Herczeg András bízik abban, hogy csapata Mezőkövesden is mer majd futballozni
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.10.25. 12:37 | Frissítve: 2019.10.25. 13:34
Debrecen - Újabb keleti rangadó vár a Loki futballistáira: az eddig kiválóan szereplő Mezőkövesd otthonában kellene gyarapítani a pontokat.
Az aktuális ellenfél eddig remekül szerepel ebben a szezonban. Hat mérkőzést megnyertek, egyszer döntetlent játszottak és mindössze kétszer szenvedtek vereséget, ezzel jelenleg a tabella harmadik helyén állnak 19 ponttal, csak rosszabb gólkülönbségük miatt vannak az azonos pontszámú Ferencváros mögött. Legutóbb hazai pályán gól nélküli döntetlent játszottak az éllovas Fehérvár FC ellen.

A DVSC négy elveszített mérkőzés után legutóbb 2-1-re nyerni tudott a Diósgyőr ellen úgy, hogy a 61. perctől emberhátrányban játszott Varga Kevin kiállítása miatt - a középpályás így kihagyja a mezőkövesdi találkozót.
Herczeg András, a Loki vezetőedzője szerint nagyon sokat jelentett számukra a DVTK elleni siker, hiszen óriási energiákat mozgósítottak a három pont érdekében.
- Jó felfogásban, lelkesen és elszántan léptünk pályára, melynek győzelem lett az eredménye – emlékezett vissza a meccsre Herczeg András. – Az említett tényezőknek a Mezőkövesd elleni bajnokin is meg kell lenni, és mernünk kell futballozni.
A szakvezető a Loki honlapjának elmondta: Bódi Ádámra eddig még nem számíthattak a szezonban, Bereczki Dani régóta sérült, ráadásul Varga Kevin eltiltását tölti - ettől függetlenül bízik azokban, akik pályára lépnek majd.
Bizakodik Szécsi Márk is. A Loki jó hetek óta jó formában lévő támadója elmondta: tisztában vannak az ellenfél képességeivel és azzal is, hogy a kövesdiek jó passzban vannak, de azon lesznek, hogy megtörjék a nagy sorozatukat.
Herczeg András úgy látja: a hazaiak egyik erőssége, hogy sok kreatív játékossal rendelkeznek, többen képesek váratlan megoldásokra. Erre is próbálnak minél jobban felkészülni.
A Mezőkövesd-DVSC bajnoki mérkőzést szombaton 14.30 órától rendezik a Városi Stadionban.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)