Gurulhat a a golyó: debreceniek is rajthoz állnak a hazai bowling bajnokságban
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.02.28. 20:30 | Frissítve: 2019.02.28. 20:36
Debrecen - Elkezdődik hamarosan a Magyar Nemzeti Bowling csapatbajnokság első osztályának új idénye. Két debreceni csapat is indul.
Ezúttal nyolc csapat indul egy csoportba sorolva, így tizennégy mérkőzés lejátszása után dől el a helyezések sorsa. A Cívis Egyesület két csapatot indít, a tavalyi szezontól eltérően mindkettő debreceni illetőségű lesz. Elsőként a Cívis Bowling Team említendő, amely már rutinosnak mondható, mivel a negyedik szezonjának fut neki idén. Összetételük nem változott, Tolnai Tibor, Ábrók Andrea, Hárnási Ferenc, Harsányi Sándor, Szabó Ilona és Hárnási Ferencné alkotja a csapatot. Céljuk idén is a dobogó, illetve a feljutás a legfelső osztályba.

A másik csapat, a Gold Bulls a debreceni bowlingélet jól ismert, rutinos versenyzőiből állt össze, köztük néhány régebben Szuperligában és NB I-ben megfordult játékossal. Igen jelentős játékerőt képviselnek majd, ez már most sejthető. Jelenleg a Székesfehérvári Magyar Old School versenyen vesznek részt négyen a csapatból, bizonnyal sikeresen térnek majd haza. Nem esélytelenek akár a végső győzelemre sem a bajnokságban. A csapat tagjai Végh László, Havas Sándor, Dr. Szőke Viktor, Hossóné Béres Éva és Dávid Csaba.
A Magyar Bowling Szövetség idén amatőr egyéni országos bajnokságot hirdet meg, melynek területi selejtezőjét a Cívis Egyesület rendezheti meg.
Itt minden olyan versenyző elindulhat, aki nem rendelkezik igazolással, és nem versenyez Szuperligában illetve NB I-ben. A területi selejtezők számától függően 4-5 élen végzett versenyző lesz jogosult elindulni a valószínűleg Budapesten, Június 16-án rendezendő döntőben. Egy női versenyző részvétele biztosított lesz, ez a legjobb helyen végzett hölgyet illeti majd meg.
A kvalifikációs verseny helyszíne Tiszaújváros lesz, ide várják nem csak Hajdú-Bihar, hanem a környező megyék versenyzőit is. A versenykiírást hamarosan közzéteszi az egyesület. Jelentkezni a civisegyesulet@gmail.com címen, a facebook/debreceni bowlingosok csoportban, vagy a civisbowling.webnode.hu oldalon található elérhetőségeken lehet.
Elindult a Regionális bajnokság új idénye is, ennek győztese Székesfehérváron országos döntőn vehet részt majd. Az elmúlt két évben amikor debreceni csapat odajutott, meg is nyerte ezt az eseményt.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)