Ilyen nincs és mégis van! A hosszabbításban tudott fordítani a Loki – videóval
Szerző: Árvay Sándor | arvay.sandor@dehir.hu Közzétéve: 2023.02.11. 21:20 | Frissítve: 2023.02.12. 12:08
Debrecen - Sokáig a vendégek domináltak, ám a meccs utolsó három percében két gólt lőtt a Loki. DVSC - Paks 2-1
A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában, szombaton este a közvetlen riválisnak számító, mindössze egy pont hátrányban álló Paks együttesét fogadta a DVSC a Nagyerdei Stadionban.

Győzelmi öröm - Fotó: MTI/Derencsényi István
Srdjan Blagojevic vezetőedző ezt mondta a meccs előtt:
– A Paks elleni őszi idegenbeli meccsen sajnos veszítettünk 1-0-ra, így ez most egy remek lehetőség a visszavágásra. Bízom benne, hogy ezúttal győzni fogunk. Az ellenfél csapatának védelme erős, játékuk kompakt és fizikailag is jó formában vannak. Türelmesnek kell lennünk, hinnünk kell önmagunkban, és természetesen szükségünk van a szurkolók támogatására is. Lépésről lépésre haladunk és fejlődünk – nyilatkozta a mester, aki az utóbbi időkben elért jó eredményekről is beszélt.
A Lokinál Baráth (combizomhúzódás miatt), a Paksnál Lenzsér és Nagy R. (mindketten térdműtét után), valamint a sérült Szabó J., Szabó B. és Balogh hiányzott a keretből.
A paksiak elleni nagyerdei meccs, vélhetően évtizedeken keresztül a 2020 nyári összecsapás miatt lesz emlékezetes, hiszen azon a bajnoki zárómeccsen DVSC-nek győznie kellett volna a bennmaradáshoz, ám csak 1–1-et játszott, pedig volt esélye a három pont megszerzésére, hiszen Ferenczi lövése a 94. percben a lécről a gólvonalra pattant. A debreceni balhátvéd most is ott volt a kezdők között - miként Kinyik Ákos is, ám utóbbi immár a vendégek védelmében. A csatársorukban pedig a hazai góllövőlistát vezető Varga Barnabás próbálkozik majd előnye növelésével.
Némileg fagyos talajú pályán, zimankós esti időben kezdődött a mérkőzés.
Sós bal oldali beadását követően Babunszki Kádár szorításában 3 méterről a kapu mellé lőtt. A túloldalon Haraszti ívelgetéseit kellett hárítani.
Óvatos, biztonságos játékkal védte a középpályát mindkét gárda. Stabilan védekezett, s letámadásokkal operált a Paks, nem talált fogást a vendégek védekezésén a keveset mozgó Loki.
Aztán a 18. percben komoly vezetési lehetőséghez jutott a Paks: Varga B. éppen lesről sétált vissza, ám a második vonalból Hahn jó ütemben startolt, s kilépett a debreceni védők közül - gólba tartó lövését a vetődő Megyeri tolta a jobb kapufára.
Csendesen csordogált a meccs, alkalmanként egy-egy hiba teremtett lövési lehetőséget: Hanh, a túloldalon Babunszki próbálkozása landolt a tribün felső soraiban. Nagyon óvatosan, sok hibával játszott mindkét együttes, de a vendégek voltak aktívabbak.
Mindössze két helyzet adódott az első félidőben, a Paks egyetlen lehetősége csaknem góllal zárult. A DVSC támadójátéka akadozott, ötlet nélküli volt, s nem jelentett veszélyt.
Szünet után aktívabb lett a játék. Más kérdés, hogy nem a Loki húzott ebből előnyt.
Rögtön az elején Dzsudzsák tört kapura, de három paksi közös erővel blokkolta a 16-os előtt. A másik oldalon Böle lövését védte nehezen Megyeri, aztán Dreskovics buktatta a 16-os vonala előtt a kiforduló Hahnt. A szabadrúgásnál Haraszti lövése a sorfalon megpattant, s szögletre került.
Veszélyesebbé vált a Paks, így nem volt váratlan, hogy a hazai góllistát vezető Varga Barnabás idénybeli 12. találatával sikerült előnybe kerülnie: Kinyik balról, az oldalvonal mellől lágyan középre ívelt, a labda elment a Loki-védők feje felett, s
Varga B. combjáról a hasára pattant, majd egyet lépett a kapu felé és 3 méterről jobbal a hálóba lőtt. 0-1
A DVSC támadójátékából sokáig hiányzott az átütőerő, ritka pillanat volt, hogy a 72. percben egy remek Bódi, Ferenczi akció végén Dzsudzsák került nagy helyzetbe, s 10 méterről küldött lövését hatalmas bravúrral tolta szögletre a paksi kapus.
Hajrázott a Loki, de az egy félidőnyi óvatoskodó, szunyókáló játék után, úgy tűnt, késői volt az ébredés. Hiába rohamozott hatalmas lendülettel a DVSC, a masszívan, s jól védekező Paks őrizni tudta előnyét.
Egészen a meccs hajrájáig. Akkor a 89. percben Ferenczi ívelését követően Dreskovics fejese a léc fölé szállt. A hosszabbítás 2. percében azonban már pontosan célzott a debreceni hátvéd, s megszerezte az egyenlítő gólt:
Bódi szögletét 5 méterről fejelte a paksi kapuba. 1-1
S még nem volt vége! Két perccel később 33 méterről jutott szabadrúgáshoz a DVSC:
Dzsudzsák mesteri ívelését az előre vetődő Babunszki 7 méterről a kapuba sodorta. 2-1
Ilyen nincs és mégis van! - hangzott Török László riporter ikonikus mondata Egerszegi Krisztina 1988-as olimpiai győzelmének közvetítésekor. A szöuli mondat most életre kelt a Nagyerdei Stadionban!

A debreceniek ezzel idén még veretlenek, míg a tolnai együttes továbbra is nyeretlen 2023-ban.
DVSC - Paksi FC 2-1 (0-0)
Nagyerdei Stadion, 2041 néző, vezette: Karakó
DVSC: Megyeri - Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Ferenczi - Szécsi (Mance, 79.), Varga J.(Loncsar, 70.), Manrique, Sós (Bódi, 70.) - Dzsudzsák - Babunszki
Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Paks: Nagy - Sajbán, Kinyik, Kádár, Osváth (Vas, 74.) - Papp, Windecker, Hahn (Haris, 78.), Haraszti - Bőle (Skribek, 61.), Varga B.
Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólok: Dreskovics (90+2.), Babunszki (90+4.), illetve Varga B. (55.)
Sárga lapok: Kinyik (37.), Szécsi (67.), Dzsudzsák (68.), Papp (81.), Manrique (83.)
A 19. forduló:
Mezőkövesd - Fehérvár 2-1
Kecskemét - Honvéd 2-2
Kisvárda - FTC 0-0
DVSC - Paks 2-1
Puskás FC - ZTE vasárnap 15 óra
Vasas - Újpest vasárnap 17.30
*
A tabella:
1. FTC 45 pont
2. Kecskemét 31
3. Kisvárda 28
4. DVSC 27
5. Puskás AFC 26
6. ZTE 23
7. Paks 23
9. Mezőkövesd 23
8. Fehérvár 20
10. Újpest 19
11. Honvéd 18
12. Vasas 17
*
A 20. forduló programja
február 17-19.
Kisvárda - Újpest péntek, 20 óra
Paks - Mezőkövesd szombat, 14.30
FTC - Kecskemét szombat, 17 óra
Fehérvár - Puskás AFC szombat, 19.30
ZTE - Vasas vasárnap, 15 óra
Honvéd - DVSC vasárnap, 17.30