Ingyenes meccsen, régi-új vezetőedzővel térnének vissza a győzelmi ösvényre a DEAC férfi kosarasai
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.02.11. 14:51 | Frissítve: 2022.02.12. 10:08
Debrecen - Az egyetemi csapat a szezonban már két trénert elfogyasztott. Berényi Sándornak tűzoltómunka jutott, mert veszélyben a felsőházba jutás.
Viharos heteket követően régi-új vezetőedzővel folytatja a bajnokság küzdelmeit a DEAC-Tungsram: a hajdúsági együttes vendége az MVM-OSE Lions gárdája lesz vasárnap 18 órakor a Tippmix Férfi NBI/A csoport huszonkettedik fordulójában. A találkozót a vezetőség döntése értelmében a kilátogatók – a szokásos egészségügyi előírások betartása mellett – ingyenesen tekinthetik meg.

Fotók: deac.hu
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a csapat zalaegerszegi botlása vezéráldozatot követelt: a klubvezetés azonnali hatállyal felmentette Jorgosz Vovoraszt a munkavégzés alól. A görög szakember helyén vasárnap már egy ismerős arcot láthatnak majd a szurkolók, ugyanis a karmesteri pálca szakosztályunk első komoly sikereinek kovácsa, Berényi Sándor kezébe került.
A tősgyökeres debreceni tréner először a 2016-17-es idényben vette át az akkor még másodosztályú fehér-feketék irányítását, akiket fél szezon leforgása alatt mindössze egy vereséget számlálva az élvonalba kormányzott. Vezetésével a következő idényben a cívisvárosiak magabiztosan megőrizték tagságukat a legjobbak között, majd egy esztendővel később bronzérmet ünnepelhettek a Magyar Kupában. Pozícióját 2019 nyarán Kovács Adriánnak adta át, ő pedig azóta a DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatójaként tevékenykedett.
Az újdonsült mester nincs könnyű helyzetben, hiszen rövid idő alatt kellene a hullámvölgyből kihúznia övéit. Tóth Ádámék legutóbbi öt mérkőzésükből négyet elveszítettek, amivel újfent veszélybe sodródott felsőházas szereplésük lehetősége.
A mezőny ráadásul rendkívül sűrű az ötödik és a nyolcadik hely között – a DEAC jelenleg a hatodik -, így az alapszakasz hátralévő részének minden találkozója létfontosságú lesz. A csapat a felzárkózás első lépését hazai környezetben, az Oroszlány ellen teheti meg a hétvégén.
Az aktuális ellenfél pillanatnyilag a tabella kilencedik fokán áll, 9-12-es mérleggel. Sebastjan Krasovec játékosai leginkább saját csarnokukban gyűjtögetik a pontokat, idegenben három diadal mellett hét fiaskót jegyeznek. Otthoni játékerejükből novemberben ízelítőt kaphattak Djordje Drenovacék is, az odavágó 79-74-es OSE-sikert hozott.
Azóta mindkét fél oldalán történtek változások, ezek közül a legfrissebb, hogy a piros-feketék szerződést bontottak meghatározó légiósukkal, a sérüléssel bajlódó Yordan Minchev-vel. Az „Oroszlánok” magyar magjában három korábbi debreceni kosaras is megtalálható: Tóth Bence és Garamvölgyi Ákos egyaránt a cívisváros utánpótlásműhelyének neveltje. Tóth éppen Berényi Sándor kezei alatt mutatkozott be az A-csoportban, míg Molnár Márton a 2020-21-es kiírás során erősítette a DEAC-ot.
Ami a Debreceni Egyetem alakulatát illeti, jelen állás szerint mindenki egészséges és bevethető. A vezetőség tekintettel az elmúlt időszak kevésbé eredményes szerepésére ingyenes belépést biztosít az érdeklődők számára, de továbbra is kérik a szurkolókat, hogy legyenek tekintettel a hivatalos egészségügyi szabályozásokra, és hozzák magukkal védettségi igazolványaikat.
A mérkőzés február 18-án, vasárnap 18 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.