Hulkenberg és Di Resta versenyez 2012-ben a Force Indiánál
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.12.21. 12:59 | Frissítve: 2011.12.21. 19:13
Silverstone – A Force Indiánál már nincs kiadó hely a következő szezonra, Paul di Resta és Nico Hulkenberg lesz a csapat két pilótája. Di Resta idén debütált a silverstone-i csapatnál, míg a Hulkenberg a Williams-nél volt tesztpilóta, és a most távozó Adrian Sutilt váltja.
Vijay Mallya nagyon elégedett a jövő évre kialakult névsorral a Force Indiánál. A csapatfőnök szerint Paul és Nico személyében is különlegesen tehetséges versenyzőket szerződtett az istálló a következő szezonra.

- Szerintem Di Resta mindenkinek feltűnt a boxutcában, azzal hogy ilyen sokat tett le az asztalra már első szezonjában – vélekedett Vijay Mallya.
Di Resta emlékezetes produkcióval mutatkozott be a Forma-1-ben a 2011-es szezonban. Azontúl, hogy a skót pilóta többször is jobb eredményt ért el, mint csapattársa, Sutil, ő lett az év legeredményesebb újonca, hiszen 27 pontjábal a 13. helyen végzett a bajnokságban. A szezon fénypontjaként pedig hazai versenyén, a Brit Nagydíjon a hatodik helyről indulhatott.
Hulkenberg a 2011-es szezont a kispadon töltötte a Williams-nél, mint a csapat hármas számú pilótája, ugyanakkor az edzések során többször is lehetőséget kapott. A német pilóta az előző szezonban a Williams színeiben debütált, abban az évben 22 pontot szerzett és a Brazil Nagydíjon az első helyről indulhatott, azonban a 2011-es esztendőre át kellett adnia a helyét Pastor Maldonadónak a brit istállónál.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)