont előnnyel (és remek gólkülönbséggel) érkezne a bajnokság záró fordulójába.
Annyit változott a helyzet a múlt héten elmaradt mérkőzés óta, hogy a forduló eredményei következtében a Puskás Akadémia immár megmenekült a kieséstől, hiszen legfőbb vetélytársa, a Mezőkövesd csak egy pontot szerzett, így a borsodi csapat csatlakozott a már korábban búcsúzott Kaposvárhoz.
A múlt pénteki eredeti összeállításokhoz képest a hazaiaknál felgyógyult az első számú hálóőr, Lubos Hajduch, így ő állt a felcsútiak kapujában, a Loki névsora viszont nem változott, tehát a válogatott mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett Korhut Mihály harcra készen állt.
Szerencsére, jegyezhetjük meg, hiszen a 6. percben egy bal oldali Czvitkovics-Lencse akciózás végén a hazaiak ívelése már túljutott Novakovics kapuson, s a debreceni balhátvéd a gólvonalon állva fejelte ki a labdát Denkovics elől.
A mozgalmas első fél órában a Loki támadásai rendre lesre futottak, a hazaiak gyors megugrásai több veszélyt jelentettek – elsősorban a szélekről középre játszott labdákkal próbálkoztak a könnyen zavarba hozható debreceni védelem mattolásával.
A DVSC-TEVA csapatának egyetlen komoly helyzete akadt: a 26. percben Bódi „bőrözött” a felcsúti tizenhatos előterében, szép akcióját egy sarkazással toldotta meg, ám a helyzetbe hozott Kulcsár elől menteni tudott a kivetődő Hajduch kapus.
A félidő hajrájára ritmust váltott a Loki, immár veszélyes helyzetei is akadtak: Mészáros tört előre, aztán Bódinak és Szakálynak (kétszer is) volt kecsegtető helyzete, s Kulcsár is sokat szorgoskodott, gólra azonban nem tudta váltani lehetőségeit a debreceni együttes.
Szünet után a Felcsút ijesztett először:a visszavonuló Gallardo indította Denkovicsot, aki 6 méterre a kaputól nem egyből lőtt, így lehetőséget adott Korhutnak, hogy becsúszva mentsen.
A túloldalon Bódi lövése jelentett eseményt – ezzel együtt a Loki idegesen, sok hibával és kevés mozgással, ötlet és kreativitás nélkül erőlködött. Volt egy véleményes helyzet (Vaszicsku „elütötte” a 16-oson belül a kapura törő Szakály Pétert), ám Bognár bíró vélhetően elhatározta, hogy ezen a meccsen sem sárgát, sem piros lapot nem ad, sem büntetőt nem ítél…
Rövidesen kiderült, bírói közreműködés nélkül is tud gólt lőni a Loki. A mindössze két perccel azelőtt pályára küldött csereember Bouadla csodálatos, tért ölelő átadással indította a Fabio mögül kibújó Bódit, aki átvette a labdát, majd az ötösösről higgadt mozdulattal a hazaiak kapujába lőtte a DVSC-TEVA vezető gólját. 0-1.
Bouadla távoli lövése, majd egy tűzijáték végén Tisza és Bouadla közeli próbálkozása jelezte: nem állt le a Loki. Sőt! Újabb góllal szeretné biztossá tenni győzelmét.
A hajrában Szakály veszélyeztetett – nem a debreceni csapatkapitány, Péter, hanem a testvéröccs, Dénes, ám a felcsúti csereember nagy helyzetben rossz megoldást választott, s Novakovics megfogta a labdát.
Hozta a kötelezőt a Loki, így aztán az NB I szombati záró fordulójában a Budapest Honvéd ellen bajnoki címet ünnepelhet a Nagyerdei Stadionban. A Dehir.hu a DVSC-től úgy tudja, hogy a klub a mai napon nem készül ünnepségre, jövő héten szombaton várják a szurkolókat, és ott lehet megünnepelni a Loki újabb bajnoki címét.
Puskás Akadémia FC – DVSC-TEVA 0-1 (0-0)
Felcsút, 2000 néző, játékvezető: Bognár Tamás.
Puskás AFC: Hajduch – Szélesi, Vaszicsku, Tamás, Fabio – Denkovics, Gallardo (Óvári, 74.), Polonkai (Szakály D., 46.), Czvitkovics, Tóth II. (Tischler, 72.) – Lencse.
Vezetőedző: Benczés Miklós.
DVSC-TEVA: Novakovics – Mészáros, Máté, Brkovics, Korhut – Mihelic (Bouadla, 63.), Szakály P. (Vadnai, 81.), Zsidai, Bódi – Kulcsár (Tisza, 65.), Sidibe.
Vezetőedző: Kondás Elemér.
Gól: Bódi (66.)
Sárga lapok: Fabio (78.), illetve Zsidai (83.), Korhut (90.+3.)
A tabella:
1. DVSC-TEVA 62
2. Győr 59
3. FTC 54
4. Videoton 52
5. Diósgyőr 46
6. Haladás 45
7. Pécs 44
8. MTK 37
9. Kecskemét 36
10. Paks 34
11. Honvéd 33
12. Újpest 32
13. Pápa 30
14. Puskás Akadémia 28
15. Mezőkövesd 24
16. Kaposvár 19
OTP Bank Liga, 30. forduló:
Pécsi MFC-Matias - Szombathelyi Haladás péntek, 19 óra
Lombard Pápa - Újpest szombat, 16 óra
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - Puskás Akadémia szombat, 18 óra
MTK Budapest - Kaposvári Rákóczi szombat, 18 óra
Győri ETO - Mezőkövesd-Zsóry szombat, 20 óra
DVSC-TEVA - Budapest Honvéd szombat, 20 óra
Videoton - Diósgyőri VTK vasárnap, 16.30
Ferencváros - MVM Paks vasárnap, 16.30
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)