Frizbiben szerzett ezüstérmet a Debreceni Egyetem csapata
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.05.04. 08:04 | Frissítve: 2022.05.04. 08:10
Budapest – Az együttes következő megmérettetése a az országos egyetemi frizbi bajnokság lesz május 19-20-án, Miskolcon.
A Debreceni Egyetem frizbi csapata is részt vett a Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által szervezett kupán. A verseny debreceni mérlege: két győzelem és két vereség, ami a második helyre volt elegendő.

A megmérettetés az Ultimate 4’s szabályai szerint egynapos verseny formájában zajlott Budapesten a SOTE Sportközpontban. A dobogó első és harmadik fokára is a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) alakulatai állhattak, és e két csapat közé férkőzött be a Debreceni Egyetem.
Tóth Lóránt csapatkapitány így foglalta össze a meccsen szerzett tapasztalatokat.
„A versenyre csikócsapattal érkeztünk, hisz jó pár játékosunknak ez volt az első versenyre, és a legtöbben néhány hónapja kezdték el kergetni a korongot egyetemi tesiórákon vagy a DEAC színeiben. Sőt nekem is ez volt az első csapatkapitányi megbízatásom, és nagyon örültem a kitüntető címnek. Mindenféle eredménykényszer nélkül utaztunk a torna helyszínére, és a célunk az volt, hogy bontogassuk a szárnyainkat, igazgassuk az újoncokat és építsük csapatot a MEFOB előtt. Erre a célra tökéletes volt a verseny, hisz volt olyan összecsapás, ami meghaladta az erőnket és olyan is, ami épp a mi szintünk volt. A rutinos és tapasztalatlanabb játékosainknak is akadt tehát kihívás.
Ez elért második helyezésnek nagyon örültünk, de az eredménynél fontosabbnak érzem, hogy a csapat motiváltan, tettre készen, jó hangulatban érkezett haza. Egyetlen negatív esemény történt, egy sérülés, ráadásul épp velem. A második meccs hajrájában egy vetődés után rosszul fogtam talajt, és eltörött a kulcscsontom. Nagy volt az ijedelem, de szerencsére műtéti beavatkozásra nem volt szükség, így csak néhány hét kényszerpihenővel kell számolnom. A közelgő MEFOB-ot viszont ki kell hagynom, amit nagyon sajnálok, de biztos vagyok benne, hogy a nélkülem is helyt fog állni.”
A csapat következő megmérettetése a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Frizbi Bajnokság lesz május 19-20-án Miskolcon.
A dobogós eredmények
1. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 1. csapata
2. Debreceni Egyetem
3. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2. csapata